Tegnap este folyamán újabb bétákat tett elérhetővé az Apple. Ezúttal az iOS 11.2.5, watchOS 4.2.2, tvOS 11.2.5 és a macOS 10.13.3 harmadik béta kiadását adták ki, melyet egyelőre csak a regisztrált fejlesztők tölthetnek le, de hamarosan a publikus béta programban résztvevők egyaránt tölthetik. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, csupán kisebb hibajavítások vannak a jelenlegi verziókban. Egyelőre [...]
HusztiD
2018.01.04.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
376
Hónapokkal ezelőtt hivatalosan kiderült, hogy előző év október huszonnegyedikétől módosul az elektromos hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény. Ennek berkein belül a szolgáltatók ingyenesen függetlenítik az olyan készülékeket, melyeknek ekkor még nem járt le a kétéves hűségideje, valamint innentől kezdve eleve függetlenül kínálják a telefonjaikat. Na és miként lehet függetleníteni? Magyarországon három szolgáltató van, s mindenhol [...]
HusztiD
2018.01.02.
iOS, iPhone, Kiemelt hírek
373 986
A Bloomberg egy nagyon érdekes beszámolóval állt elő nem olyan régen. Értesüléseik szerint az Apple hamarosan bevezet egy olyan új fejlesztői eszközt, amely lehetővé teszi az úgynevezett cross-platform alkalmazások fejlesztését. Ez annyit jelent, hogy ami iOS-en iPhone és iPad alatt fut, az ezentúl macOS alatt egyaránt menni fog. Ennek a fejlesztői eszköznek a lényege, hogy a [...]
HusztiD
2017.12.21.
iOS, Kiemelt hírek, macOS
276
Az Apple felhasználói évek óta sóvárognak, hogy a vállalat lehetővé tegye az úgynevezett sötét módot, amivel az iOS egész kezelőfelülete sötét tónusra váltana. Sajnos hivatalosan még nem kaptunk ilyen felületet az almásoktól, azonban az iOS 11-ben elérhetővé tették az úgynevezett Smart Invert funkciót, amivel több kevesebb sikerrel ugyanezt a hatást érhetjük el. Igen ám, de [...]
HusztiD
2017.12.20.
iOS, iPhone
646
Tegnap este folyamán az Apple kiadta az iOS 11.2.5, a watchOS 4.2.2 és a tvOS 11.2.5-ös szoftverek második bétáját. A frissítések egyelőre a fejlesztők számára érhetőek el, de feltehetően egy pár órán belül már a publikus béta programban résztvevők egyaránt tölthetik. Az előző kiadásokhoz hasonlóan csupán kisebb hibajavításokat és teljesítménybeli javulásokat hoztak a szoftverek. Arról [...]
HusztiD
2017.12.20.
iOS, macOS, watchOS
320
Korábbi iPhone felhasználók bizonyára nagy előszeretettel használják a Reachability, vagyis az Elérhetőség funkciót, melyet az Apple az iPhone 6 modelleknél mutatott be először. Mivel idővel nagyobbak lettek a telefonok, így korábban lehetőség volt a 4,7 valamint az 5,5 colos iPhone-nal rendelkezők számára, hogy a Touch ID dupla megérintésével lényegében lefelezzük a képernyőt. Mivel nagyobbak a [...]
HusztiD
2017.12.18.
iOS, iPhone
2 897
Tegnap este folyamán új szoftverfrissítéseket adott ki fejlesztők részére az Apple, név szerint az iOS 11.2.5, watchOS 4.2.2 és a tvOS 11.2.5-ös első béta verzióit tették elérhetővé. Mivel ezek a legelső béták ezen kiadásokból, így a szoftverek egyelőre csak a fejlesztők számára érhetőek el, pár napon belül a publikus béta programban résztvevők egyaránt tölthetik. Az [...]
HusztiD
2017.12.14.
iOS, tvOS, Videók
519
Mint derült égből a villámcsapás, úgy jelentette be az Apple a fejlesztők számára az App Store egyik újdonságát az iTunes Connect blogon keresztül. Mostantól a fejlesztőknek lehetőségük van élniük az előrendelési funkcióval, amivel felmérhetik, hogy mekkora igény mutatkozik első körben az alkalmazásaikra, valamint az állításuk szerint így kevésbé lesznek leterheltek a szerverek a megjelenés napján. [...]
HusztiD
2017.12.13.
