Amikor az Apple 1999-ben megvásárolta az iPhone.org domaint pletykahullám söpört végig az Apple körül már akkor is kiépült, de akkoriban még jóval kisebb sajtó-ökoszisztémán. Bár az erről szóló cikkek és posztok száma idővel csökkent, a megjelenésig hátralevő 8 évben azért rendszeresen előkerült. A Business Insider egyik tudósítójának a fejlesztésben részt vevő egyik mérnök mesélt egy érdekes [...]
A Kantar Worldpanel jóvoltából elkészült a legújabb felmérés, amelyben a legutóbbi negyedévben eladott okostelefonok rendszereinek megoszlását vizsgálták. A felmérésben a főbb piacok kaptak szerepet, így Amerika, Kína, Anglia és Németország megoszlásai találhatóak. A cím már elég sok mindent elárult, hiszen 2 év után az Apple-nek ismételten sikerült átvennie a vezető szerepet saját országában. Na de [...]
HusztiD
2015.02.05.
Apple, iPhone
557
Ez talán felpörgetheti végre az anyag mobilpiaci adoptációjának ütemét, mivel ezzel az talán versenyképesebb helyzetbe kerül a hagyományos erősített üveggel szemben. Az új eljárással a hírek szerint ugyanis számottevően sikerült csökkenteni a felületi tükröződést – a DisplayMate odáig ment, hogy kijelentette, hogy az új zafír még az üvegnél is jóval kevésbé csillog és ezt nem egy [...]
Skarp
2015.02.04.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
534
Az ABI Research és a Wall Street Journal megvizsgálta az előző negyedéves eladásokat, melyből kiderült, hogy az Apple telefonjainak átlagára majdnem háromszor annyi volt, mint az Androidos riválisoké. A legújabb felmérésből megtudhattuk, hogy a gazdára talált okostelefonok milyen átlagos áron keltek el 2014 végén. A nagyobb tárhellyel rendelkező iPhone 6 és 6 Plus modellek természetesen [...]
HusztiD
2015.02.04.
Apple, Egyéb, iPhone
784
Az utóbbi tíz év az Intel számára arról szólt, hogy elvesztette a mobilchipek terén a vezetői pozíciót a világban. Nem tudta felvenni a piac tempóját és ennek meg is lettek a következményei. Az Apple pedig kőkeményen kihasználta ezt a hiányosságot és kifejlesztette az egyik legerősebb, nagy számban gyártott mainstream APU-t a világon. A baklövés Az [...]
Skarp
2015.02.01.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
459
Az elmúlt napok folyamán az Apple egy konferencia keretein belül jelentette be a legutóbbi, 2015 Q1-gyes pénzügyi negyedéveit. Azóta szinte a csapból is ez folyik, hiszen egy újabb rekord negyedévet tudhatnak maguk mögött. Ekkor kiderült ugyan pár dolog, de volt egy-két extra információ, melyet a vállalat vezérigazgatója, Tim Cook a Wall Street Journalnak tartogatott, hiszen [...]
HusztiD
2015.01.30.
Apple, iPhone
391
Az utóbbi időben egyre többet és többet hallhatunk a kínaiakról. Nem olyan régen kiderült, hogy a kínai új évig 5 új Apple Store-t nyitnak meg az almások, melyből egyet már szombaton kinyitottak, a következőt pedig 31-én fogják, amelyet a napokban kifestettek. Sőt, még azt is megtudhattuk az elemzőktől, hogy az előző negyedévben Kína tette ki a [...]
HusztiD
2015.01.28.
Apple, iPhone
137
Mennyi? Igen, nem történt elírás. Kis híján 75 millió darab iPhone-t értékesített az Apple a tavaly októberi-novemberi-decemberi időszakban. Egészen megdöbbentő, csak gondoljatok bele: átlagban 34 ezer iPhone per óra eladást produkáltak a kaliforniaiak. Egy évvel korábban csupán 51 milliót sikerült összesen értékesíteniük, amely már akkor is rekord mennyiségnek számított. Idén viszont 46 százalékkal sikerült felülmúlni a [...]
HusztiD
2015.01.28.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
734
A legfőbb iPhone-beszállító a hírek szerint nagy leépítéseket tervez annak ellenére, hogy az Apple rekordeladásokat ért el a legújabb modellel – számolt be a Reuters. Könnyen meglehet, hogy a leépítések nem is az Apple-nek gyártó részleget érintik, hiszen a cég számos nagy gyártónak dolgozik, sőt a bevételek 60 százalékát nem Cupertinonak köszönheti. Persze az is [...]
