Már korábban beszámoltunk arról, hogy a T-Mobile-nál kapható a Jambox kihangosító, mely képes tanulni. Többen mondták, hogy a Jambox semmit sem ér, ráadásul nagyon drága, így maximum csak a sznobok fogják megvásárolni. Mivel szerettem volna a saját szememmel (és fülemmel) megtapasztalni a képességeit, elhoztam egyet a T-Mobile-tól tesztelésre. Két héten keresztül nyúztam, elvittem magammal mindenhová, [...]
Helme
2011.11.28.
iPhone, Kiegészítők, Teszt
3 096
Nos, még mindig nagyon sokan vannak, akik nem bocsátottak meg az Apple-nek azért, hogy nem az új iPhone 5-öt hozta ki, hanem csak az iPhone 4S-t. Dühös és csalódott vagy azért, mert az Apple csak játszott veled? Ha igen, akkor vélhetően te is keresztül fogsz menni az öt iPhone 4S elfogadási fázison. Persze mindez humor, [...]
Helme
2011.11.28.
Apple, iPhone
221
Amikor megjelent az Infinity Blade első része, teljesen felforgatta az egész mobilos videojáték-ipart. Az Unreal motorral felszerelt alkotás olyan élményt nyújtott, melyről azt hittük: csak több év múlva lesz elérhető. Ráadásul vásárlóbarát árával még azokat is meggyőzte, akik nem igazán szoktak pénzt áldozni egy-egy produktumért. Külön kiemelendő, hogy nem egy hatásvadász terméket kaptunk, tehát nem [...]
Helme
2011.11.27.
iPhone, Játékok
104
A következő iPhone megjelenéséről nyár közepéig teljesen felesleges beszélni, hiszen az iPhone 4S-t mindenképpen ki fogja futtatni az Apple. Azonban az már elképzelhető, hogy a különféle alkatrészeket elkezdik szállítani, mert így megfelelő mennyiségű iPhone-t tudnak majd legyártani a startra. Bár ismételten pletyka szinten kell kezelni, de a Macotakara azt állítja, hogy a Hitachi Displays és [...]
Helme
2011.11.27.
iPhone
166
Újra színesíti a téli magazinpalettát az Éva magazin karácsonyi különszáma, az Éva Advent, és már iPaden is letölthető! Az eddigi két Éva Advent, két Éva Húsvét és egy Éva Kölyök különszám eladási sikerei után a karácsonyi időszakkal kapcsolatos tudni- és tennivalókkal ismét különkiadványban foglalkozik az Éva magazin. „Készülj az ünnepekre!” felhívással, hasznos összeállításokkal igyekszik megkönnyíteni [...]
Helme
2011.11.27.
iPad, iPhone, Kiemelt hírek
855
Már elég régóta lehet tudni, hogy Brazíliában is gyártani fogják az iPad, illetve iPhone készülékeket, ugyanis az egy helyszínes összerakás túl kicsinek bizonyult, hiszen rengetegen akarnak Apple terméket vásárolni. Most nagyon úgy néz ki, hogy elkészültek az első darabok. A képen elég homályosan, de azért lehet látni, hogy 8GB-os iPhone 4-ről van szó, s ezt [...]
Helme
2011.11.26.
Apple, iPhone
123
Ismételten folytatódik a Nagy iPhone 4 (és most már 4S) tok teszt sorozatunk. Nem gondoltuk volna, hogy egyszer elérkezik a 13. rész, pedig most eljött, s bármennyire is babonás számnak tartják ezt, elég jó tokokat fogunk bemutatni nektek. Hosszabb kihagyás után ismét kaptunk a Steelbird-től Ozaki védőket, ugyanis megjelent a legújabb széria, mely kifejezetten az [...]
Helme
2011.11.25.
iPhone, Teszt
1 746
Mint már tudhatjátok, a Sony megvásárolta a jogokat Steve Jobs életrajzi filmjének elkészítéséhez. A jövő héten magyarul is megjelenő Walter Isaacson által írt életrajzi könyv történeteit figyelembe vévő alkotásnak még keresik a forgatókönyvíróját. A gyártó Aaron Sorkinnak már felajánlotta, de ő még nem döntötte el, hogy igent mond-e. Talán tényleg Sorkin lenne a legjobb választás, [...]
