Napokon belül érkezik iOS-re az új Portal játék

HusztiD 2017.12.08. 12:40 iOS, Játékok 1 db 564

bridge_constructor_portal

A Valve, Headup Games és a ClockStone Software a napok folyamán jelentette be új játékát, a Bridge Constructor Portal-t, amely már most, az előzetes felhasználói visszajelzések alapján nagy siker elé néz. Lényegében két ismertebb játékot gyúrtak egybe a fejlesztők: az egyik a nagy népszerűségnek örvendő, hídépítős Bridge Constructor-t, míg másik az évekkel ezelőtt megjelent Portal játékot, amely szintén nagy népszerűségre tett szert a játékosok körében.

A recept adott, hiszen a két ismert játékból készítettek egyet, amely teljesen egyedi játékélményt biztosít majd a játékosok számára. Sajnos még egy kicsit várni kell a megjelenéssel, ugyanis a hivatalos információk szerint az alkalmazás december 20-án, vagyis két hét múlva szerdán érkezik iOS-re, Androidra, Steam-re és Nintendo Switch-re. További jó hír, hogy maga a játék a következő év folyamán egyaránt elérhető lesz konzolokra, így a fejlesztők megpróbálják mindenki igényeit kielégíteni.

Sajnos arról egyelőre nem tudni, hogy mennyiért kínálják, viszont egy biztos: teljesen egyedi élményt nyújt a Bridge Constructor Portal, így mindenkinek érdemes lesz legalább a fent említett platformok közül valamelyiken kipróbálni.

Információ! Megfelelő védelmet keresel az új iPhone 8, 8 Plus vagy a jövőbeli iPhone X telefonod számára? Akkor ne felejtsd el lecsekkolni a Speck tokokat és kiegészítőket! Apropó, olvastad már az iPhone X-ről az első tapasztalatainkat?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Jovi - 2017.12.16. 18:12

    Mikor várható a megjelenés?

Szólj hozzá Te is!