Az Apple iPhone X és nyolcas modelljei lekörözik a Samsung Galaxy S9 modelljeit a Phone Arena és az AnandTech egyik legújabb felmérése alapján. A szakértők kíváncsiak voltak, hogy meddig bírják egyetlen egy feltöltéssel a telefonok, így több tesztnek alávetették a jelenleg piacon lévő aktuális csúcsmodelleket, melyből ezúttal az Apple az elsők között végzett. Aki régóta [...]
HusztiD
2018.04.04.
iPhone, Kiemelt hírek
328
A Loup Ventures új felméréssel állt elő, melyből megtudhattuk, hogy milyen telefonokat terveznek vásárolni az emberek az elkövetkezendő hónapok folyamán. Viszonylag kevés embert sikerült megkérdezniük, de összesen 511 amerikai felhasználó adott választ a csapat számára. Az 511 emberből 226 nyilatkozta, hogy jelenleg is egy iPhone-nal rendelkezik. A felmérésből kiderült, hogy a jelenlegi iPhone tulajok 22 [...]
HusztiD
2018.04.04.
iPhone
260
Napokon belül véget ér március, így az Apple hamarosan bejelenti a 2018 Q2-es pénzügyi negyedév dátumát, ahol többek között beszámolnak, hogy hogyan teljesítettek az idei év első negyedévében. Ezt megelőzően az elemzők mindig kiadják az aktuális számításaikat, s ezúttal a Nomura Instinet-től Jeffrey Kvaal számolt be, hogy szerinte mi várható a közeljövőben. Jeffrey úgy hiszi, hogy [...]
HusztiD
2018.03.23.
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
501
Úgy tűnik, hogy kezd kicsit vissza esni az Apple és vele együtt a Google népszerűsége – legalábbis ez derült ki a 2017-es Harris Pool Reputation-ből, ahol mindkét nagyvállalat hatalmasat zuhant. A Harris Poll Reputation statisztikái immáron 1999. óta minden év elején elkészülnek, melyben az aktuálisan legnépszerűbb vállalatokat keresik. A legutóbbi felmérés tavaly december és idén [...]
HusztiD
2018.03.22.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
189
A LinkedIn új rangsorolást adott ki azon vállalatokról, amelyeknél a felhasználóik szeretnek dolgozni. A több, mint 546 millió felhasználóval bíró oldal adatai alapján az Apple a hatodik legkedveltebb amerikai vállalat, ahol szeretnek elhelyezkedni a munkavállalók. Az előző évhez képest mindösszesen egy helyet javítottak a kaliforniaiak. Előttük pedig az olyan ismert vállalatok találhatóak meg, mint az [...]
HusztiD
2018.03.22.
Apple
107
Az Apple Watch Series 3 modellek előző év szeptemberében jelentek meg. Azóta a Pedometer++ alkalmazás fejlesztője, David Smith folyamatosan figyeli a applikációja által, hogy milyen készülékekre rakják fel a felhasználók az appot. Ahogyan az alábbi diagramról kivehető, egyre nagyobb szeletet tudhat magának a harmadik generációs okosóra. A szeptember folyamán megjelent Apple Watch S3 most a [...]
HusztiD
2018.03.20.
Apple Watch, Kiemelt hírek
237
A Consumer Intelligence Research Partners (CIRP) jóvoltából készült egy új felmérés, melyben kimutatták, hogy az utóbbi időben sokkal lojálisabbak a droidos felhasználók az almásokhoz képest. Szám szerint az Android lojalitási rátája 91 százalékon áll, míg az iOS-nél 86 százalékról beszélhetünk. Természetesen minél magasabb az érték, annál hűségesebbek maguk a felhasználók. Korábban mindig az Apple rendszere nyerte [...]
HusztiD
2018.03.20.
iOS, iPhone
447
Megszokhattuk, hogy bizonyos időközönként mindig készül egy-egy érdekfeszítő felmérés, melyben az Apple is érintett. Ezúttal az Asymco-tól Horace Dediu állt elő a legújabbal, melyben arra kereste a választ, hogy hány aktív Apple készülék van a világon az eladottakhoz képest, valamint hogy mennyi egy-egy termékük átlagéletkora. Tudjuk nagyon jól, hogy a tech világban hamar elavulnak a [...]
A kaliforniaiak évekkel ezelőtt mutatták be saját NFC alapú mobil fizetési szolgáltatásukat, az Apple Pay-t. Ahogyan az köztudott, az almások szolgáltatása egyre több helyen és több bank által vált támogatottá, azonban sok országban még így sem terjedt el. Például továbbra sincs arról hír, hogy hozzánk mikor érkezhet, azonban a Dealspotr felmérése szerint így is az [...]
