Immáron több éve annak, hogy az Apple bevezette, hogy az iMessage csevejeken belül különféle reakciókat küldhetünk a másik félnek. Hasonló ez, mint Messengeren, hiszen szívecskézhetjük, lájkolhatjuk, vagy egyéb interakciókat küldhetünk egy-egy szöveg-buborékra. A 9to5Google beszámolója szerint a Google már kisebb körben frissítette, hamarosan pedig több felhasználónál is elérhetővé teszi az új Google Messages frissítést, melyben [...]
HusztiD
2021.12.13.
Apple, iPhone
139
Aki folyamatosan követi az Apple-körüli híreket, az tudja, hogy az Apple időről időre vásárol fel kisebb startupokat. Ezekről igyekszünk mindig beszámolni, azonban a GlobalData egy kicsit érdekes kimutatással állt elő, melyből kiderült, hogy mely nagyvállalatok vásároltak fel több kisebbet. Mint kiderült, 2016 és 2020 között az Apple összesen 25 olyan startupot vásárolt fel, amely erősen [...]
HusztiD
2021.03.29.
Apple, Kiemelt hírek
129
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a tech óriások körül mindig balhé van, ugyanis valamiért mindig folynak ellenük antitröszt vizsgálatok. Most legújabban a Google-t vizsgálják az amerikai hatóságok, s mint kiderült, az óriás éves szinten 8-12 milliárd dollárnak megfelelő pénzösszeget fizet az Apple részére, hogy az ő keresőmotorjuk legyen az alapértelmezett az almás rendszereken. Tudjuk, hogy a kaliforniaiak [...]
HusztiD
2020.11.02.
Apple, Egyéb
336
Az iPhone 12 széria leleplezése előtt mutatta be új okostelefonjait a Google, a Pixel 5-öt és a Pixel 4a-t. Korábban fordítva volt ez, hiszen az Apple mindig szeptemberben leplezte le új csúcskészülékeit, de a vírusnak köszönhetően most a Google villantott hamarabb. A Pixel 5 az aktuális csúcsmodellje a gyártónak, amibe egy 6 colos OLED kijelzőt pakoltak, [...]
HusztiD
2020.10.01.
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
2 111
Nagyon érdekes dolgok történtek az elmúlt napok folyamán, hiszen mondhatni, hogy három óriás egymás nyakának esett. Pontosabban úgy fogalmaznánk, hogy szándékosan szabálytalankodott az Epic Games, hogy aztán jól beperelje az Apple és a Google párosát. Az történt ugyanis, hogy az Epic Games megszegte az App Store és mind a Google Play áruház szabályzatát azzal, hogy [...]
HusztiD
2020.08.17.
App Store, Apple, Kiemelt hírek
314
A droidos közösség hónapok óta olvashatott különböző spekulációkat a Google iPhone SE riválisáról, melyet a gyártó a tegnapi nap folyamán be is mutatott. A Pixel 4a nem az Apple csúcsmodelljeivel kíván megmérkőzni, hanem a nem olyan rég megjelent iPhone SE-vel, ami alaposan megpörgette az Apple eladásait a koronavírus ideje alatt. Amit magáról a hardverről érdemes tudni, [...]
HusztiD
2020.08.04.
Egyéb, iPhone
205
Az Apple részéről ugyan még nem hivatalos, de pont az elmúlt napok folyamán számoltunk be arról, hogy elmaradhat a júniusi WWDC ’20 konferenciájuk. Most, hogy teltek a napok, a Google hivatalosan bejelentette, hogy ők meszelik az eredetileg május közepére kitűzött eseményüket. A Google eredetileg januárban jelentette be, hogy megkezdi az I/O 2020 konferenciára a jegyek [...]
HusztiD
2020.03.05.
Egyéb
64
A Google már gőzerővel dolgozik a következő okostelefonján, azonban a szoftverfejlesztésben is igyekeznek valami újat bemutatni. az XDA Developers nem olyan régen egy új gesztust fedeztek fel az Android 11 fejlesztői verziójában, melyre egyelőre Columbus kódnéven hivatkoznak, kizárólag a Pixel okostelefonokon. Az egész lényege, hogy ha a Google Pixel telefonjainak a hátlapjára bökünk kettőt, akkor [...]
HusztiD
2020.02.26.
Egyéb
206
Az internet atyjaként számon tartott Tim Berners-Lee még idén márciusban magyarázta el, hogy hogyan kellene megmenteni az internetet. Elsőre talán furcsán hangzik, az internet megmentése kezdeményezés, azonban a World Wide Web atyja szerint az utóbbi időben egyre veszélyesebb hellyé nőtte ki magát. A márciusi kezdeményezésében Tim az alapelveket három részre osztotta: kormányok, nagyvállalatok és az emberek. [...]