App Store, iOS, iPad, iPhone
318
A Valve, Headup Games és a ClockStone Software a napok folyamán jelentette be új játékát, a Bridge Constructor Portal-t, amely már most, az előzetes felhasználói visszajelzések alapján nagy siker elé néz. Lényegében két ismertebb játékot gyúrtak egybe a fejlesztők: az egyik a nagy népszerűségnek örvendő, hídépítős Bridge Constructor-t, míg másik az évekkel ezelőtt megjelent Portal játékot, [...]
HusztiD
2017.12.08.
iOS, Játékok
564
Lassan elmondhatjuk, hogy véget ért egy újabb év, hiszen jóformán csak három hét van hátra a 2017-es esztendőből. Ahogyan az ilyenkor, az év utolsó hónapjában lenni szokott, az Apple kiadta saját listáját arról, hogy mely játékokat, alkalmazásokat és zenéket kedveltek a legjobban a 2017-es év folyamán. Az Apple szerint az idei évben a legjobb iPhone alkalmazás [...]
HusztiD
2017.12.08.
Apple, iOS, iPad, iPhone, Kiemelt hírek
459
Az Apple új adatokat osztott meg a fejlesztői oldalán, melyből kiderült, hogy milyen az iOS 11 elterjedtsége. Mint kiderült, a legújabb főrendszer december 4-én az iOS készülékek 59 százalékán volt megtalálható, míg további 33-on az iOS 10, míg a maradék 8-on az ennél korábbi rendszerek. Legutoljára hivatalos adatokat még november 6-án osztott meg az Apple, [...]
HusztiD
2017.12.07.
iOS
305
Az Apple az iOS 11 kiadásával szállt be igazán a kiterjesztett valóság világába, hiszen itt vált elérhetővé a fejlesztők számára az ARKit, aminek köszönhetően ígéretes AR alkalmazásokat adhatnak ki. Ezúttal a LEGO System A/S dobta ki legújabb játékát, a LEGO AR Studiót, amely igazán ígéretesnek tűnik. Nem csak egy egyszerű AR játékról beszélhetünk, hiszen az AR [...]
HusztiD
2017.12.06.
iOS, iPhone
226
A Facebook a tegnapi nap folyamán a Messenger egy új változatát tette elérhetővé iOS-en, a Messenger Kids-t. Ahogyan a neve sejteti, az újragondolt csevegőszolgáltatást a gyerekek számára találták ki, amivel a szülők is nagyobb biztonságban tudhatják gyermekeiket. A Facebook szerint egyre több 6-12 év közötti gyerek próbálja magát beregisztrálni szolgáltatásukba, azonban ez nagyon veszélyes dolog, [...]
HusztiD
2017.12.06.
iOS, Programok
519
Hónapokkal ezelőtt jött a hír, hogy a Microsoft már gőzerővel dolgozik az Edge iOS és Androidos változatán. Teltek a hetek, a redmondi óriás pedig végre kiadta az Internet Explorer méltó utódját, azonban nem indult problémamentesen a rajt, hiszen annak ellenére, hogy egy hónapja már piacon van az iPhone X, egyelőre nem támogatott a képaránya és [...]
HusztiD
2017.12.05.
iOS, Kiemelt hírek, Programok
474
A hétvége folyamán nagyon érdekes eseményeknek lehettünk tanúi. Először ott kezdődött a hiba, hogy december másodikától egy dátum-hiba miatt több iOS eszköz megbolondult, így folyamatosan újraindították magukat a készülékek. Erre foltozást hozott a napokban megjelent iOS 11.2-es rendszer, azonban egyelőre úgy tűnik, hogy itt is akadtak kisebb gondok. Az elmúlt napok folyamán többen számoltak be [...]
HusztiD
2017.12.04.
iOS, iPhone
1 433
Váratlanul, de az Apple nem olyan régen kiadta az iOS 11.2-es verzióját, mely számos újdonságot hozott a hibajavítások mellett. Többen tapasztalták a hibát, mely szerint december 2-tól több iOS készülék váratlanul újraindulnak, de a hivatalos információk szerint foltozta eme hibát az Apple az új kiadásban. Az iOS 11.2 tartalmazza az Apple Pay Casht, amellyel pénzt [...]
HusztiD
2017.12.02.
iOS
1 961
Ahogyan azt a fejlesztők megszokhatták, az Apple idén is értesítette őket a karácsonyi időszak előtt, ugyanis december végén egy szűk hét erejéig szüneteltetik az App Store bizonyos szolgáltatásait. Egészen pontosan december 23-tól 27-ig lesz leállítva részükre az App Store, ami az átlagfelhasználókat ugyan nem fogja érinteni, de a programozókat igen. Az elmúlt napok folyamán a fejlesztői oldalon az almások [...]
HusztiD
2017.11.30.
App Store, Apple, iOS
153