Helme
2011.11.25.
iPhone, Steve Jobs
169
Mindenki iPhone-t akar. Na jó, majdnem mindenki. Aki mégsem, az vagy Android-fanboy, vagy Telenoros. Bár ez a két ok manapság egyre megy. Amerikában összesen hétféle iPhone tulajdonost különböztetnek meg egy vicces infografika szerint. Bár Magyarországra nem teljesen igaz, kétségtelen, hogy néhány valóban jellemző lehet a hazai iPhone tulajdonosokra. Léteznek az igazi fanboy-ok, akik képesek elmenni [...]
Helme
2011.11.25.
iPhone
390
Két napja számoltunk be arról, hogy az Apple Magyarországon is elindítja a fekete péntek nevezetű eseményt. Az Apple leendő vásárlóinak ez mától ünnep lesz, hiszen elég jó árral várja az almás vállalat azokat, akik szeretnének gépet, kiegészítőt venni. A fekete péntek a hálaadást követő péntek elnevezése az Egyesült Államokban, mely ott a hagyományos karácsonyi bevásárlási [...]
Helme
2011.11.25.
Apple, iPhone
1 853
Már mi is többször írtunk arról, hogy a Samsung, illetve az Apple között nagyon megromlott a viszony az elmúlt hónapokban, ugyanis az almás vállalat úgy tartja: a Samsung folyamatosan ellopja az ötleteiket. A dél-korei cég táblagépét sikeresen be is tiltották Németországban, mert a bíróság szerint komoly a hasonlóság. Több mint harminc per fut a két [...]
Helme
2011.11.24.
Apple, iPhone, Videók
1 279
Egyre jellemzőbb, hogy a videobloggerek nem webkamerával, hanem iPhone-nal (vagy más okostelefonnal) veszik fel az adásokat, ugyanis a legtöbb ilyen készülék már legalább HD-ben rögzíti a mozgóképes anyagot. iPhone esetében előfordul, hogy az előlapi kamerát használják amennyiben a mozognak a felvétel alatt, ugyanis végig tudják koordinálni, hogy mit vesznek fel, mert látják a képet. Bár [...]
Helme
2011.11.23.
Apple, iPhone, Kiegészítők
181
Körülbelül 2 hete felvetettük az ötletet, mi lenne akkor, ha Steve Jobs életrajzának a megjelenése nem szokványosan, hanem picit komolyabban kerülne megrendezésre. Ez egy nem mindennapi könyv, és mi sem tekintjük annak. Rengeteg előrendelés érkezett a könyvre, ami az átlagosnál jóval több, és sokan érdeklődnek utána nap mint nap. A terv egy éjféli premier volt, amit azóta [...]
Helme
2011.11.22.
Egyéb, iPhone
196
Bármennyire is kicsi az iPhone optikája, brutálisan szép képeket lehet vele készíteni. Ráadásul egyre jobb programokat adnak ki az Apple telefonjára, aminek segítségével elég komolyan meg lehet szerkeszteni az elkészült felvételeket. Most azonban megjelent a Photojojo, ami még népszerűbbé teheti a iPhone-nal történő fényképezést. Számos megoldást lehet találni interneten arra, hogy tudjunk különféle objektíveket csatlakoztatni [...]
Helme
2011.11.22.
iPhone, Kiegészítők
787
Mindig is lehetett tudni, hogy Nagy-Britanniában kicsit furcsák az emberek, van bennük egyfajta sznobizmus. Éppen ezért boldog-boldogtalan iPhone készüléket akar venni, s ez hatványozottan volt igaz a 4S esetében. Aztán elkezdték használni és kiderült: az iPhone-on nincsenek gombok, ráadásul nem olyan könnyű kezelni, mint egy Nokia 3410-est az őskorból. A GoodMobilePhones.co.uk készített egy felmérést, amiben [...]
Helme
2011.11.22.
Apple, iPhone
180
A tegnapi nap a Wanderin Interactive megkeresett bennünket és ajánlották, hogy próbáljuk ki a 4Fukushima névre hallgató alkalmazásukat. A program már szeptember végén megjelent, de valóban akkor elkerülte a figyelmünket. A Retina kijelzőt is támogató alkalmazásban 5 különböző világban összesen 150 pályán kell megvédenie az erőművet 15 különféle ellenséggel szemben, és állítólag hamarosan új játékmódok [...]
Pont a mai nap folyamán számoltunk be arról, hogy a Metrico elvégzett egy komoly mérést a legnagyobb amerikai szolgáltatók körében. Ebből nagyjából az derül ki, hogy a Sprint eléggé le van maradva többiektől. Amerikában kicsit máshogy vannak a dolgok: ott minden probléma nélkül lehet szidni a másikat. Ennek köszönhetően iszonyatosan jó reklámokat tudnak összeállítani a [...]
Helme
2011.11.20.
iPhone
226