Bár a nagy csatát az Apple megnyerte, ez közel sem jelenti azt, hogy a háború véget ért volna. A Korea Times ugyanis beszámolt arról, hogy a Samsung nem érzi magát vesztesnek, sőt egészen drasztikus lépésre is elszánta magát. A lap úgy értesült, hogy a Samsung fejesei alig várják, hogy megjelenjen az új iPhone készülék. Ugyanis [...]
KeleMan
2012.09.02.
Apple, Egyéb
1 335
Pár napra rá, hogy az Apple megnyerte a Samsung elleni pert, máris bemutatta azt a 8 Androidos telefonkészüléket, melyek forgalmazását szeretnék betiltatni az USA-ban. Időközben kiderült, hogy ez legkorábban csak idén decemberre várható. A Chitika elemzőcég most megvizsgálta, hogy az a 8 készülék, melyeket az Apple a halállistájára száműzött, vajon mekkora webforgalmat generálnak az Egyesült [...]
KeleMan
2012.09.01.
Apple, iPhone
1 681
Az USA bírónője, Lucy Koh pont egy hete mondta ki az esküdtek egyöntetű ítéletét, mely szerint a Samsung jogtalanul használt fel Apple-szabadalmakat. Akkor úgy tűnt, hogy az Apple hamarosan betilthatja pár – a szabadalom bitorlásban vétkes – Samsung telefont az USA-ban. Az Apple ezen kérését jelezte is, mint megírtuk 8 db Androidos készüléket vett fel [...]
KeleMan
2012.08.31.
Apple, Rövidhírek
956
Múlt hét pénteken a kaliforniai bíróság 1,05 milliárd dollárra büntette a Samsungot, mivel az ítélet kimondta, hogy a Samsung egyes termékei Apple által alkotott szabadalmakat sértenek. A Reuters értesülései szerint emiatt a Samsung vasárnap egy rendkívüli értekezletet hívott össze, melyen több vezető is részt vett. A megbeszélés lényege az volt, hogy hogyan függetlenítsék és hogyan [...]
KeleMan
2012.08.29.
Apple, Egyéb
840
Múlt hét pénteken zárult le a Samsung és az Apple között zajló per első felvonása. A bíróság bűnösnek találta a Samsungot szabadalmak lopásában és direkt másolásában. 1,05 milliárd dolláros büntetést szabtak ki a dél-koreai vállalatra. Tim Cook, az Apple első embere, egy nyílt levelet is intézett a dolgozóinak, melyben kifejtette, hogy a pereskedés egyáltalán nem [...]
KeleMan
2012.08.28.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
2 908
Ahogyan arról korábban írtunk véget ért az Apple és a Samsung jogi háborújának első menete. A bíróság úgy találta, hogy a vállalat szabadalmakat sértett az almás óriással szemben. Éppen ezért 1,05 milliárd dolláros kártérítés megfizetésére kötelezték őket. Eddig csak annyit lehetett tudni az ítéletről, de a döntés körülményeit nem hozták nyilvánosságra. A CNET interjút kért [...]
Helme
2012.08.27.
Apple, Rövidhírek
666
Tim Cook pont a mai napon ünnepli 1 éves évfordulóját annak, hogy Steve Jobs átadta számára a stafétabotot, és az Apple vezérigazgatói székét. Az irányítása alatt azóta megjelent az iPhone 4S készülék, a harmadik generációs iPad táblagép, a Retina felbontású MacBook Pro és az új OS X Mountain Lion operációs rendszer. A tegnapi napon befejezeődött [...]
KeleMan
2012.08.25.
Apple, Egyéb, Tim Cook
1 259
Az Apple és a Samsung közt zajló két hetes bírósági tárgyalás a tegnapi nap során véget ért. Az esküdtek kezébe került a döntés, akik az Apple javára döntöttek a szabadalmi kérdésben. Több, mint 1 milliárd dollárt, azaz mai árfolyamon számolva 222 milliárd forintnyi büntetést szabott ki elsőfokon Lucy Koh bírónő a Samsung ellen. A szabadalomsértési [...]
KeleMan
2012.08.25.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
2 996
Mára már nagyjából tudjuk, hogyan is fog kinézni a következő generációs iPhone készülék. Vagy nem. Mindenesetre van elképzelésünk arról, hogy az Apple mit is jelenthet be a következő hetekben. A legnagyobb köszönetet az iLab-nek kell tenni, ugyanis ők voltak az elsők, akik megmutatták: hogyan is nézhet ki összeszerelve az új Apple telefon. Persze semmi sem [...]
