Talán sokan ismeritek a méltán népszerű Diablo játékot, a Blizzard egyik legnépszerűbb játékát. Jelenleg már javában zajlik a béta, várhatóan maga a játék a 2012-ben, akkor is az első negyedévben megérkezhet. Anno a Diablo 2-vel és annak kiegészítőjével (Lord of Destruction) másfél éven keresztül játszottam. Valamelyik floppy lemezen még el is van mentve egy 76-os [...]
Az Apple a WWDC 2011-es konferencián demózta először az új operációs rendszert, mely az iOS 5 nevet viseli. Mindenki tűkön ülve várta a megjelenést, mely a mai nap során végre elérhetővé vált. Az új iOS 5 funkciói között rendkívül sok újdonság megtalálható. Az Apple több, mint 200 új funkciót tett elérhetővé, így a frissítés minden [...]
KeleMan
2011.10.12.
Apple, iPad, iPhone, iPod, Kiemelt hírek
3 302
Kínaiak ezrei zarándokoltak el az ország Apple boltjaihoz, tízmilliók írtak megemlékező sorokat mikroblogjukba, és a nagy információtechnológiai, távközlési szolgáltató cégek vezetői is nyilvánosságra hozták a maguk méltató, megemlékező mondatait Steve Jobsnak, az Apple társalapítójának halála miatt. A világ legnagyobb online népességével rendelkező országban, ahol hamis Apple-áruházakat hívott életre a piac, és ahol a nem létező [...]
Helme
2011.10.09.
Apple, iPhone, Steve Jobs
89
Új mobiltechnológia debütál Magyarországon: 4G/LTE hálózati ügyfélteszt a Telekomnál – 2012. január 1-jén elindítja 4G/LTE mobilinternet szolgáltatását is a T-Mobile. A Magyar Telekom májusban bejelentett mobilhálózati modernizációja újabb mérföldkőhöz érkezett. A távközlési szolgáltató a 4G/LTE technológia kiterjesztett hálózati tesztelését kezdi el több száz ügyfele bevonásával, Budapest jelenleg is már lefedett részein. A 4G/LTE alapú mobilinternet [...]
Helme
2011.10.09.
Egyéb, iPhone
399
Ez történt a keynote-on! Jelenleg átvesszük teljes egészében az Engadget.com cikkét, így biztos nem marad ki semmi fontos. Holnapra várható összefoglaló magyar nyelven. A bejegyzést érdemes alulról kezdeni, hogy időrendben lehessen haladni! 2:39PM We’re off to get hands-on, and we’ll be broadcasting again soon. Thanks for joining the fun! 2:38PM Sorry folks, no iPhone 5… [...]
KeleMan
2011.10.04.
Apple, Egyéb
466
Sziasztok kedves ihungary.hu Olvasók! Rövidesen (kb. másfél óra) átállunk a live.ihungary.hu oldalra. Addig is szeretnék veletek egy amolyan gondolatébresztőt megosztani. Elég tartalmas a cikk, remélhetően sokatokat lefog kötni, amíg az új oldalt élesítjük. A cikket Varga Zalán írta, akinek ezúton is gratulálok és köszönjük, hogy megosztotta velünk ezt is. Az oldalon már többször is publikáltuk [...]
KeleMan
2011.10.04.
Apple, Egyéb, iPhone
502
Pár nap múlva, egészen pontosan 2011. október 4-én, magyar idő szerint 19 órakor az Apple megtartja végre azt a bemutatót, melyre több millióan várnak világszerte. Azt még nem tudni pontosan, hogy az új iPhone készülék milyen is lesz, hogy csak egy vagy akár több új készüléket is bemutat-e az Apple. De egyvalami biztos. Mi “élőben” [...]
KeleMan
2011.09.29.
Apple, Egyéb, iPhone
260
Az Apple tegnap végre hivatalosan is megerősítette a pletykákat. 2011. október 4-én az Apple főhadiszállásán az iPhone készülékekről fognak beszélni. Pontosan egy héttel az esemény előtt a sajtó képviselői részére megérkeztek a meghívók, melyben egy minimalista kép a “Let’s talk iPhone.” mondatot tartalmazta. Az ikonok is jelentőséggel bírnak, ugye október 4. kedd, reggel 10 óra, [...]
KeleMan
2011.09.28.
