Lassan elmondhatjuk, hogy túl vagyunk a 2018-as év első felén, de az Apple még nem igazán leplezte le, hogy milyen termékekkel támadnának az idei év hátralévő részében. A jövő hét hétfőn megrendezésre kerülő WWDC ’18 konferencián megismerkedhetünk a vállalat legújabb szoftvereivel, de ezen felül számos meglepetést rejthetnek még számunkra a kaliforniaiak. A Bloombergtől a jól [...]
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend az Apple Watch, amelyet immáron nem csak a mezei felhasználók vásárolnak saját célra. A Quartz legújabb beszámolója szerint az almás okosóra annyira nagy népszerűségre tett szert az elmúlt évek folyamán, hogy immáron több vállalat alkalmazza abból a célból, hogy összeköttetésben legyenek a dolgozóik. Egy felmérés szerint a legtöbb helyen tilos bármilyen [...]
HusztiD
2018.05.25.
Apple Watch
189
Az Apple anno 2015. tavaszán adta ki az első generációs Apple Watch modelljeit, melyek négyszögletes formatervét azóta is nagy előszeretettel alkalmazzák. Igazából egy ideje pletyka tárgyát képzi a téma, hogy új dizájnt kap, most pedig idézőjelesen egy újabb nyomot fedezett fel a Patently Apple csapata, hogy mindez hamarosan bekövetkezhet. Az almások a legelső Apple Watch [...]
HusztiD
2018.05.15.
Apple Watch
273
Mondhatjuk, hogy bizonyos időközönként mindig érkezik egy-egy érdekes történet arról, hogy miképp menti meg az Apple okosórája egy ember életét. Legutóbb pont arról számoltunk be, hogy egy 18 éves fiatal leányzó köszönheti az egészségét, míg most arról közölt egy nagyon érdekes történetet a South China Morning Post, hogy egy 76 éves férfi életét mentette meg. [...]
Az Apple múlt heti 2018 Q2-es pénzügyi beszámolójából megtudhattuk, hogy hogyan teljesített az elmúlt három hónap folyamán a vállalat, azonban mint lenni szokott, azt továbbra sem osztották meg, hogy milyen okosóra eladásokat produkáltak. Viszont az Asymco egyik jól ismert elemzője, Horace Dediu most egy új beszámolóval állt elő. A szakember számításai alapján az almásoknak a januártól [...]
HusztiD
2018.05.09.
Apple Watch
193
Ha folyamatosan követitek az Apple körüli híreket, akkor tudhatjátok jól, hogy nem egy olyan eset volt az elmúlt évek folyamán, amikor is a vállalat termékei életet mentettek. Mióta megjelent az Apple Watch, azóta egyre több ilyen hírről olvashatunk, akárcsak most, melyről az ABC News számolt be. Ezúttal történetünk főhőse a 18 éves Deanna Recktenwald volt, [...]
Ha szeretnél szétnézni a világ legutolsó Apple Watch-ra szakosodott hivatalos almás boltjában, akkor érdemes lesz minél előbb ellátogatnod Tokióba, azon belül pedig Sindzsukuba, hiszen a helyi Isetan bevásárlóközpontban május 13-án végleg bezárja kapuit az üzlet. Az Apple Watch 2015-ös megjelenését követően döntött úgy a kaliforniai vállalat, hogy egy saját, az okosórára szakosodott üzletet nyit. Egészen egyedi [...]
HusztiD
2018.04.23.
Apple Watch
280
Az utóbbi hónapok folyamán kevés olyan hírünk volt, melyben arról számoltunk volna be, hogy valami miatt perlik az Apple-t. Illetve egy nagyobb pere volt nem olyan régen az almásoknak, amikor az iPhone lassításért több százan estek nekik, de mint tudjuk, az amerikai sértett felek pereit egy csokorba szedték. Ezúttal az Omni MedSci perelte az almásokat, [...]
HusztiD
2018.04.12.
Apple Watch, Kiemelt hírek
378
Több nagyon érdekes dologra mutattak rá a kutatók az elmúlt évek során, mióta megjelentek az okosórák. Ezúttal a Cardiogram alkalmazást fejlesztő csapat és a Kaliforniai Egyetem kutatói tettek egy nagyon érdekes felfedezést a témát illetően. Az Apple Watch-ba, illetve egyéb okosórákba, vagy kiegészítőkbe beépített pulzusmérő szenzorok képesek 97 százalékos pontossággal megmondani, hogy valakinél megfigyelhetőek-e abnormális [...]