Helme
2012.08.22.
iPhone, Rövidhírek
2 615
Ismét fény derült egy érdekességre az Apple és a Samsung között zajló per kapcsán. A bíróságon ugyanis a Samsung megjegyezte, hogy a Microsoft új Surface nevű táblagépe is eléggé hasonlít az iPad készülékre, de az Apple mégsem perli a Microsoftot. Az Apple képviselői természetesen egyből reflektáltak a felmerült kérdésre és kijelentették, hogy a Microsoft megvásárolta [...]
KeleMan
2012.08.14.
Apple, Egyéb
784
Bár még nem fejeződtek be a tárgyalások, de úgy tűnik a Samsung vesztésre áll az Apple által ellene felhozott vádakban. Talán mindkét félnek jó lenne, ha egyszer már véget érne a haddelhadd, mivel ezáltal talán ránk, fogyasztókra is nagyobb figyelem irányulna mindkét fél részéről. A kikerült 132-oldalas másolós könyv után, pedig úgy néz ki ismét [...]
KeleMan
2012.08.12.
Apple, Egyéb
573
Újabb bizonyíték érkezett az Apple és Samsung között zajló perben, mely alapján talán sokaknak végre egyértelművé válik, hogy ki másolt kit. Emlékeztek még a Samsung i9000-es készülékére? Ha így nem mond semmit, ez volt a Samsung első csúcstelefonja, melyet az iPhone ellenfeleként állítottak. A neve a Samsung Galaxy S volt. A dél-koreaiaknak ez a telefon [...]
KeleMan
2012.08.08.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
2 224
Nagy pénznek tűnik, hiszen egy órai melóból megvan egy 64GB-os WiFi+4G iPad. És hogy mit kell ehhez tenni? Csak tanúskodni kell az Apple és a Samsung között zajló bírósági tárgyaláson. Az Apple mindenképp szeretné megvédeni állítását, miszerint a Samsung már szemérmetlen módon másolja a termékeit, így néhány külső szakértőt is bevont a tárgyalás során, hogy [...]
KeleMan
2012.08.08.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
1 964
A Business Insider és a Bloomberg újságírói is beszámoltak arról, hogy múlt hét pénteken az Apple és Samsung között zajló bírósági tárgyalás alatt kiderült az Apple legféltettebb és legnagyobb marketinges titka. Persze lehet, hogy ezt csak a Samsung nem tudta, hiszen mindenki más tisztában van ezzel. Phil Schiller, az Apple marketingért felelős alelnöke a bírósági [...]
KeleMan
2012.08.06.
Apple, Egyéb
2 113
Javában zajlik az USA-ban az Apple és a Samsung pere, mely során ismét újabb érdekes dolgok derültek ki. A Samsung várhatóan augusztus 15-én egy 11,8″-es 16:10 képarányú LTE hálózatra képes újabb táblagépet fog bemutatni. Ez eddig persze nem is lenne olyan érdekes, de a perirat anyagából kiderült, hogy az eddig átlagosan 1280×800-as felbontással szerelt táblagépek [...]
KeleMan
2012.08.02.
Apple, Rövidhírek
640
Ezt is megértük! Az Apple a mai napon bemutatta “Purple” elnevezésű telefonját. Persze mielőtt mindenki rohanna megvásárolni azt, tudni kell, hogy ez csupán egy 2005 augusztusában készült prototípus volt. Az Apple azért is hozakodott elő ezzel a képpel, hogy bizonyítsa, nem lopta a Sony dizájnját, amikor is megalkotta az iPhone készüléket. Korábban megírtuk, hogy az [...]
KeleMan
2012.07.30.
Apple, iPhone
2 700
A Reuters információ szerint egy az Apple és a Samsung között zajló bírósági dokumentumból kiderült, hogy az Apple 2010 április és 2012 március között 49%-ról 59%-ra emelte az iPhone bruttó árrését. Ez kétszer magasabb, mint az iPad táblagépek esetében. Az iPad eszközöknél ez a szám 23%-ról 32%-ra emelkedett a hasonló időszakban, de ez a szám [...]
KeleMan
2012.07.29.
Apple, Egyéb
552