HusztiD
2019.11.26.
Egyéb, Kiemelt hírek
341
Biztonsági szakértők folyamatosan találnak újabbnál újabb réseket iOS-en és Androidon egyaránt. Ezúttal egy biztonsági cég, a Checkmarx bukkant egy olyan foltra Androidon, mely eléggé kellemetlen helyzetbe tudja hozni a felhasználókat, hiszen bármilyen engedélyezés nélkül képesek bekapcsolni a kamerákat. Leginkább a Google és a Samsung készülékei érintettek. A rendelkezésre álló információk alapján van egy olyan folt [...]
HusztiD
2019.11.20.
Egyéb
589
A Google hetekkel ezelőtt adta ki legújabb okostelefonjait, a Pixel 4 szériát, így ennek megfelelően csapott le rá Jerry, ki arról vált híressé, hogy különféle stressztesztnek veti alá az újdonsült készülékeket. Ahogyan lenni szokott, Jerry elsőnek megnézi, hogy milyen erősségi szinttől karcolódik a kijelző, majd egy kés és gyújtó segítségével tovább fokozza a strapát, végül [...]
HusztiD
2019.11.12.
Egyéb, Videók
346
Mint ahogyan azt minden év októberében megszokhattuk, az Interbrand kiadta a legújabb rangsorolását, melyben azt vizsgálták, hogy melyek voltak az idei év legjobb, legértékesebb globális márkái. Nem újdonság, ha azt mondjuk, hogy az Apple ismételten befogta az első helyet, hiszen immáron a hetedik egymást követő éve birtokolja az aranyérmet érő helyezést, ugyanis 2013-ban fosztotta a Coca Colát, amely előtte [...]
HusztiD
2019.10.22.
Apple
215
Az Apple 2017. szeptemberében mutatta be az iPhone X-et, melyben hosszas éveket megelőzően cserélték le a Touch ID-t egy sokkal biztonságosabb eljárásra, a Face ID-ra. Az almások ekkoriban elmondták, hogy sikerült egy Xbox One Kinect-szerű szenzort elhelyezniük a telefon előlapjában, s ezáltal 2-3 évvel vannak a konkurencia előtt. Nem mondtak badarságot ekkoriban a kaliforniaiak, ugyanis [...]
HusztiD
2019.10.22.
Egyéb, Kiemelt hírek
106
Ahogyan azt vártuk, tegnap este folyamán ejtette meg médiaeseményét a Google, ahol bemutatták a már jó ideje várt Pixel 4 okostelefonokat. A bejelentést megelőzően hónapokkal kiderültek bizonyos dolgok, hogy miket várhatunk, s úgy tűnik, hogy a Google ismételten beállt a sorba, hiszen a Pixel 4 széria néhol egy az egyben lemásolja az Apple készülékeit. Utóbbi [...]
HusztiD
2019.10.16.
Egyéb, Kiemelt hírek
850
Az Apple elsőnek idén márciusban hallatott a legújabb szolgáltatásáról, az Apple Arcade-ról. Az iOS 13 megjelenésével előző héttől végre elindult a szolgáltatás, melyhez nagy reményeket fűznek az almások. Nos, úgy néz ki, hogy a rivális Google sem ült a babérjain, ugyanis tegnap bejelentették, hogy itt az egyenes válaszuk az Apple Arcade-ra, a Play Pass. Lényegében [...]
HusztiD
2019.09.24.
Apple Arcade
329
Az Apple még csak egy hete mutatta be az aktuális csúcsmodelljeit, azonban az Axios beszámolója alapján a Google sem várat magára sokat. Az aktuális információk szerint az óriás október 15-én, New York-ban mutatja be a következő generációs okostelefonját, a Pixel 4-et. Érdekes, de a Google már hónapokkal ezelőtt megszellőztette, hogy mi lesz a Pixel 4 [...]
HusztiD
2019.09.17.
Egyéb
328
A Jamf jóvoltából készült egy új felmérés, ahol több, mint 700 IT menedzsert sikerült megkérdezni a szokásaikról, hogy munkájuk során mit használnak, avagy mit preferálnak inkább. A vállalati szféra sokszor megosztó lehet, de ha az amerikai piacot nézzük, akkor ott eddig mindig az Apple-nek sikerült diadalmaskodnia. A válaszadók 95 százaléka nyilatkozta, hogy a mobil technológia [...]
HusztiD
2019.08.13.
Apple, Kiemelt hírek
112