Tim Cook | iHungary - Part 3

Kategória - Tim Cook

Tim személyesen vesz részt az Európai Bizottság következő meghallgatásán

Tim személyesen vesz részt az Európai Bizottság következő meghallgatásán

Nagyon jól tudjuk, hogy hónapokkal ezelőtt eredményt hirdetett az Európai Bizottság, melyben bűnösnek találták az Apple-t. A bizottság szerint az almások szándékosan megkerülték az adózás, s Írországban bonyolítottak le mindent, hiszen ott jóval kedvezőbb feltételeket kaptak, mint bárhol máshol. Ehhez kapcsolódóan lesz januárban egy meghallgatás, ahova Tim Cook személyesen fog elmenni. Mint tudjuk, az ilyen [...]

HusztiD 2016.12.14. Egyéb, Tim Cook 1 db 67

Tim szerint soha nem látott módon pörög az Apple Watch biznisz

Tim szerint soha nem látott módon pörög az Apple Watch biznisz

Immáron bő másfél éve annak, hogy az almások beszálltak az okosórák piacára. Mint tudjuk, az Apple negyedévenként számol be arról, hogy hogyan teljesítettek az adott három hónap folyamán, azonban az Apple Watch eladásairól eddig számokat még nem osztottak meg. Végül is most sem sikerült pontos eladásokat kicsikarni a vezérigazgatóból, de egy e-mail-ben megosztotta a nagyközönség számára, [...]

HusztiD 2016.12.12. Apple Watch, Tim Cook 2 db 111

Trump kedvező ajánlatokat ígér Timnek, ha Amerikába viszi a gyártást

Trump kedvező ajánlatokat ígér Timnek, ha Amerikába viszi a gyártást

Talán már a könyökünkön jön ki a téma, ha Donald Trump és az Apple kapcsolatáról beszélünk, ugyanis hónapokkal ezelőtt Trump megígérte, hogy igencsak célba veszi az almásokat, ha ő nyeri meg a választásokat. Érthető a hozzáállása, hiszen az Apple az egyik legnagyobb amerikai vállalat, így ha Kínából saját hazájukba vinnék a gyártást, akkor több bevételhez [...]

HusztiD 2016.11.24. Apple, Kiemelt hírek, Tim Cook 7 db 373

Siri és az adatbiztonság párosáról osztott meg érdekességeket Tim Cook

Siri és az adatbiztonság párosáról osztott meg érdekességeket Tim Cook

Az elmúlt napok folyamán igencsak beszédes volt kedvenc vezérigazgatónk, hiszen nem csak az Apple Car-ról beszélt burkoltan, de további érdekességeket osztott meg Siriről és az adatbiztonságról. A CEO elmondása alapján a virtuális asszisztens heti szinten kétmilliárd kérdésre válaszol, ami egyáltalán nem nevezhető csekély mennyiségnek. Cook szerint a legjobb az, ha magunkkal hordozzuk az asszisztensünket. Szerinte [...]

HusztiD 2016.11.01. iOS, Kiemelt hírek, Tim Cook 2 db 238

Tim burkoltan beszélt az autóprojektről

Tim burkoltan beszélt az autóprojektről

A kedd esti pénzügyi konferencián Tim és csapata nem csak arról számolt be, hogy hogyan teljesítettek a legutóbbi negyedévben, hanem maga a vezérigazgató adott egy érdekes kijelentést az Apple Car-ról. Régóta mennek a találgatások a projektről, azonban legutóbb pont azt olvashattuk róla, hogy kaszálták az egészet. Tim elmondása szerint a keddi konferencián nem volt semmi [...]

HusztiD 2016.10.27. Apple Car, Tim Cook 0 db 196

Tim Cook beszélt a kiterjesztett valóságról

Tim Cook beszélt a kiterjesztett valóságról

A BuzzFeed News-nak sikerült az Apple vezérigazgatóját kifaggatni kicsit az augmented reality-ról, vagyis a kiterjesztett valóságról. Nem ez az első eset, hogy Cook a témáról beszélt, de most újabb érdekességeket osztott meg a nagyérdeművel, ami utalást adhat arra, hogy mit tervez a jövőben az Apple. Az interjúban Tim röviden elmondta, hogy a VR-nek ugyan vannak [...]

