iPhone X alatt is előhozható a Reachability (elérhetőség) funkció

HusztiD 2017.12.18. 15:55 iOS, iPhone 1 db 2 882

iphone-x-how-to-turn-on-reachability-2

Korábbi iPhone felhasználók bizonyára nagy előszeretettel használják a Reachability, vagyis az Elérhetőség funkciót, melyet az Apple az iPhone 6 modelleknél mutatott be először. Mivel idővel nagyobbak lettek a telefonok, így korábban lehetőség volt a 4,7 valamint az 5,5 colos iPhone-nal rendelkezők számára, hogy a Touch ID dupla megérintésével lényegében lefelezzük a képernyőt. Mivel nagyobbak a telefonok, így a készülék felső sarkait nem érjük el egykezesen. Nos, anno erre hozott megoldást ez a funkció.

Valamiért a felhasználókban pedig kialakult, hogy az iPhone X esetében elköszönhetünk ettől a remek kiegészítőtől. Mivel az almások kinyírták a Touch ID-t, így nyilván a jól megszokott módon már nem tudjuk elérni, viszont a jó hír, hogy aki szeretné, az továbbra is elő tudja csalni. Ez pedig szükséges lesz, hiszen az iPhone X helyenként bőven meghaladja az egykezes használatot, azonban a Reachability funkció megkönnyíti az egykezes felhasználók életét.

Hogyan működik iPhone X esetében a funkció? Egyszerűen. Mindenki számára ismerős az a funkció, hogyan léphetünk ki egy alkalmazásból. Nos, az elérhetőséget hasonlóképen hozhatjuk elő, csak éppen ellentétes gesztussal: egy egyszerű mozdulattal csináljunk egy lefelé ívelő húzást a képernyő alján, ahol megtalálható a kis sáv. Fontos megjegyezni, hogy kell egy kis idő, mire megtanulja az ember használni, azonban miután sikerült elsajátítani a mozdulatot, pofonegyszerűen fog működni.

A Reachability a Beállításokon belül az Általános fülön a Hozzáférhetőségnél állítható be.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Multivitamin - 2018.01.05. 17:28

    Lehet, hogy en vagyok bena, de akarhogy probalom sehogy se akar sikerulni… :(

Szólj hozzá Te is!