A hazai T-Mobile rendszerében is megjelent a Nano SIM kártya – jelentette T-Mobile-os belső forrásunk. Ez azért is igazán jó jel, mert az Apple az iPad 2, az iPhone 4S és az új iPad esetén is már igen gyors ütemben szórta ki a világ több országába is a készülékeket. Míg az iPhone 3G, iPhone 3GS [...]
Helme
2012.09.07.
Apple, iPhone
3 412
Az Aatma Studios ismét meglepett bennünket egy új koncepcióvideóval, melyből kiderül hogy szerintük így működne az új iPhone készülék, amennyiben többek között ujjlenyomat olvasóval és vezetéknélküli töltéssel is felszerelnék. A készítők úgy vélték jól jönne egy az értesítő központhoz csatolt Siri is, mely felolvasná számunkra a friss üzeneteket és értesítéseket is. A Siri képes lenne [...]
KeleMan
2012.09.07.
Apple, iPhone
2 639
Múlt évben is ez volt, meg tavalyelőtt is. Az iPhone 4S bevezetésével az iPhone 4 készüléket egy darabig még lehetett vásárolni 16GB-os és 32GB-os változatban is, de aztán ezt az Apple kivezette és hivatalosan már csak az iPhone 4-ből 8GB-os változat került a piacra. Az új, hatodik generációs iPhone készülék eljövetelével pedig úgy tűnik, hogy [...]
KeleMan
2012.09.06.
Apple, iPhone
5 492
A kínai GooPhone képviselői kijelentették, hogy szanaszéjjel fogják perelni az Apple cégét Kínában, amennyiben az Apple által bejelenteni készült új iPhone készülék az ő eszközükre fog hasonlítani. Namármost ez azért is undorító, mert a GooPhone Androidos készüléket a gyártó azon tervek alapján alkotta meg, ami az új iPhone készülékről kiszivárgott. A klón tehát kísértetiesen hasonlít [...]
KeleMan
2012.09.06.
Apple, iPhone
3 565
Azt már tudjuk, hogy az Apple előzetes várakozása az új iPhone készülékkel kapcsolatosan óriási. Phil Schiller nemrég azt is elárulta, hogy a hatodik generációs iPhone teljes életciklusa alatt 250 millió eladott készülékre számítanak. És a készülék nem csak azért lesz óriási, mert megnövelt, 4″-es kijelzőt kap vagy épp 4G/LTE hálózati támogatást. Azért lesz óriási üzlet, [...]
KeleMan
2012.09.06.
Apple, iPhone
917
Korábban már írtunk arról, hogy az új iPhone akkumulátora erősebb és vékonyabb lesz a jelenlegi modellekben találhatókhoz képest. Az iRESQ egymás mellé rakta az új és a régi egységet és kiderült: alapjában véve nem vékonyabb. Ha tökéletesen ragasztják rá a fekete info és védőmatricát, akkor pontosan ugyan olyan szélességű. A vastagsága sem változott, de jóval [...]
Helme
2012.09.06.
iPhone, Rövidhírek
1 515
Az Apple-nek kétségtelenül az egyik legnagyobb ellenfele a Samsung. Bár az elmúlt napokban tömegesen lehetett arról híreket olvasni, hogy a tárgyalóteremben nyert az almás vállalat, mégis úgy tűnik: annyira nem örülhetnek a sikernek. A rivális készüléket, a Galaxy SIII-at, nem tudták betiltani. Ezt még tetézi az, hogy eme készülék keresettebb, mint az iPhone 4S. Az [...]
Helme
2012.09.06.
iPhone, Rövidhírek
2 375
A MicGadget értesülései szerint kikerült egy működőképes új iPhone készülék a Foxconn Jincheng-i gyárából. A videó valódinak tűnik, bár a YouTube-os hozzászólásokból sokan Adobe After Effects program használatára gyanakodnak, és azt hangoztatják, hogy ez csak egy jól manipulált hamisítvány. Nos azt nem szabad elfelejteni, hogy már csak egy hét van hátra a premierig és ilyenkor [...]
KeleMan
2012.09.05.
Apple, iPhone
5 631
Mikor 2012 júniusában az Apple bemutatta az új iOS 6 mobiloperációs rendszer egyik fő újdonságát, a Passbook alkalmazást, sokan azt gondolták, hogy végre az Apple is NFC (Near Field Communication) chipet fog az új iOS eszközeibe építeni. Az AppleInsider legfrissebb értesülései szerint azonban erről szó sincs, mivel az Apple még ennél is egyszerűbbé kívánja tenni [...]