HusztiD
2018.03.14.
Apple Pay, Kiemelt hírek
1 135
Egy új és egyben érdekes felmérés készült a Piper Jaffray egyik elemzője, Michael Olson által, ki arra kereste a válaszokat, hogy miért nem váltanak a felhasználók az Apple új csúcsmodelljére. Az elemző összesen 1 500 olyan iPhone felhasználót kérdezett meg, akik még az Apple valamelyik korábbi készülékével rendelkeznek. A válaszadásokból összesen három fő érvet állapított [...]
HusztiD
2018.03.12.
iPhone, Kiemelt hírek
2 418
Akárcsak egy évvel ezelőtt, úgy idén is elkészült az MBLM idei felmérése arra vonatkozóan, hogy mely márkák a legszemélyesebbek a felhasználók visszajelzései alapján. Összesen 6 ezer ember vett részt a felmérésben, a válaszadók pedig 15 iparágon belül összesen 54 ezer brand (Egyesült Államok, Mexikó és az Egyesült Arab Emírségek) közül választhattak, hogy mely márkákkal ápolják [...]
HusztiD
2018.03.12.
Apple
400
Továbbra is az Apple Watch a legnépszerűbb okosóra – derült ki az IDC által végzett legújabb felmérésből, mely a 2017-es év utolsó negyedévére irányul. Nem meglepetés mindez, ugyanis mióta az almások beléptek az okosóra piacára, azóta folyamatosan az első helyen tartják magukat. Ha az Apple-t nézzük, akkor ők az előző év októberétől decemberéig tartó időszakban [...]
HusztiD
2018.03.08.
Apple Watch
250
A legutóbbi, 2018 Q1-es pénzügyi konferencián megtudhattuk, hogy az Apple Pay felhasználóinak száma egy év alatt a duplájára nőtt, azonban azt sajnálatos módon már nem osztották meg a vezetők, hogy nagyjából hány millióan lehetnek. A Loup Ventures viszont új felmérést adott ki, melyből megtudhattuk, hogy jelenleg 127 millió Apple Pay felhasználója van az almásoknak. Természetesen [...]
HusztiD
2018.03.01.
Apple Pay, Kiemelt hírek
1 186
Immáron több, mint két hete, hogy megjelent a HomePod, de a Loup Ventures egy új felmérése arra enged következtetni, hogy az okoshangszóró tulajok nagy része elégedett a termékével. Mivel a felmérés mostani, a HomePod pedig még alig, hogy piacon van, így természetesen egyelőre minimális megoszlást tudhat magának. A jelenlegi kutatás viszonylag kicsinek mondható, ugyanis a [...]
HusztiD
2018.02.27.
HomePod, Kiemelt hírek
131
Legalábbis ezt állítja a Fast Company, kik előálltak a szokásos éves rangsorolásaikkal, melyekben arra keresték a választ, hogy mely vállalatok részesülnek a leginnovatívabb kategorizálásban. A szakemberek szerint az előző év folyamán még az Amazon volt a legjobb, azonban a tavalyi negyedik helyezettről az elsőre javította helyzetét az Apple. Szakemberek szerint a kaliforniai vállalat 2010, vagy [...]
HusztiD
2018.02.21.
Apple, Kiemelt hírek
250
Nagyon úgy tűnik, hogy egyre jobban pörög a biznisz az almások számára, hiszen újabb rekordot állítottak fel az előző évben. A Canalys csapatának felmérése szerint 2017. folyamán a kaliforniaiak összesen 18 millió Apple Watch-ot adtak el, ami 50 százalékkal több, mint a 2016-os teljesítménye a vállalatnak, hiszen akkor csak 12 milliót passzoltak el. Ezen 18 [...]
HusztiD
2018.02.09.
Apple Watch
535
Hivatalosan előző csütörtök este derült ki, hogy hogyan zárta a legutóbbi negyedévét az Apple, így az újabb adatoknak köszönhetően az IDC elemzői megvizsgálták, hogy hogyan alakult 2017. folyamán a tabletpiac. Elöljáróban elmondható, hogy az almások megelőzték a Samsung és Amazon együttes eladásait, s mint az elmúlt években, szintén ők fogták be az első helyet. Ha [...]
HusztiD
2018.02.08.
iPad, Kiemelt hírek
148