Az egész svájci órapiacot lenyomta az Apple Watch egymaga

HusztiD 2018.02.09. 12:40 Apple Watch 2 hozzászólás 529

apple-watch-series-3-trio-800x384

Nagyon úgy tűnik, hogy egyre jobban pörög a biznisz az almások számára, hiszen újabb rekordot állítottak fel az előző évben. A Canalys csapatának felmérése szerint 2017. folyamán a kaliforniaiak összesen 18 millió Apple Watch-ot adtak el, ami 50 százalékkal több, mint a 2016-os teljesítménye a vállalatnak, hiszen akkor csak 12 milliót passzoltak el.

Ezen 18 milliós eladásnak a 48 százaléka származott előző évben az új, harmadik generációs okosórákból. Szakértők szerint a vásárlók részére kecsegtető volt az LTE funkció, hiszen 13 százalékuk szavazott eme kiadásra, míg további 35 a WiFi-s és GPS-es verzióra. A maradék 52 százalékon egyébként a Series 1 és 2 modellek osztozkodnak, de tovább nem bontották, hogy milyen arányban.

Érdemes megjegyezni, hogy ezek mind csak szakértői számítások, mivel hivatalos adatokat az Apple eddig nem osztott meg az Apple Watch eladásairól, csupán egyéb kategóriákra hivatkoznak a pénzügyi beszámolóikon, s a hozzáértők ezen adatokból kalkulálnak. Mindenesetre egy nagyon érdekes dolgot is megjegyezett az IDC egyik hozzáértője, Francisco Jeronimo, ki szerint az Apple volt a legnagyobb óragyártó 2017. utolsó negyedévében. Eladott darabszámok alapján az Apple az összes svájci óragyártót egymaga lenyomta. Várhatóan a későbbiek folyamán tovább emelkednek az arányaik, de egyelőre ez is nagyon szép teljesítmény.

Ti rendelkeztek valamilyen okosórával, vagy még mindig a hagyományos órákra szavaztok?

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Tom - 2018.02.10. 07:04

    Logikus, hogy lenyomta, de persze nem is egy ligában játszanak.

  2. g - 2018.02.12. 13:49

    Különben ez nem egy óra hanem egy kommersz fitnesz karperec :)

Szólj hozzá Te is!