Messenger Kids – gyerekbarát szolgáltatás a Facebook-tól

HusztiD 2017.12.06. 09:55 iOS, Programok 0 db 516

messenger-kids

A Facebook a tegnapi nap folyamán a Messenger egy új változatát tette elérhetővé iOS-en, a Messenger Kids-t. Ahogyan a neve sejteti, az újragondolt csevegőszolgáltatást a gyerekek számára találták ki, amivel a szülők is nagyobb biztonságban tudhatják gyermekeiket.

A Facebook szerint egyre több 6-12 év közötti gyerek próbálja magát beregisztrálni szolgáltatásukba, azonban ez nagyon veszélyes dolog, hiszen a regisztráció után szinte bárkivel kontaktba léphetnek. Manapság egy csevegőszolgáltatás regisztrációjához szükség van egy telefonszámra, sokszor a gyerekek pedig a szüleik számát adják meg. A Messenger Kids-hez természetesen nem kell telefonszám, s a szolgáltatás lényege, hogy a szülők teljes felügyeletet tudhatnak a gyermekeik tevékenységei fölött.

Például csak a szülők által engedélyezett kontaktok jelennek meg a gyerekek számára, amivel elkerülhetik, hogy idegenek írogassanak számukra. A Facebook csapata itt próbált egy teljesen szülőbarát hozzáállást kitalálni, ezért a szülők dönthetik el, hogy kiket engedélyeznek, avagy tiltanak le a gyermekeik Messenger-éből. Természetesen a gyerek ilyen esetekben nem adhatja oldhatja fel a tiltást, kizárólag csak az erre jogosultak.

A Messenger Kids szülők számára lesz a leghasznosabb, így aki szeretné egy fokkal biztonságosabbá tenni gyermeke online aktivitását, az megteheti. Az alkalmazás egyelőre iOS-re jelent meg, egy hónap múlva pedig Androidon egyaránt tiszteletét teszi. Sajnos rossz hír, hogy a magyar App Store-ban egyelőre nem érhető el az app, így aki kipróbálná, annak érdemes lesz egy amerikai felhasználói fiókkal letöltenie az ingyenes alkalmazást.

Információ! Megfelelő védelmet keresel az új iPhone 8, 8 Plus vagy a jövőbeli iPhone X telefonod számára? Akkor ne felejtsd el lecsekkolni a Speck tokokat és kiegészítőket! Apropó, olvastad már az iPhone X-ről az első tapasztalatainkat?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!