Beperli az iPhone miatt az Apple-t a klóngyártó GooPhone!

KeleMan 2012.09.06. 19:36 Apple, iPhone 7 hozzászólás 3 559

A kínai GooPhone képviselői kijelentették, hogy szanaszéjjel fogják perelni az Apple cégét Kínában, amennyiben az Apple által bejelenteni készült új iPhone készülék az ő eszközükre fog hasonlítani. Namármost ez azért is undorító, mert a GooPhone Androidos készüléket a gyártó azon tervek alapján alkotta meg, ami az új iPhone készülékről kiszivárgott.

A klón tehát kísértetiesen hasonlít az új iPhone készülékre, ellenben mivel az még nem jelent meg, az Ice Cream Sandwich mobiloperációs rendszert futtató 1,4 GHz-es négymagos telefon viszont igen, így szerintük az Apple jogsértést követ majd el, hiszen lemásolják a dizájnjukat. A telefonban amúgy 1GB memória található és egy 8MPx-es kamera. A kijelző 4″-es, melynek felbontása 1280×720. Mivel a hongkongi cég már megkezdte Kínában a telefon forgalmazását, így elsődleges céluk, hogy az Apple új iPhone készülékének piacát ellehetetlenítsék Kínában.

A GooPhone tehát igazi troll a maga nemében, hiszen egy termék másolásából kívánnak előnyt kovácsolni, teszik mindezt úgy, hogy nem ez lenne az első eset, hiszen már a HTC és Samsung telefonjait is lemásolták. Az új iPhone esetében a dizájn az, amihez – mivel azt Kínában gyártják – valószínűleg hozzájutottak, így azt a saját hasznukra fordítanák.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

7 hozzászólás

  1. ákos - 2012.09.06. 19:42

    Azta, nem gondoltam volna

  2. Balu - 2012.09.06. 20:17

    akkor az Apple visszapereli,
    mert túlságosan hasonlít a 4S-re!

  3. Hoffy - 2012.09.06. 20:25

    Szerintem is ez torál Iphone 4S klón ami egy kicsit nagyobb

  4. wiretap - 2012.09.06. 21:19

    Ez az ötlet már a születése pillanatában halott volt. Nem is értem, nem tudom felfogni, hogy tudják az emberek így elk*rni az idejüket ilyen baromságokra. (a “tervezőkre” gondolok)

  5. a.sebi - 2012.09.06. 22:05

    hoppá…..visszanyal a fagyi….

  6. Gentleman - 2012.09.07. 13:48

    Istenem hogy a kinaiak mindent megcsinalhatnak. Ez nagyon ratyi. :D

  7. iMike - 2012.09.07. 16:02

    Mivel a tervek már réges rég megvoltak az új iPhone-ról, ezért úgy perlik, ahogy akarják. Úgyis elbukják. :)

Szólj hozzá Te is!