Bő egy hónappal ezelőtt jelent meg a sokak által vitatott iPhone X, melyről a megjelenését követően összeszedtem az első gondolataimat és benyomásaimat. Akkoriban ígértem, hogy hamarosan újabb beszámolóval jelentkezek, amivel alaposan kivártam az időt. Most, hogy eltelt több, mint egy hónap, összeszedtem az eddigi tapasztalataimat, hogy megosszam veletek. Tudjuk nagyon jól, hogy az iPhone X [...]
HusztiD
2017.12.15.
iPhone, Kiemelt hírek, Teszt
2 027
Az Apple igencsak eltolta az iPhone X megjelenését, hiszen a szeptemberben bemutatott nyolcas modellek már ugyanabban a hónapban elérhetőek voltak, míg a csúcsmodellre közel 2 hónapot kellett várni. Aki október 27-én elsők között előrendelt az új telefonra, az egy héttel később, november 3-án megkaphatta. Szerencsém volt nekem is, hiszen az elsők között sikerült hozzájutni az Apple [...]
HusztiD
2017.11.05.
iPhone, Kiemelt hírek, Teszt
3 081
Véget értek a téli hónapok, jóformán pedig a tavasz is megérkezett, ami jó hír. Már persze azoknak, akiknek nem kell füvet nyírniuk, hiszen ilyenkor mindig elkezdődnek a kinti munkálatok. Ha valaki kertes házban lakik, annak nem kell bemutatni, hogy mennyi munkával jár az, hogy rendben tartsuk a kertünket, mivel rendszeresen elő kell vennünk a fűnyírót. [...]
HusztiD
2017.03.23.
Ajánló, Egyéb, Kiemelt hírek, Teszt
1 412
A nemrégiben tesztelt Charge 2-höz igencsak hasonló dizájnú Xtreme-mel a JBL szintet lépett és beemelte a cseppállóságot a középkategória kínálmányai közé. A tesztpéldányt ismét iDoki ajánlotta fel, tartsa meg jó szokását. Nevéhez illően minden bizonnyal ebben a méretkategóriában ez az eddig csúcs, a JBL utóbbi években kifejlesztett technológiák mindegyikét tartalmazza ez az alig valamivel több, [...]
Skarp
2015.07.31.
Apple, Kiemelt hírek, Teszt
4 292
Sok mindent mondhatunk a Ninetec multifunkciós termékére, de hogy kispályás lenne, azt biztosan nem. Multifunkciós töltő-powerbank, ami ráadásul 12 voltos autóakksik bikázására is alkalmas – ráadásul mindezt egészen kompakt méretben tudja. Legújabb tesztalanyunk szokás szerint az iDoki jóvoltából került hozzánk. Hogy egyből a dolgok közepébe vágjunk a termék leginkább a legdurvább energiazabálóknak ajánlott, hiszen 10 ezer [...]
Skarp
2015.06.19.
Apple, Kiemelt hírek, Teszt
2 859
Aki olvasta szezonális termékajánlóinkat, azoknak ismerős lehet a termék: mind az első szériás Charge-ot, mind a második generációs Charge 2-t melegen ajánlottuk, és most itt a legutóbbi verzió, a Charge 2+ amit az iDoki jóvoltából ki is próbálhattunk. Az általunk már korábban is tesztelt JBL Pulse is egészen közeli, fényorgiával felturbózott rokona a Charge-nak. A Harman [...]
Skarp
2015.06.12.
Apple, Kiemelt hírek, Teszt
12 513
Aktív futónak és zenebuzinak lenni párhuzamosan néha elég nehéz, főleg ha a kettőt egyszerre is szeretné gyakorolni az ember. Szerencsére manapság a sportfülhallgatók piacán egyre szélesebb a választék. Tesztünk alanya a JBL csoporthoz tartozó Yurbuds márka Focus 400-asa kiváló választás azoknak, aki nem hajlandóak kompromisszumot kötni a hangminőség esetében csak azért, hogy a füles a fülkagylójukban maradjon [...]
Skarp
2015.06.01.
Apple, Kiemelt hírek, Teszt
1 948
Nem csalás nem ámítás, 10 ezer forint alatti árával meglepően olcsónak számít a Go, azonban akik kicsit aktívabban is nyomon követik az immár a Harman csoport égisze alá tartozó márkát, tudják, hogy az utóbbi időszakban igen nagy vehemanciával próbálják bevenni az olcsóbb árkategóriákat is. Lássuk, milyen sikerrel. Csomagolását megbontva a meglepően aprócska, kb. 7 x 8 x 3 [...]
Skarp
2015.05.26.
Apple, Kiemelt hírek, Teszt
28 738
Újabb JBL eszközt kaparinthattunk markunkba az iDoki jóvoltából, hogy kipróbáljuk és bemutassuk. A márkától relatíve idegen a 100 dollár környékére belőtt árkategória, de az ide tartozó Horizon kiváló választás lehet bárki éjjeliszekrényére. Formatervét tekintve kerek, az alján nyilván lapos résszel, hogy legyen min megállnia. A középső kijelzőt magába foglaló rész is kerek és egy háttérvilágításos LCD-n mutatja [...]