HusztiD 2016.10.21. Tim Cook 1 db 79

Japán miniszterelnökével találkozott Tim Cook

Japán miniszterelnökével találkozott Tim Cook

Az elmúlt napok folyamán az Apple CEO-ja, Tim Cook Japánban járt, ahol többek között találkozott a szigetország miniszterelnökével, Shinzo Abe-val. Az almások fejese elmondta, hogy Japán nélkül ma nem lenne annyira fejlett az iPhone, de nem csak azért találkoztak, hogy mindezt megossza vele. A találkozás leginkább egy új fejlesztői központ megnyitásáról szólt. Az Apple december folyamán megnyitja [...]

HusztiD 2016.10.17. Tim Cook 0 db 56

Tim beszélt az új AirPods fülesekről

Tim beszélt az új AirPods fülesekről

Tim Cook látogatást tett New Yorkba az elmúlt napok folyamán, ahol többek között interjút adott a Good Morning America számára. Természetesen mi más is lehetett volna a téma, mint a nem olyan régen bemutatott újdonságok, de azért másról is kaptunk némi információt az almások vezetőjétől. Felmerült egy kérdés a virtual reality (VR) kapcsán. Tim erről [...]

HusztiD 2016.09.17. Kiemelt hírek, Tim Cook 4 db 329

Csodálatos iPhone 7 Plusszal készített fotókat osztott meg Tim Cook

Csodálatos iPhone 7 Plusszal készített fotókat osztott meg Tim Cook

Az Apple vezérigazgatója új képeket osztott meg saját Twitter oldalán, melyet az előző hét szerdán bemutatott iPhone 7 Plusszal lőttek. Tudni érdemes, hogy nem maga Tim Cook csinálta a képeket, hanem a Sports Illustrated egyik munkatársa, akinek már lehetősége van nyomkodni az új iPhone 7 Pluszt, így a tegnapi Tennesse – Minnesota NFL meccsen jól [...]

HusztiD 2016.09.12. iPhone, Kiemelt hírek, Tim Cook 9 db 1,299

Több ezer részvénytől szabadult meg Tim Cook

Több ezer részvénytől szabadult meg Tim Cook

A legújabb hírek szerint az Apple vezérigazgatója, Tim Cook az elmúlt hetek folyamán nagyobb mennyiségű részvénytől szabadult meg. Egészen pontosan 600 ezer saját részt adott el, ami nagyjából 65 millió dollárt jelent, de még így is több, mint egymillió részvénye van, melynek összértéke 110 millió dollár fölé  tehető. Egyébként még az előző hét folyamán számoltunk [...]

HusztiD 2016.09.12. Tim Cook 0 db 251

Öt éve vezeti Tim az Apple-t – avagy már megkapta az első bónuszokat

Öt éve vezeti Tim az Apple-t – avagy már megkapta az első bónuszokat

Csak úgy repül az idő, ahogyan a mondás is tartja. Öt éve annak, hogy az Apple egykori fenegyereke, Steve Jobs lemondott a vezérigazgatói posztjáról a betegsége miatt, s helyét Tim Cooknak adta át. Az elmúlt öt év folyamán sok minden történt az Apple háza táján, melynek Cook mind részese volt. Tim szerződése úgy szólt, hogy [...]

HusztiD 2016.08.25. Kiemelt hírek, Tim Cook 1 db 186

Érdekfeszítő miértekre adott választ Tim, Cue és Federighi triója

Érdekfeszítő miértekre adott választ Tim, Cue és Federighi triója

A Fast Companynak lehetősége volt egy rövid interjút készítenie az Apple vezérigazgatójával, Tim Cookkal, valamint a két ismert alelnökkel, Eddy Cue és Craig Federighi párosával. A kérdezz felelek során nagyon érdekes dolgokat osztottak meg a nagyérdeművel az almás vezetők. Amikor arra irányult a kérdés, hogy miért indított béta tesztelői programot az Apple az iOS kapcsán, [...]