Apple, Egyéb, iPhone
788
Steve Jobs fantasztikus jövőbelátási képessége, Johnny Ive dizájnguru fantáziája és úgy az egész Apple elhivatottsága és elkötelezettsége a technika és a művészet terén mára szinte egyedülállóvá tette a vállalatot a számítástechnikai piacon. Folyamatosan kihívásokat keresnek, technológiai újdonságokat terveznek, melyeket legjobb tudásuk szerint meg is alkotnak. Steve Jobs az üvegben látja a fantáziát. Szép, letisztult, elegáns. [...]
KeleMan
2011.09.26.
Apple, Egyéb, iPad, iPhone, Pletykák
415
Világszerte megfigyelhető az okostelefonok térnyerése, és ez a tendencia a magyar piacra is jellemző. Az előfizetői számok alapján a hazai mobil hang és adatforgalmazásban is piacvezető T-Mobile-nál az utóbbi egy évben többszörösére nőtt az okostelefon eladások aránya. Az okostelefonok csak néhány évvel ezelőtt indultak hódító útjukra, és 2010-ben már több mint 250 millió e kategóriába sorolt [...]
Helme
2011.09.25.
Egyéb, iPhone
221
Az Another World még 1991-ben jelent meg Amigára, bár akkor 8 éves koromban még nem, később rá pár évre, az általános iskolai számítógépes szakkör után órákat játszottunk vele. Anno nem is sejtettük, hogy játéktörténelmi pillanatokat élünk át társaimmal a Hercules monitorok előtt ülve. A játék azért is érdekes, mert a készítő, Eric Chahi egyedül alkotta [...]
A Lookout azt állítja, hogy egyedül júliusban már több egyedi kártékony törzs jelent meg az Android platformon, mint tavaly egész évben. Az egyik ilyet, az év elején felbukkant DroidDreamet több mint 260 000-en töltötték le, mielőtt a Google eltávolította volna, de tartani lehet további változatok megjelenésétől is. A Lookout megfigyelései szerint azóta körülbelül 100 appet [...]
Helme
2011.09.19.
Egyéb, iPhone
140
Csodás reggelre ébredtünk! Csekkolom az e-mailjaimet, látom, hogy érkezett egy az Apple-től is, amelyben ékes magyarsággal szól hozzánk a köszöntő! “Üdvözlünk, Magyarország!” Olyannyira profin van elkészítve, hogy azonnal kattintottam és kiderült, hogy az Apple a mai nap végre hivatalosan is elhozta számunkra a magyar online áruházat. Van itt kérem szépen minden. 33.500 Ft- felett díjmentes [...]
Nemrégiben a biztonsági szakemberek a rosszindulatú programok újabb olyan törzsét fedezték fel, amely az Android operációs rendszeren futó okostelefonokat vette célba. Ez a féreg nem csupán naplózza a kimenő és bejövő hívásokat, hanem rögzíti is azokat. Mindez alig egy hónappal azután történt, hogy egy biztonsági résre bukkantak az iPhone-oknál: a fenyegetésre a német kormány hívta [...]
Helme
2011.09.19.
iPad, iPhone
221
Mondjuk tegyük hozzá, hogy eddig sem volt, legalábbis olyan ami hatékonyan is működne a tinédzserek és kényesebb bőrrel rendelkező felhasználók számára. Mindenesetre az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission – FTC) megelégelhette a dolgokat, mert egy elég fontos döntést hozott, amely mind az Apple féle AppStore, valamint a Google Android Market áruházában árusított alkalmazásokra [...]
KeleMan
2011.09.13.
Apple, Egyéb, iPhone
303
Az Adobe 2011. szeptember 8-án Amszterdamban, a Nemzetközi Műsorszolgáltatók Rendezvényén (International Broadcasters Convention – IBC) 3 új szoftvert is bemutatott. Az Adobe Pass, a Flash Access 3.0 és az úgynevezett Flash Media Server 4.5-ös programok közül az iOS eszközök felhasználói számára utóbbi megoldás az igazán fontos. Mielőtt mindenki örülne, szó sincs arról, hogy a Flash [...]
KeleMan
2011.09.12.
Apple, Egyéb, iPad, iPhone
289
…ami azt jelenti, hogy hamarosan megjelenik az új iPhone 5. Öröm és boldogság. De mit is fog tudni az új iOS 5? Nos temérdek változás lesz az új szoftverben, lényegesen több, mint azt a korábbi változatoknál megszokhattuk. Illetve mondhatjuk úgy is, hogy sokkal “látványosabb” lesz a fejlődés mértéke. Az szinte biztos, hogy az iPhone ötödik [...]
KeleMan
2011.09.07.
Apple, Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
446