Skarp
2015.03.27.
Apple, Kiemelt hírek, Teszt
19 943
Érdekes volt megfigyelni, hogy az iPhone és az iPad megjelenése után hogyan jelentek meg sorra a különféle csatolható kiegészítő-típusok. Várható volt, hogy előbb-utóbb a tableten tévézés igénye is felmerül az emberekben – erre válaszul kezdtek feltünedezni pár éve a boltok kínálatában TV-tunerek. A brandingben nem annyira erős, de egyébként korrekt termékeket gyártó iCube produktumát kaptuk ezen a [...]
Skarp
2014.09.16.
Apple, Kiemelt hírek, Teszt
1 386
Olyan korban élünk, ahol a jó minőségű mobilkamerákkal készült képek sajtófotó-versenyeket nyerhetnek, sőt nagy múltú lapok szerkesztőségei cserélik le DSLR-jeiket iPhone-okra vagy más csúcskategóriás okostelefonokra. Persze sokaknak nem elegendő a nyilvánvalóan korlátokkal rendelkező mobilos érzékelők tudása, így a külső kiegészítőkre is megnőtt a kereslet. Ezt a hullámot lovagolja meg a Muvit négydarabos lencsekészlete, amit az [...]
Skarp
2014.09.05.
Apple, Kiemelt hírek, Teszt
1 754
Rég nem kedveskedtünk nektek teszttel, úgyhogy nem is szaporítom a szót, csapjunk a lecsóba. Ezúttal a iDoki jóvoltából kaptunk tesztelésre egy ZAGG billentyűzetes tokot iPad Air-hez. A ZAGG egész tokcsaláddal rendelkezik az iPad-ekre, amikben nem csak generáció szerint, de forma alapján is választjatunk. Létezik fóliótok kialakítású, illetve univerzális Bluetooth billentyűzetük, mi most egy cover formátumút [...]
Skarp
2014.09.02.
Apple, iPad, Teszt
6 109
Bár elnevezése elsőre viccesnek tűnhet, a 2012 óta a Seagate tulajdonában levő francia gyártó nevét lászínak kell ejteni, úgyhogy a lelacizást fájó szívvel elengedtük. A márka leginkább külső vinyókra, optikai meghajtókra, RAID megoldásokra és monitorokra szakosodott. Fuel elnevezésű, hordozható wireless háttértáruk került hozzánk tesztelésre, ezúttal az iDoki jóvoltából. A Portable Wireless Storagenek titulált eszköz se [...]
Skarp
2014.05.27.
Apple, Teszt
2 249
Megérkezett bizony, méghozzá a nevéhez híven, hatalmas dübörgéssel, morajlással. A Rumble viharos sebességgel lopta be magát szerkesztőségi tagjaink szívébe. Hogy miért, azt a cikkből meg is tudhatjátok. A sziluettjét nézve régi CD-s magnók, míg szemből rátekintve a Star Trekes Geordi La Forge hadnagy vizorját – a külföldi kritikák tanúsága szerint nem csak nekem – idéző [...]
Skarp
2014.03.07.
Apple, Teszt
3 271
A kiváló minőségű kiegészítőket gyártó Moshi egész termékcsaládot épített ki a kijelzővédelemre kihegyezve. Az iVisor termékek alapvetően három alcsoportba oszthatók: a tesztünk alanyát képező XT a fényes fóliákat, az AG a csillogásmentes, matt verziót, az iVisor Glass pedig egy brutális védelmet nyújtó egy üvegfólia. A három típus létezik természetesen iPhone 4/4S, 5/5S és iPad készülékekhez, [...]
Skarp
2014.03.06.
Apple, Teszt
2 032
Fura szerzet a Pulse. Mikor megmutattam a teszt alanyát pár ismerősnek, úgy voltak vele, mint Pom-Pommal. Ha akarjuk úgy néz ki, mint egy termosz, vagy szúnyogcsapda, vagy kifordított bundakesztyű. Részemről az első beüzemelésig leginkább egy félliteres sörösdobozra hasonlított. Alapvetően elég bizalmatlan vagyok az ilyen kisméretű gyöszök hangminőségével kapcsolatban, így hiába bizonyított a JBL a múltban [...]
Skarp
2014.03.05.
Apple, Teszt
4 547
Három portfolio típusú tok, három homlokegyenest különböző megközelítés. A Stylebolt jóvoltából kaptunk tesztelésre többféle megoldást is az iPad Airhez. Összehasonlító tesztünkben mindenféle igényedre választ kaphatsz. Szolíd elegancia – Jisoncase Smart Cover for iPad Air Első delikvensünk a Jisoncase igen elegáns bőrtokja – ez a kézzel készült kívül-belül bőr termék az üzleti szférában, vagy a klasszikusabb [...]
Skarp
2014.02.27.
Apple, iPad, Teszt
2 557