Eltelt egy újabb hét, mi pedig szokásunkhoz híven összeszedtük az elmúlt napok legérdekesebb híreit és egyben történéseit. Egyre inkább lassul az iPhone öregedési ciklusa Az utóbbi években lehetett sejteni, hogy valamikor a közeljövőben elérkezik az a pont, mikor az okostelefonok piaca betetőzik, s növekedés helyett csökkenés lesz tapasztalható. Lényegében erre mutat most rá a Counterpoint [...]
HusztiD
2019.07.06. 15:25
Apple, Kiemelt hírek
Egy angliai fogyasztóvédelmi csoport, a Which? azt állítja, hogy az Apple átejti felhasználóit az iPhone modelljeinek üzemidejeivel, ugyanis magasabb használati időt ígérnek, mint amit a való életben kibírnak. Például az is kiderült a felmérésük alapján, hogy a tavaly ősszel megjelent iPhone Xr-nél a legnagyobb a különbség. A Which? összesen kilenc darab iPhone-t tesztelt le, s [...]
HusztiD
2019.05.06. 09:55
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
A Samsung két hónappal ezelőtt mutatta be az egyik első hajtogatható okostelefont, a Galaxy Fold-ot. Mint ekkor kiderült, a telefont április 26-án dobják piacra, azonban most, bő egy héttel a megjelenését megelőzően a különböző tech szakik is megkaptak tesztelésre egy-egy példányt, azonban eléggé negatívak a visszajelzések. Sokat vitatott téma, hogy valóban kell-e az embereknek a [...]
HusztiD
2019.04.18. 09:55
Egyéb, Kiemelt hírek
Most, hogy immáron egy ideje piacon van a Samsung legújabb csúcsmodellje, a PhoneBuff YouTube csatorna csapata készített egy új ejtési tesztet. Az Apple tavaly ősszel úgy reklámozta, hogy az iPhone Xs-ben van az eddigi legerősebb üveg, míg a nemrég megjelent Galaxy S10 család Gorilla Glass 6 előlapot kapott – hátul ugyanúgy az előző, 5. generáció [...]
HusztiD
2019.04.01. 15:55
iPhone, Videók
Ahogyan lenni szokott, az Apple aktuális médiaeseményét egy rövid, ám annál hangulatosabb videóval nyitották meg. A HomePod-ról volt szó, s kiderült, hogy immáron 2 millió alkalmazás támogatja az almások okoshangszóróját. A rövid felvezetést követően vállalat CEO-ja, Tim Cook lépett a porondra, ki az Apple szolgáltatásairól beszélt, mint a Find my Friends, Podcasts, Apple Music és Apple [...]
HusztiD
2019.03.25. 19:53
Apple, Kiemelt hírek
Immáron hivatalosan is kezdetét vette december, azonban az elmúlt napok folyamán sem unatkozhattunk, ugyanis számos érdekes hírünk és történés volt, melyeket egy csokorba szedtünk. Új eljárással feltörhető az iOS 12? A DriveSavers nem olyan rég egy nagyon érdekes bejelentést tett, hiszen egy olyan új szolgáltatást indítottak el, mellyel állításaik alapján képesek az Apple iOS rendszereit [...]
HusztiD
2018.12.01. 15:25
Apple, Kiemelt hírek
Az utóbbi napokban, mióta az Apple bemutatta a 2018-as iPhone csúcskészülékeit, azóta folyamatosan olvashatunk különféle híreket az új modellekkel kapcsolatosan. Egy valamit azonban el kell ismernünk: minden eddig felmerült témával kapcsolatosan megvannak a negatív felhasználói hozzáállások, vélemények. Ennek kapcsán pedig úgy gondoltam, hogy kifejtem a saját véleményem, melyre ti elmondhatjátok az ellenérveiteket. Egyedüli kérésem annyi lenne, [...]
Talán nyugodtan elmondhatjuk, hogy az Apple szemszögéből túl vagyunk az idei év legizgalmasabb hetén, ugyanis az elmúlt napok a szerda este folyamán bemutatott iPhone Xs és Xr modellekről szóltak, ami mellett titkon nagyot robbantott a negyedik generációs Apple Watch is. Az Apple bemutatta az iPhone Xs-t, az iPhone Xs Max-ot és az iPhone Xr-t Ahogyan [...]
HusztiD
2018.09.15. 15:25
Apple, Kiemelt hírek
Augusztus huszadika miatt kicsit rövidebb volt a hetünk, de ettől függetlenül számos érdekességről számoltunk be, melyekről ha lemaradtatok, akkor érdemes bepótolnotok. Pletykaáradat: érkezik az iPad Mini 4, az AirPower, illetve drágább lesz a MacBook Air Az elmúlt hetek folyamán megannyi hírről olvashattunk, hogy mit várhatunk az Apple-től az idei év hátralévő részében. Ezúttal a jól [...]
