Az Apple bejelentette, hogy a felső vezetés szintjén végrehajtott változtatásokkal kívánja tovább ösztönözni a vállalat világelső hardver- és szoftvergyártási, valamint szolgáltatási csapatai közötti együttműködést. Az átszervezés keretében Jony Ive, Bob Mansfield, Eddy Cue és Craig Federighi munkaköre további feladatokkal bővül. Az Apple ezen kívül bejelentette, hogy Scott Forstall jövőre elhagyja a vállalatot, és távozásáig Tim [...]
Helme
2012.10.31. 12:24
Apple, Egyéb
Az Apple végre lenyomott egy rendkívül korrekt és igencsak biztató keynote-ot a mai nap során. Örült a szívünk, mert összességében úgy tűnik, hogy Tim Cook vezetésével, mintha végre új erőre kapott volna az Apple az elmúlt hónapok hibázásai után. A show remek volt, üde színfoltot jelentett a szürkés mindennapok során. Talán azért is volt remek, mert olyan [...]
KeleMan
2012.10.23. 23:59
Apple, iPad, Kiemelt hírek
A Consumer Reports itthon nem igazán ismert, de külföldön 3,2 millió feliratkozója van ennek a tech magazinnak. A nevük talán onnan derenghet, hogy ők voltak két éve, akik azt írták: “nem javasoljuk az iPhone 4 megvételét”. Egyszerűen túl gagyinak tartották az Apple telefonját. Most a kezükbe került az ötös változat és hihetetlenül pozitívan nyilatkoztak róla. [...]
Helme
2012.10.07. 15:22
iPhone
Hamarosan érkezik az iPhoneHungary mindenre kiterjedő tesztje is az iPhone 5 készülékről, de addig is Aweiti Dominik a mai nap során vette a fáradtságot és elkészített egy rendkívül hosszú, de mégis velős tesztet és egyben felhasználói élményt is az iPhone 5 készülékéről. Dominik közel egy hete használja már a fehér színű változatot, melyről véleményét az alábbiakban [...]
KeleMan
2012.10.03. 19:04
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
Az alábbi bejegyzést Buster Heine írta a Cult of Mac oldalán, melyet Kecskeméti Ádám fordított le szép magyar nyelvünkre. Ádám elküldte számunkra is, hogy osszuk meg veletek ezen cikket, melyből kiderül, hogy miért is érdemes az iPhone készülékhez és az Apple életérzéshez ragaszkodni! Ádámnak köszönjük, hogy időt szánt erre és persze köszönjük ezt a remek [...]
KeleMan
2012.10.03. 17:35
Apple, Egyéb, iPhone
A legújabb iPhone-ra szeptember 21-től regisztrálhattak elő az ügyfelek az iphone.vodafone.hu oldalon, ma pedig már kézbe is foghatják azt. 15 órától az ország számos Vodafone üzletében megvásárolható az iPhone 5, a Vodafone Smart Store pedig ma egészen éjfélig várja az érdeklődőket. A 16 GB-os iPhone 5 már 39 990, míg a 32 GB-os modell 79 [...]
Helme
2012.10.01. 15:37
Apple, iPhone
Mindössze egy hete jelent meg az új iOS 6 mobiloperációs rendszer, melyet már több, mint 100 millió eszközre frissítettek. Egyetlen nagy hátránya azonba van a több apró hiba mellett. Ez pedig a térkép. Az Apple még a 2012-es WWDC konferencia megnyitóján bejelentette, hogy kidobja a kukába a Google megoldását és saját térképalkalmazást fejleszt. Ez volt [...]
KeleMan
2012.09.26. 16:19
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
Már mi is írtunk arról, hogy az Apple felhasználók háborognak az iOS6-ba épített térkép miatt. Bár az újdonság okoz humoros perceket az embereknek, azért általánosságban elmondható: nagyon nem ezt vártuk. Főleg úgy, hogy a megjelenés előtt demózva volt, a Google Earth ellen, ahol a keresőóriás lekörözését vélték a szakemberek is felfedezni. Sajnos egy nagyon jó [...]
Helme
2012.09.24. 21:16
Apple, iPhone
iOS 5.5+ vagy iOS 6.0? Ez itt a kérdés! Az első benyomások mindig fontosak, mivel kitörölhetetlenül ott maradnak az ember emlékezetében, legfeljebb idővel megfeledkezünk róluk, ha azt további szép dolgok követik. Sajnálom, de velem egyáltalán nem ez történt. Talán az új iPhone 5 majd visszahozza a csillogást, de most azt kell mondjam ez kész katasztrófa. [...]