HusztiD 2016.08.13. iOS, Kiemelt hírek, Tim Cook 8 db 303

50 milliárd dollárt fizetett ki az App Store bevételei után az Apple

50 milliárd dollárt fizetett ki az App Store bevételei után az Apple

A júniusi WWDC folyamán az Apple vezérigazgatója, Tim Cook megszellőztette, hogy a vállalat közel áll az 50 milliárd dolláros mérföldkőhöz, hiszen ennyit fizetnek ki a fejlesztők számára. Tim Cook Twitteren nem olyan régen megosztotta, hogy elérték eme bűvös számot, mivel július folyamán túlléptek ezt a határt. Úgy tűnik, hogy július volt az App Store eddigi legjobb [...]

HusztiD 2016.08.04. Apple, Kiemelt hírek, Tim Cook 0 db 178

Kanye West szerint az Apple – Tidal párosa árt a zeneiparnak

Kanye West szerint az Apple – Tidal párosa árt a zeneiparnak

Az elmúlt év folyamán eléggé provokatív üzeneteket hagyott Kanye West a Twitteresek számára. Hónapokkal ezelőtt például nyilvánosan megkérte Mark Zuckerberg, Larry Page és egyéb tech guruk csoportját, hogy invesztáljanak egymilliárd dollárt az ő ötleteibe. Természetesen ezekből semmi sem valósult meg, ám a hétvége folyamán ismételten érdekeseket tweetelt. A fenegyerek ezúttal a két szolgáltató, az Apple [...]

HusztiD 2016.08.01. Apple Music, Kiemelt hírek, Tim Cook 0 db 112

Tim Cookot választották meg a Nike vezető független igazgatójának

Tim Cookot választották meg a Nike vezető független igazgatójának

Az Apple vezérigazgatója nem unatkozik, ugyanis nem csak az Apple-t vezeti főállásban, de a Nike-nál is szorgosan dolgozik immáron 11 éve. A hétvége folyamán a Nike hivatalosan bejelentette, hogy Tim Cookot választották meg vezető független igazgatónak. Tudni illik, hogy a vállalat fejese, Phil Knight 78 éves korában visszavonult, ezért némi átalakulások zajlottak le az igazgatói [...]

HusztiD 2016.07.04. Tim Cook 0 db 79

Tim Cook az egyik legelismertebb amerikai CEO

Tim Cook az egyik legelismertebb amerikai CEO

Az elmúlt hét folyamán már beszámoltunk a Fortune 500-as rangsorolásáról, hogy mennyire jövedelmező az Apple, azonban nem olyan régen a Glassdoor ejtette meg szintén a szokásos évi rangsorolását. A legutóbbi felmérésben a legjobb vezetőket keresték, ahol Tim Cook két helyet javított az előző évhez képest. A magazin értékelése alapján Tim mindösszesen a nyolcadik helyig jutott, ami mellett 96 [...]

HusztiD 2016.06.16. Egyéb, Kiemelt hírek, Tim Cook 0 db 60

Tim Cook elhintett néhány információt az Apple Watch jövőjét illetően

Tim Cook elhintett néhány információt az Apple Watch jövőjét illetően

Az Apple vezérigazgatója nem olyan régen nagyon érdekes dolgokat mondott el. Az Amszterdamban megrendezésre kerülő Startup Fest Europe-on vett részt az almások első számú embere, ahol sikerült lencsevégre kapni, s megtudhattunk olyan információkat, amelyek az okosóra jövőjébe engednek betekintést. Mint az köztudott, az Apple Watch-nak számos olyan funkciója van, amely könnyebbé teszi az emberek mindennapjait. [...]

HusztiD 2016.05.25. Apple Watch, Tim Cook 4 db 412