Az Apple Watch által produktívabbak a munkavállalók

HusztiD 2018.05.25. 10:25 Apple Watch 1 db 187

apple-watch-spring

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend az Apple Watch, amelyet immáron nem csak a mezei felhasználók vásárolnak saját célra. A Quartz legújabb beszámolója szerint az almás okosóra annyira nagy népszerűségre tett szert az elmúlt évek folyamán, hogy immáron több vállalat alkalmazza abból a célból, hogy összeköttetésben legyenek a dolgozóik.

Egy felmérés szerint a legtöbb helyen tilos bármilyen telefont használni. Ide első sorban inkább a vendéglátásban dolgozó embereket sorolhatjuk, hiszen Amerikában a legtöbb helyen tiltják a telefonhasználatot a munkaidő alatt. Viszont a munkaadók nem állnak el az Apple Watch-tól, hiszen vannak olyan helyek, ahol egyenesen támogatják, s a munkavállalóknak ajándékoznak egyet – bár igaz, hogy egyelőre kevés ilyen munkaadó van.

A beszámolók alapján van olyan, aki egyáltalán nem bánja, hogy nem használhat telefont a munkaideje során, hiszen az Apple Watch-tól így is megkap minden szükséges értesítést. Van egyébként olyan is, aki szimplán csak azért vásárolt magának almás okosórát, hogy mérje a napi aktivitását a munkahelyén, de egy hónap után annyira megtetszett neki a dolog, hogy egyre motiváltabbá vált, s egyre aktívabb, produktívabb lett a melóhelyén.

Nálatok mi a helyzet a munkahelyen? Lehet használni a telefont, vagy teljesen tiltják?

Figyelem! Tavasz alkalmával brutális akcióval vár az iDoki, illetve a megfelelő kiegészítőkről se feledkezz meg!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. g - 2018.05.25. 13:10

    Nálunk a szén bányába Tatán mióta kötelező hordani az Apple watchot édesapám 150%-al több szenet tud kitermelni, köszönjük Apple watch a motivációt….

Szólj hozzá Te is!