Pár napja volt az Apple részvényesek számára tartott sajtótájékoztatója és egy egészséges vita alakult ki a körül, hogy mit kezdjen a vállalat a felhalmozódott 137 milliárd dollárnyi pénzével. Összevetésképp, ez az összeg körülbelül annyi, mint Magyarország éves GDP-je, szóval egy merészebb részvényes akár Magyarországba is fektethetné a pénzét, ahelyett hogy kicsiben gondolkozna. Magyarország valószínűleg nem [...]
Slemi
2013.03.03. 21:20
Apple, Egyéb
Tim Cook megcáfolhatatlanul az első olyan ügyvezető igazgató (CEO) az Apple életében, aki mondhatni vérontás nélkül került a vezetői székbe. Az Apple-nek mindig gondja volt az ilyesféle váltásokkal: nem volt meghatározott belső menete a hatalom és tudás átadásának két, egymást követő ügyvezető igazgató között, így az ilyen váltások mindig “polgárháborúba” torkolltak. “Egy új ügyvezető kinevezése [...]
KeleMan
2013.01.23. 20:46
Apple, Egyéb, Steve Jobs, Tim Cook
Mióta az Apple eltávolította a Youtube-ot és a Google Maps-et az előre telepített alkalmazások közül, a Google nagyobb sebességre kapcsolt. Ennek egyik látványos mozzanatát láthattuk a napokban, amikor is Apple-közeli honlapokon megjelentek a Google hirdetései. Ebben az új, saját fejlesztésű alkalmazásokat iOS környezetbe átültető fejlesztőket reklámozták. Ezenkívül arra szolgálnak, hogy becsalogassák az új fejlesztőket ebbe [...]
NZsolt
2013.01.02. 10:27
Apple, Programok
Gyakori panasz az Apple Maps esetében, – és korábban az alapértelmezett Google változatnál is – hogy nem rendelkezik megfelelő POI adatbázissal. A POI (point of interest) olyan pontokat jelöl koordináta szerint, melyek valamiért érdekesek a felhasználónak. Lehet ez étterem, benzinkút, cég vagy bármi más, ami egy adott helyhez van rendelve. Az Apple ugye azért szakította [...]
Helme
2012.12.18. 23:37
Apple, Programok
Az természetesen teljesen egyértelmű volt, hogy rendkívül gyorsan válik majd népszerűvé az AppStore áruházban a Google térképe, de azt senki sem sejtette, talán még az Apple sem, hogy pár perc alatt a világ számos országának a letöltési listáját vezetni fogja. A számok azonban önmagukért beszélnek, és jól látható, hogy a felhasználók számára mekkora szükség van [...]
KeleMan
2012.12.18. 11:09
Apple, iPhone
A mai nap végre megtört a jég, ismét elérhetővé vált a Google Maps az Apple AppStore alkalmazásboltjában. Bár az iOS 6.0-ás mobiloperációs rendszer előtt a Google térképalkalmazása alapból integrálva volt az iPhone, iPod touch és iPad rendszereibe, az Apple saját fejlesztésű térképalkalmazásának indulásával azt nemes egyszerűséggel törölték a szoftverből. Az Apple ezt a licencszerződések lejárásával [...]
KeleMan
2012.12.13. 17:14
Apple, iPhone
A Bloomberg jelentése szerint az Apple elbocsátotta az iOS 6 Maps-ért is felelős részlegének Senior Vice Presidentjét. Richard Williamson távozásával a cégnek szinte az egész szoftverfejlesztéssel foglalkozó részleg vezetőségét pótolnia kell, mert Scott Forstall is távozni kényszerül a saját készítésű térképes alkalmazás hibái miatt. Williamson helyére egyelőre nem találtak megfelelő embert, és arról is lehet [...]
NZsolt
2012.12.01. 16:35
Apple, Egyéb, Rövidhírek
Miután az Apple bejelentette, hogy saját fejlesztésű térképes alkalmazást készít, megindultak a találgatások, hogy vajon a Google előrukkol-e saját, letölthető alkalmazással az iOS platformra. Úgy tűnik, hogy a pletyka igaz volt. A Wall Street Journal szerint az utolsó fázisban van a térképes alkalmazás tesztelése, ráadásul turn-by-turn navigációt is kapott. Részletes információk a megjelenés időpontjáról egyelőre [...]