KeleMan
2012.09.05.
Apple, iPhone
2 119
Ezt nem hiszem el! Tényleg iPhone 5 lesz a neve az újgenerációs iPhone készüléknek. Ennyi! Hiába lesz a sorban a hatodik generációs iPhone, valószínűsíthető, hogy iPhone 5 lesz a neve! A hetes meg majd 5S! Mindenesetre mindenki örül, hiszen az Apple hivatalosan is kiküldte a meghívókat, melyre már nagyon sokan vártak! Az esemény 2012. szeptember [...]
KeleMan
2012.09.04.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
6 737
Nem éppen olcsó mulatság minden évben az új iPhone készülék vásárlása, de talán még kétévente sem. Mindenesetre az iPhone 3G vagy iPhone 3GS készülékek tulajdonosainak mindenképp ajánljuk az új iPhone készülék megvételét. Az iPhone 4-es modellek tulajdonosainak azt tanácsoljuk, hogy várják meg a bejelentést és a pontos tulajdonságokat. Az iPhone 4S készülékkel rendelkezők pedig majd [...]
KeleMan
2012.09.04.
Apple, iPhone
2 280
Talán elsőre nehéz volt elhinni, amit közel egy hónapja Alexey Borodin művelt az AppStore és a Mac AppStore áruházban. Akkor az orosz hacker feltörte az alkalmazáson belüli vásárlásokat és ezáltal ingyenesen jutott hozzá a fizetős letölthető tartalmakhoz. Az Apple válasza pár napra rá természetesen megérkezett, ellehetetlenítették a hackert, biztonságosabbá tették egy belső API-val a letöltéseket. [...]
KeleMan
2012.09.04.
Apple, iPhone
2 067
Lassan már az ajtónkon kopogtat az új iPhone készülék, melynek egyik biztosabb jele, hogy az Apple felvette a Reuse & Recycle programjába az iPhone 4S készüléket is. Az Apple ezen programjának a célja, hogy a használt készülékeket újrahasznosítsák melyért a cupertinóiak általában iTunes Store ajándékutalvánnyal fizetnek, vagy olyan bónokkal, amelyeket a hivatalos Apple Store üzeletiben [...]
KeleMan
2012.09.01.
Apple, iPhone
4 980
Pár napra rá, hogy az Apple megnyerte a Samsung elleni pert, máris bemutatta azt a 8 Androidos telefonkészüléket, melyek forgalmazását szeretnék betiltatni az USA-ban. Időközben kiderült, hogy ez legkorábban csak idén decemberre várható. A Chitika elemzőcég most megvizsgálta, hogy az a 8 készülék, melyeket az Apple a halállistájára száműzött, vajon mekkora webforgalmat generálnak az Egyesült [...]
KeleMan
2012.09.01.
Apple, iPhone
1 681
Az már szinte biztos, hogy a Sharp lesz az egyik beszállító, aki szállítani fogja az új iPhone kijelzőket. Ezt maga a Sharp elnöke, Takashi Okuda jelentette be még a hónap elején. Akkor azt mondta, hogy augusztusban kezdik el a tömeggyártást. Most úgy néz ki, hogy ez nem történt meg, ugyanis valamilyen problémába ütköztek. Komolyan kérdésessé [...]
Helme
2012.09.01.
Apple, iPhone
1 928
A francia Nowhereelse oladalán a szerkesztők a tegnapi napon közzétettek pár új képet és videót a soron következő új iPhone készülékről. A legnagyobb visszhangot az alaplapon található új A6 elnevezésű processzor okozta, hiszen bár az alaplapról már jelent meg pár kép, de a központi egységet még sűrű homály fedte. Ha hihetünk a jóslatoknak az új [...]
KeleMan
2012.08.31.
Apple, iPhone
3 857
Az iPhone jól néz ki, sokat tud és nagyon szeretjük, de kijelenthető: mivel tömegtermék, így rengeteg készülék képes meghibásodni rövid időn belül. Több olvasónk is írt már azzal kapcsolatban, hogy a Home gombja nem működik, egyszerűen nem reagál semmire. Ha garanciaidőn túli javításra van szükség, akkor az iDokit szoktuk javasolni, ugyanis jó esetben már nettó [...]
Helme
2012.08.30.
iPhone, Rövidhírek
19 641