HusztiD
2018.04.06.
Apple Watch, Kiemelt hírek
514
Nem ez az első eset, hogy felmerül egy microLED-del kapcsolatos hír, ugyanis korábban számos olyan pletykáról beszámoltunk, mely szerint az Apple gőzerővel dolgozik, hogy hamarosan elhozza iOS készülékeink számára az új technológiát. Nem olyan rég a Bloomberg számolt be egy hasonló témáról, azonban most a Digitimes egyaránt ráerősített az információkra. Elviekben az almások nem csak [...]
HusztiD
2018.04.04.
Apple Watch, Pletykák
476
Számos olyan esetről olvashattatok oldalunkon, amikor arról írtunk, hogy miképp mentette meg egy ember életét az Apple Watch. Most viszont a Daily Mail egyik legutóbbi beszámolója más vizekre evez, hiszen ezúttal nem emberi életet mentett, hanem egy ember került miatta börtönbe. Az eset két évvel ezelőtt történt, mikor az 57 éves ausztrál Myrna Nilsson elhalálozott. [...]
HusztiD
2018.04.03.
Apple Watch, Kiemelt hírek
364
Folyamatosan olvashatunk újonnan levédetett Apple szabadalmakról, melyek több esetben rávilágítanak, hogy min mesterkednek az almások. Ezúttal egy nagyon hasznos kiegészítőt kaphatnak az Apple Watch tulajai, hiszen a kaliforniai mérnökök egy egészen praktikus töltőtokon munkálkodnak. A leírás alapján egy olyan töltőtokról beszélhetünk, amely természetesen töltené magát az okosórát, de mellette két pánt részére is lenne hely [...]
HusztiD
2018.03.29.
Apple Watch
210
Az utóbbi hetekben jóformán minden fontosabb Apple termékről olvashattunk valamilyen új információt, azonban a negyedik generációs okosóra nem volt közöttük. Ezúttal ismételten a jól ismert elemző, Ming-Chi Kuo osztott meg néhány információt azzal kapcsolatosan, hogy voltaképp mire számíthatunk. Az elemző szerint az Apple továbbra is marad a 38 és 42 mm-es kiadásoknál, azonban új küllemet kap [...]
HusztiD
2018.03.28.
Apple Watch, Kiemelt hírek
909
Korábban nem egyszer olvashattunk arról, hogy az Apple microLED technológiára válthat a jelenleg használatos LCD és OLED panelek helyett. Mi több, évekkel ezelőtt megindultak az első ilyen pletykák, azonban az utóbbi időben nem hallatott magáról a téma. A Bloomberg legújabb beszámolója szerint az Apple házon belül újra visszatért a technológia fejlesztésére. Ha hitelesek a mostani [...]
Az Apple Watch Series 3 modellek előző év szeptemberében jelentek meg. Azóta a Pedometer++ alkalmazás fejlesztője, David Smith folyamatosan figyeli a applikációja által, hogy milyen készülékekre rakják fel a felhasználók az appot. Ahogyan az alábbi diagramról kivehető, egyre nagyobb szeletet tudhat magának a harmadik generációs okosóra. A szeptember folyamán megjelent Apple Watch S3 most a [...]
HusztiD
2018.03.20.
Apple Watch, Kiemelt hírek
237
Megszokhattuk, hogy bizonyos időközönként mindig készül egy-egy érdekfeszítő felmérés, melyben az Apple is érintett. Ezúttal az Asymco-tól Horace Dediu állt elő a legújabbal, melyben arra kereste a választ, hogy hány aktív Apple készülék van a világon az eladottakhoz képest, valamint hogy mennyi egy-egy termékük átlagéletkora. Tudjuk nagyon jól, hogy a tech világban hamar elavulnak a [...]
Két hónappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy hamarosan EKG mérésre is alkalmas lehet az Apple Watch az AliveCor kiegészítője által. A Cleveland Clinic Study hatvanhetedik American College of Cardiology gyűlésen számolt be arról, hogy a szóban forgó kiegészítő által nem csak EKG-t mérhetünk, hanem egy másik egészen fontos dolgot, a hyperkalaemiát egyaránt. Kezdjük rögtön azzal, hogy mi [...]
HusztiD
2018.03.14.
Apple Watch
288