Biztonsági szakértők szerint nem eléggé biztonságos a Pixel 4 arcfelismerője

HusztiD 2019.10.22. 09:55 Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 105

pixel_4_header_2

Az Apple 2017. szeptemberében mutatta be az iPhone X-et, melyben hosszas éveket megelőzően cserélték le a Touch ID-t egy sokkal biztonságosabb eljárásra, a Face ID-ra. Az almások ekkoriban elmondták, hogy sikerült egy Xbox One Kinect-szerű szenzort elhelyezniük a telefon előlapjában, s ezáltal 2-3 évvel vannak a konkurencia előtt.

Nem mondtak badarságot ekkoriban a kaliforniaiak, ugyanis az első évben számos olyan telefon jelent meg, mely előlapja kísértetiesen hasonlított az iPhone X-re. Sajnos ezek közül egyik sem rendelkezett komolyabb arcfelismerő technológiával, mindegyik csak a szokatlan, kamerakivágós dizájn miatt váltott. Aztán most, kicsivel több, mint két évet követően jött a Pixel 4.

A Google igazán kitett magáért a legújabb okostelefonjával, hiszen egy sokkal gyorsabb arcfelismerő technológiát rejtettek el benne. Ez köszönhető egyrészt az úgynevezett radarnak, mely érzékeli ha a telefonhoz közelítünk, így még felemelnénk a készüléket, addig az arcfelismerő elvégzi a hitelesítést, hogy minél hamarabb feloldjon a Pixel 4.

Ez eddig nagyon szép és jó, azonban a BBC jött rá arra, hogy ez az arcfelismerő rendszer nem csak akkor működik, ha éberek vagyunk, hanem akkor is, mikor csukva tartjuk a szemünk. Ugyebár az Apple-nél van úgynevezett éberségfigyelő, így ameddig az adott felhasználó nem néz a kijelzőre, addig nem fog feloldani. Nos, a Google-nél lehetséges úgy is feloldani a telefont, ha csukva van a szemünk.

Ergo ha valaki alszik, egy harmadik fél könnyedén fel tudja nyitni a telefonját, ez pedig egy hatalmas biztonsági rés a biztonsági szakértők szerint. Természetesen a Google nem tagadja, hiszen egy support dokumentumban is kitért erre, hogy így is működik az arcfelismerés, azonban tény, hogy így sokkal nagyobb kockázatot rejt magában az eljárás, mintha lenne benne éberségfigyelő. Hogy a jövőben kap-e erre irányulóan frissítést a telefon, arról egyelőre nem tudni.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!