NZsolt
2012.11.18. 14:55
Apple, Programok
Soha többé Google Maps App? Ha falra másztál az Apple Maps-től, akkor most kapaszkodj meg jó erősen. Egyes források úgy tudják, a cég teljesen ki akarja zárni a Google szolgáltatását az iOS-ból. Mint az már köztudott, az Apple térképes alkalmazása annyi hibát tartalmazott, hogy még egy elnéző nagymama is csóválta volna a fejét, (utak a semmibe, [...]
NZsolt
2012.11.06. 23:13
Apple, iPhone
Nem volt hajlandó aláírni a bocsánatkérő nyilatkozatot, 2013-tól más veszi át a helyét. A saját fejlesztésű térképes alkalmazás hibáival generált vihar most pusztít a cégen belül. Scott Forstall (Senior Vice President, iOS -részleg) 15 éve erősíti az Apple-t, sokan Steve Jobs egyik lehetséges utódaként emlegették. Az alapító halálával azonban kiéleződtek az ellentétek Forstall és a csapat [...]
Helme
2012.10.30. 22:36
Apple, Egyéb
Múlt héten azért késtünk le egy sajtótájékoztatót, mert megpróbáltunk az Apple Maps-re hagyatkozni. Így, amikor olvastuk ezt a hírt, hangos nevetésben törtünk ki, – pedig alapból elég szomorú a hír – ugyanis már Tim Cook is elismerte, hogy ez nem a megszokott Apple színvonal. Persze azóta kiderült, hogy a Google próbált meg keresztbe tenni, így [...]
Helme
2012.10.20. 16:08
Apple, iPhone
Mindössze egy hete jelent meg az új iOS 6 mobiloperációs rendszer, melyet már több, mint 100 millió eszközre frissítettek. Egyetlen nagy hátránya azonba van a több apró hiba mellett. Ez pedig a térkép. Az Apple még a 2012-es WWDC konferencia megnyitóján bejelentette, hogy kidobja a kukába a Google megoldását és saját térképalkalmazást fejleszt. Ez volt [...]
KeleMan
2012.09.26. 16:19
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
Már mi is írtunk arról, hogy az Apple felhasználók háborognak az iOS6-ba épített térkép miatt. Bár az újdonság okoz humoros perceket az embereknek, azért általánosságban elmondható: nagyon nem ezt vártuk. Főleg úgy, hogy a megjelenés előtt demózva volt, a Google Earth ellen, ahol a keresőóriás lekörözését vélték a szakemberek is felfedezni. Sajnos egy nagyon jó [...]
Helme
2012.09.24. 21:16
Apple, iPhone
Újabb botrány kezd kibontakozódni az iOS eszközök körül. Igazából ez már szokássá vált az iPhone 4 óta az Apple berkeiben, úgyhogy nem is lepődünk meg rajta. 2010-ben az Apple az új iPhone 4 kiadásával és az áttervezett antennarendszer miatt életre hívta az “Antennagate” botrányt, melyet tulajdonképpen csak az USA-ban terjesztettek, főleg a Gizmodo oldala, aki [...]
KeleMan
2012.09.20. 19:21
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
Szép reggelre ébredtünk, már csak egyet kell aludni és a holnapi napon megtudjuk, hogy milyen is lesz az új iPhone. Addig is azonban a nap egyik vezető híre lett, hogy a Google kiadta a YouTube videóböngésző natív alkalmazását az iOS eszközökre. Közel egy hónapja, – amikor az Apple kiadta az új iOS 6 mobiloperációs rendszer [...]
KeleMan
2012.09.11. 11:03
Apple, Egyéb
A Google és az Apple is a közelmúltban mutatta be az új, 3D-s megoldásokat felvonultató térképeit, s ez azonnal adja az összehasonlítás lehetőségét. Az eredmény, ha nem is meglepő, de mindenképpen figyelemreméltó, ugyanis egymás mellé helyezve a két térképet láthatjuk, hogy bizony a Google Earth 3D kevésbé részletesebb képekkel rendelkezik a konkurens megoldásnál, főleg az [...]
Legendd
2012.07.27. 12:12
Apple, iPhone
Az Apple pár órája kiadta az új iOS 6 mobiloperációs rendszer második bétáját. Az első változat 2012. június 11-én, a WWDC 2012-es konferencia nyitónapján, azaz pontosan két hete került a fejlesztőkhöz. Úgy látszik az Apple nagyon komolyan veszi az új változatot, hiszen máris itt a frissítés. Az OTA alapú (Over the Air) frissítés iPhone 4S [...]
KeleMan
2012.06.25. 20:45
Apple, iPhone, Videók