Az Apple volt a top gyártó Kínában az előző negyedévben

HusztiD 2015.01.28. 11:17 Apple, iPhone 0 db 133

b8fomniccaaqzvb-jpg-large

Az utóbbi időben egyre többet és többet hallhatunk a kínaiakról. Nem olyan régen kiderült, hogy a kínai új évig 5 új Apple Store-t nyitnak meg az almások, melyből egyet már szombaton kinyitottak, a következőt pedig 31-én fogják, amelyet a napokban kifestettek. Sőt, még azt is megtudhattuk az elemzőktől, hogy az előző negyedévben Kína tette ki a teljes iPhone megrendelések 36 százalékát, amelynek következtében több telefont adtak el itt, mint Amerikában.

A tegnapi nap folyamán a Canalys számolt be a legújabb tényekről. Felmérésük szerint az ázsiai országban az emúlt három hónapban hihetetlenül népszerű volt az almások okostelefonja, amelynek köszönhetően átvette a vezető főszerepet. Nagy dolog ez, hiszen Kínában eddig sohasem diadalmaskodott ennyire az Apple, főleg úgy, hogy nem olyan régen belépett az olcsó alternatívát kínáló Xiaomi is a piacra. A négy legnagyobb gyártó az alábbi sorrendben alakult: Apple, Xiaomi, Samsung és Huawei. Hogy pontosan melyik gyártó hány készüléket értékesített az adott országban, azt sajnos nem tudni, de minden bizonnyal meglepő adatok derülnének ki.

A tegnap esti 2015 Q1-gyes pénzügyi konferencián pedig újabb érdekességeket tudhattunk meg az ázsiai országról. Érdekességképp tavaly november 22-én értékesítették az egymilliárdodik iOS eszközt az ázsiaiaknál, amely egy asztroszürke iPhone 6 Plus volt. A korábbi adatokhoz képest 157 százalékkal sikerült több bevételre szert tennük, ez szám szerint 16,1 milliárd dollárt tesz ki. Az online bevételek meglepően hatalmasak voltak, hiszen felértek az elmúlt öt év bevételeivel Kínában. Korábban már azt is elmondták Timék, hogy 2016 közepére a terveik szerint 40 Apple Store lesz megtalálható.

Érdemes lesz megfigyelni, hogy hogyan alakul a későbbiekben az Apple viszonya Kínával, mivel láthatjuk, elég nagy potenciál rejlik az országban, hiszen az előző negyedéves iPhone megrendelések valamivel több, mint egyharmadát ők tették ki.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!