Tim Cook az iPhone árakról: mindenkit ki szeretnének szolgálni

HusztiD 2018.09.17. 15:55 iPhone, Tim Cook 0 db 497

2018-iphone-prices

Eléggé sokakat megoszlatnak az Apple új iPhone modelljeinek árai, de talán mondhatjuk, hogy minket magyarokat a leginkább, ugyanis a gyengülő forint miatt az egekbe szöktek az Apple árszabásai. Mondhatni az almások az 5,8 colos modell kapcsán maradtak ugyanannál az árnál, mint egy évvel ezelőtt, hiszen Amerikában ugyanúgy 999 dollárról indul, míg idehaza súlyos 10 ezer forintokkal drágult.

Az Apple CEO-ja, Tim Cook nem olyan régen a Nikkeinek adott egy rövid interjút, melyben az iPhone árazásokkal kapcsolatosan kifejtette, hogy szeretnék minden egyes vásárlóikat kiszolgálni. A vezető elmondta, hogy megvizsgálták, s megértik, hogy mások az emberek elvárásai, így ennek kapcsán egy olyan termékpalettával álltak elő, melyben remélhetően mindenki megtalálja a számára megfelelő iPhone-t.

Tim ezek mellett még hozzáfűzte, hogy igyekeznek mindig egy rakás innovációt pakolni a telefonjaikba, melyek természetesen megemelik a csúcskészülékeik árát. Ennek ellenére azt mutatja a piac, hogy a felhasználók jelentős részénél igény van erre, s ők képesek megfizetni azon árakat, melyeket a legutóbbi csúcsmodelljeikért kérnek.

Figyelem! Kilencedik születésnapját ünnepli az iDoki, ne maradj le a kihagyhatatlan születésnapi akcióikról!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!