Skarp
2015.01.27.
Apple, iPhone
174
Hírhedt egykori NSA-kontraktor, aki több ezer oldalnyi titkosított hírszerzési dokumentum kiszivárgásáért felelős, állítólag úgy véli, hogy az iPhone olyan “speciális szoftvert” tartalmaz, amit a távolból tudnak aktiválni a hatóságok, hírszerzési célokra alkalmazva a készüléket. Így nem hajlandó ilyesmit használni. Ezt Snowden ügyvédje is megerősítette: “Edward sosem használ iPhonet, egy egyszerű, sima telefonja van. Az iPhone [...]
Skarp
2015.01.22.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
1 701
A Wall Street Journal legfrissebb beszámolójából nagyon érdekes adatok derültek ki. A Counterpoint által készített felmérés alapján az Apple telefonjai nagyon jól teljesítenek a Samsung hazájábal, Dél-Koreában. Méghozzá annyira jól, hogy az okostelefont vásárlók egyharmada döntött az almás termék mellett. Egészen megdöbbentő adatok ezek, hiszen az országban eddig egyetlen egy gyártó sem kúszott fel a [...]
HusztiD
2015.01.21.
Apple, Egyéb, iPhone
227
Az Apple jövő héten várhatóan újabb rekordnegyedévet fog bejelenteni, s a bombasztikus trend a nagy múltú bank elemzői szerint az új telefonokra irányuló nagy figyelem és a hatalmas kereslet miatt a tavaszi negyedévben is folytatódhat. Az Apple Watch még inkább bebetonozza az elemzés valóságalapját. Egy befektetőkhöz kedden eljuttatott jegyzetből az AppleInsider is kapott egy példányt. A szerző [...]
Skarp
2015.01.20.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
269
Mint már megszokhattuk, bizonyos időközönként mindig készül egy-egy érdekes felmérés. Ezúttal egy eléggé érdekfeszítő kimutatás látott napvilágot, amelyet a Missouri Egyetem csoportja végzett. A felmérésben arra voltak kíváncsiak, hogy milyen az emberek mentális teljesítménye, ha náluk van a szeretett telefonjuk, illetve milyen akkor, amikor anélkül vágnak bele a feladatokba. A címből már kiderült az egyik ismérv, de [...]
HusztiD
2015.01.15.
Apple, Egyéb, iPhone
772
Az Apple legújabb iOS 8.2 bétájának forrása tartalmaz utalásokat egy Apple Watch mellé érkező kísérőappra, ami a felhasználók iPhone-jára lesz majd telepítve – ennek segítségével férhetnének hozzá órájuk beállításaihoz. A Companion nevű, jövőben érkező alkalmazás tartalmazhatja majd a Watch appok beállításait is. Ahogyan azt az iOS 8.2 első bétája részeként kiadott WatchKit fejlesztői kitből már megtudhattuk: [...]
Pár hónappal az amerikai kormányzat szintén elég béna próbálkozása után a britek is nekirohantak fejjel a falnak a chatalkalmazások titkosításának megkerülése ügyében. Bár odáig még nem mentek még el, mint az DOJ, hogy kijelentsék, idézzük “egy napon egy gyermek halála száradhat majd az Apple kezén”. Fenyegetést más nemzettől nem kapott Cupertino, egészen mostanáig. David Cameron, [...]
Skarp
2015.01.13.
Apple, iOS, Kiemelt hírek
456
A MacObserver írói nevetve csak úgy kommentálták az esetet, hogy ezek után úgy tűnik, hogy a Bendgate csak egy korai tesztfázis volt ahhoz, amit a frissen beadott szabadalom tárgyal. A leírás szerint flexibilis elektronikus eszközökről van szó, s a tervek alapján egyértelműnek tűnik, hogy a mobiltelefónia világába szánják a dolgot. És nem, nem hajlított formatervű, [...]
Skarp
2015.01.07.
Apple, Egyéb, iPhone
770
Ha még visszaemlékeztek az iPhone 5S fénykorára, akkor tudhatjátok, hogy az Apple egy rakás videót készített az akkori csúcskészüléke számára, amelyek Powerful néven voltak ismertek. Minden egyes videóban más és más erősségére mutattak rá a telefonnak, majd a legutóbbi, iPhone 6 reklámokban már a Jimmy Fallon és Justin Timberlake duót hallhatjuk viszont, akik újabb hangulatot [...]
HusztiD
2015.01.05.
Apple, Egyéb
328