HusztiD
2018.08.25. 15:25
iPhone
Az elmúlt napok folyamán sem volt időnk unatkozni, ugyanis számos érdekes hír és történés volt, melyeknek legjavát most egy csokorba szedtük. Kuo: ezeket a forradalmi termékeket és mérföldköveket várhatjuk az Apple-től az elkövetkezendő években Az egyik legmegbízhatóbb Apple-elemző, Ming-Chi Kuo kiadott egy hosszabb jegyzetet, melyből megtudhattuk, hogy milyen újdonságokat várhatunk az Apple-től az elkövetkezendő évek [...]
HusztiD
2018.08.18. 15:25
Apple, Kiemelt hírek
Szeptemberhez közeledvén egyre több és érdekes infókat olvashatunk a 2018-as iPhone modellekről, így összeszedtük az elmúlt napok legérdekesebb híreit arra az esetre, ha lemaradtatok volna róluk. Októberre tolódik az LCD-s iPhone X megjelenése Úgy tűnik az utóbbi évek folyamán, hogy nincs egy olyan év, mikor az Apple ne csúszna meg az adott évi iPhone modellekkel. [...]
HusztiD
2018.07.28. 15:25
Apple, Kiemelt hírek
Ismételten eltelt egy újabb hét, ám az elmúlt napok folyamán sem maradtunk történések nélkül, ugyanis megtudhattuk, hogy milyen lett a 2018-as MacBook Pro széria, illetve az idei évi iPhone modellekről is érkeztek új hírek. Tesztek alapján közel tízszer gyorsabb SSD-vel rendelkezik a 2018-as MBP, mint vetélytársai Majdhogynem minden alkalommal elmondhatjuk, mikor az Apple frissíti a [...]
HusztiD
2018.07.21. 15:25
Apple, Kiemelt hírek
Ismételten elmondhatjuk, hogy eltelt egy újabb hét, így szokásunkhoz híven összeszedtük az elmúlt napok legérdekesebb híreit arra az esetre, ha valamiről lemaradtatok volna. Légvezérléses funkciót kaphatnak a jövőbeli iPhone modellek? A Bloomberg egy újabb beszámolója arra enged következtetni, hogy az Apple két drasztikus változást fog bevezetni a jövőben érkező iPhone modelljeiben. A jelenlegi információk szerint [...]
HusztiD
2018.04.07. 15:25
Apple, Kiemelt hírek
A Samsung tavaly a Galaxy S8 és a Note 8 modelljeiben próbálkozott komolyabb szinten bevezetni az arcfelismerést, de ahogyan tudjuk, megbukott a technológiájuk, mivel egy mezei 2D-s képpel is átverhető volt. Ősszel érkezett az iPhone X, amiben egy teljesen új eljárást mutatott be az Apple a fejlett TrueDepth kamerarendszernek köszönhetően, így várható volt, hogy a [...]
HusztiD
2018.03.07. 11:56
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
A vártaknak megfelelően véget ért a 2018-as Mobile World Congress, ahol a konkurens gyártók bemutatták az iPhone X rivális csúcskészülékeiket, de ezen felül számos érdekes hírünk volt, melyek közül összeszedtük a legjobbakat. Újabb infómorzsák a 2018-as iPhone modellekről A jól ismert Mark Gurman, a Bloombergtől új információkat közölt le az idei évi csúcsmodellekről. Tavaly [...]
HusztiD
2018.03.03. 15:25
Apple, Kiemelt hírek
Napjainkban elérkeztünk oda, hogy a mai okostelefonok remek kamerákkal vannak felszerelve. Mi több, a gyártók nagy előszeretettel reklámozzák minden egyes évben az aktuális csúcsmodelljeiknél, hogy mennyit fejlődött a szenzor az előzőhöz képest. Az utóbbi időben pedig egyre inkább kezdenek elszaporodni a dupla kamerás megoldások, amelyekkel közel DSLR hatású képeket készíthetünk. A Consumer Reports az elmúlt [...]
HusztiD
2018.03.02. 12:40
iPhone, Kiemelt hírek
Az idei évi Mobile World Congress jövő hétfőn veszi kezdetét, s egészen csütörtökig tart, ahol számos gyártó jelen lesz. Többek között itt hullik le a lepel az iPhone X riválisáról, a Samsung Galaxy S9-ről, azonban most idő előtt szivárgott ki némi infó és felvétel a másik vetélytársról, a Xiaomi legújabb készülékéről, a Mi Mix 2S-ről. Tudjuk jól, [...]
HusztiD
2018.02.20. 15:55
iPhone