KeleMan
2012.09.20. 16:32
Apple, iPhone
Mostantól a Book and Walk e-könyv webáruház teljes kínálata olvasható az Apple készülékeken, így az új iPhone 5 telefonon is. A magyar nyelvű alkalmazás ingyenes, sok hasznos funkcióval rendelkezik, és szinkronizálható a cég többi saját fejlesztésű olvasó kliensével is. Magyarországon elsőként a Bookandwalk e-könyv áruház ad arra lehetőséget, hogy az oldalon megvásárolt e-könyvek a saját [...]
Helme
2012.09.19. 21:08
Programok
Az Apple hazai idő szerint este 18.45 perckor szabadon engedte az eddigi legjobb mobiloperációs rendszerét, az iOS 6-ot. Fútótűzként terjed a felhasználók körében az információ, hogy elérhetővé vált a frissítés, melyről az iOS készüléket használók értesítést is kapnak az eszközeiken. Izzanak a szerverek, a világ összes országában az internetforgalom az egekbe szökött. Az új frissítés [...]
KeleMan
2012.09.19. 18:54
Apple, iPhone
A mai este során az Apple várhatóan útjára engedi a legújabb iOS operációs rendszert, mely a sorban a hatodik. A “Sundance” kódnéven futó változatban több, mint 200 újdonság lesz megtalálható, melyből az idei WWDC konferencián az Apple 10 darab újdonságot emelt ki. A Google Maps kikerül az alapértelmezettként telepített programok sorából, melynek a helyét az [...]
KeleMan
2012.09.19. 17:44
Apple, Egyéb
Az Apple a mai napon hivatalos sajtóközleményben tudatta ország-világgal, hogy a múlt héten pénteken elérhetővé tett előrendelések során több, mint 2 millió darab iPhone 5 készüléket értékesítettek mindössze 24 óra leforgása alatt. Egy évvel ezelőtt az iPhone 4S készülék bemutatásakor ez a szám mindössze 1 millió darabra rúgott, így most dupláztak a kaliforniai cégnél. Phil [...]
KeleMan
2012.09.17. 18:08
Apple, iPhone
Holnapután érkezik meg az Apple legújabb mobiloperációs rendszere, a megújult és továbbfejlesztett iOS 6. A Golden Master változat közel 1 GB-nyi helyet foglalt a fejlesztőknél, úgyhogy akinek nincs szabad helye az lassan elkezdhet törölni pár dolgot a készülékéről. Az alábbi cikkben azt nézzük át, hogy pontosan milyen készülékeket támogat majd a legfrissebb rendszer. Jó hír [...]
KeleMan
2012.09.17. 15:50
Apple, Egyéb
Van egy olyan érzésem, hogy az Apple nagyon szeretett volna már túl lenni ezen az egész hisztin, ami az elmúlt hónapokban ment az új iPhone készülék megjelenése miatt. Mert bár Tim Cook megígérte a D12-es konferencián, hogy megduplázzák a biztonságot, miszerint semmilyen információ ne szivároghasson ki, hát valljuk be, ez nem jött össze. Az összes [...]
KeleMan
2012.09.13. 05:58
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
Az Aatma Studios ismét meglepett bennünket egy új koncepcióvideóval, melyből kiderül hogy szerintük így működne az új iPhone készülék, amennyiben többek között ujjlenyomat olvasóval és vezetéknélküli töltéssel is felszerelnék. A készítők úgy vélték jól jönne egy az értesítő központhoz csatolt Siri is, mely felolvasná számunkra a friss üzeneteket és értesítéseket is. A Siri képes lenne [...]
KeleMan
2012.09.07. 16:37
Apple, iPhone
Az autók mellett az okostelefonok lettek a legfőbb segítőtársaink az életünkben. Öt éve az Apple modellek messze a legjobbak a kategóriájukban: dizájnban, funkcionalitásban és teljesítményben verhetetlenek. Németországban összesen 11,8 millió mobil talált gazdára, csak a tavalyi évben, ami hihetetlenül nagy szám: ráadásul a többsége iPhone. Éppen ezért nem meglepő, hogy a Mercedes-Benz új A-osztály tervezésekor [...]
Helme
2012.08.26. 17:58
Egyéb, iPhone