Tim a második legjobban kereső CEO Zuckerberg mögött

HusztiD 2018.08.31. 13:55 Tim Cook 0 db 138

tim-cook1

Az elmúlt napok folyamán megtudhattuk, hogy a hétéves vezérigazgatói szerepe alkalmával hatalmas bónuszt kapott Tim Cook, majd nem sokkal később azt is, hogy részvényei felét gyorsan eladta. Ezúttal a Business Insider számolt be egy újabb érdekes dologról, mely szerint Tim a második legtöbbet kereső CEO Mark Zuckerberg mögött.

Az oldal alaposan utánajárt a dolgoknak, ugyanis Tim a hétéves vezérigazgatói pályafutása alatt összesen 650,38 millió AAPL részvényt kapott a vállalattól. A Business Insider kiszámolta, hogy ha ezt hozzáadjuk az elmúlt éves fizetéseihez, akkor Tim 2011 augusztusa óta több, mint 701 millió dollárt rakott zsebre. Ennél többet már csak egyetlen egy CEO keresett, a Facebook alapítója Mark Zuckerberg, aki ugyanezen időszak alatt 5,8 milliárd dollárt zsebelt be.

Ha számolunk kicsit, akkor egyáltalán nem nevezhető elhanyagolandónak az a 701 millió dollár, hiszen magyar pénznemben mérve közel 200 milliárd forintot jelent. Mielőtt még nekiesnénk a CEO-nak, érdemes tudni, hogy Tim jótékonykodni is szeret, hiszen nem egyszer volt rá példa, hogy különböző szervezeteknek adományozott több millió dollárt – ugyan a mostani részvényeladásról konkrét infók nem szivárogtak ki, de az sem kizárt, hogy azt is egy szervezetnek ajánlja fel.

Figyelem! Hasznos iPhone és Mac kiegészítőt keresel? Segítünk! Véletlenül betört a kijelződ? Ne csüggedj, ugyanis kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!