Amikor az Apple 1999-ben megvásárolta az iPhone.org domaint pletykahullám söpört végig az Apple körül már akkor is kiépült, de akkoriban még jóval kisebb sajtó-ökoszisztémán. Bár az erről szóló cikkek és posztok száma idővel csökkent, a megjelenésig hátralevő 8 évben azért rendszeresen előkerült. A Business Insider egyik tudósítójának a fejlesztésben részt vevő egyik mérnök mesélt egy érdekes [...]
Ez talán felpörgetheti végre az anyag mobilpiaci adoptációjának ütemét, mivel ezzel az talán versenyképesebb helyzetbe kerül a hagyományos erősített üveggel szemben. Az új eljárással a hírek szerint ugyanis számottevően sikerült csökkenteni a felületi tükröződést – a DisplayMate odáig ment, hogy kijelentette, hogy az új zafír még az üvegnél is jóval kevésbé csillog és ezt nem egy [...]
Skarp
2015.02.04.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
534
Hónapok óta hallhatunk különféle híreket az Apple Maps kapcsán, ugyanis az utóbbi időszakban egyre gyakrabban frissíti az Apple. Tavaly kiderült, hogy az iCloud is átállt a saját térképszolgáltatásra és végleg dobták a Google Mapst, ugyanakkor az előző év folyamán számos új Flyover lokációt kapott az alkalmazás, melynek keretein belül már Budapestet is körberepülhetjük. Kisebb frissítések voltak [...]
HusztiD
2015.01.20.
Apple, Egyéb, iOS
1 091
Hónapokkal ezelőtt felmerültek a különféle hírek, hogy az Apple folyamatosan fejleszti a Maps szolgáltatásukat, amelyhez nem olyan régen hozzáadtak egy teljesen új funkciót is, a Maps Connet-et. Nem csoda, hiszen a Google-höz képest még van hova fejlődniük, mivel az Apple valamivel több, mint két éve szállt be erre a piacra. A legfrissebb információk alapján további [...]
HusztiD
2014.12.08.
Apple, Egyéb
317
A korábbi hónapok folyamán már kiderült, hogy az Apple az IBM-mel kötött szerződés alapján közösen segítenek a vállalati felhasználókon, hiszen több alkalmazást fejlesztenek az óriások számára. Talán ehhez kötődően adtak fel különféle álláshirdetéseket a kaliforniaiak, mivel számos olyan munkatársat keresnek, akik jártasak az alkalmazások és a Virtual Reality fejlesztésében. Az egyik pozícióra olyan játékfejlesztőt keresnek, aki [...]
HusztiD
2014.12.04.
Apple, Egyéb
448
Viszonylag ritkán hallunk az Apple Maps-ről, hiszen az Apple szépen lassan frissítgeti azt. Legutóbb például kiderült, hogy útnak indult a Maps Connect, ez előtt pedig megtudhattuk, hogy a 8.0.1 felelőse ronthatta el anno az almások térképszolgáltatását. Nem olyan régen pedig feltűnt egy új álláshirdetés az Apple oldalán, ahol a Maps-hez kapcsolódóan keresnek új embereket. Egészen [...]
HusztiD
2014.11.15.
Apple, Egyéb, iOS
478
Úgy tűnik, hogy a kaliforniai vállalat lassacskán felismeri a hibáit és gőzerővel rááll a saját térképszolgáltatása fejlesztésére. Mi sem jobb példa, mint a múltkori hírünk, melyből kiderült, hogy mostantól napi rendszerességgel frissítik. Ugyanakkor az előző héten még azt is megtudhattuk, hogy a Google Maps-et az iCloud.com-on is lecserélik a vállalat saját alternatívájára. A hírek szerint az Apple [...]
HusztiD
2014.07.15.
Apple, Egyéb
359
Alig több, mint egy éve tudósítottunk a hazai fejlesztésű NaviCard alkalmazásról, amely arra való, hogy villámgyorsan célra programozza kedvenc navigációs appjainkat, legyen az az iGO, Vodafone, Waze, Navigon vagy egyéb más. Az app a végletekig egyszerűsíti a navigáció használatát, mentesíti a felhasználót még attól is, hogy alapfokú jártasságot kelljen szereznie a navigációs alkalmazások használatában. A [...]
PRobi
2014.05.09.
iPhone
1 192
Érdemes meglátogatni idén a tiszavasvári Vasvári Pál Múzeumot, ugyanis ebben az évben megközelítőleg 500 négyzetméteres kiállítóteremmel fog bővülni. Ráadásul a technikai újdonságok sem maradtak el: az új látogatói rendszer segítségével iPhone és iPad készülékeken keresztül is hasznos tudunk majd jutni. Az 1963-ban alapított múzeumnak jelenleg 16 ezer darabos régészeti, néprajzi és helytörténeti gyűjteménye van. A [...]
Helme
2014.01.13.
Apple, iPad
240
Appra magyar! néven hagyományteremtő szándékkal alkalmazásfejlesztő versenyt indít az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) – jelentette be a szervezet csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten. A Microsoft által kezdeményezett, az Apcom, az eNET, a Magyar Telekom, a T-Systems Magyarország és a Telenor támogatását élvező verseny keretében a szervezők az elmúlt bő egy év legjobb magyar mobilalkalmazásait [...]
KeleMan
2013.10.01.
Apple, Egyéb
404
Előtted van az, hogy amikor céges útjaid során szállsz ki az autóból és már nyúlsz is a mobilodhoz, hogy elindítsd a fizetős parkolást? És az, hogy hó végén állandóan Rajtad van a nyomás, hogy össze kéne kamuzni valami hihető útnyilvántartást vagy kiküldetési rendelvényt excelben szórakozva? A RoadRecord mobil útnyilvántartó alkalmazása megszabadít a rabszolgaságból! Ha már [...]
Helme
2013.09.26.
Apple, Programok
2 016
A PatentlyApple oldalán érdekes hírre bukkantunk. Kiderült, hogy az Apple még 2011 decemberében beadott egy olyan szabadalmi kérelmet, melyben egy rugalmas akkumulátor leírása rejlik. Az Apple szakemberei a szabadalmi kérelemben egy olyan új technológiát mutatnak be, melynek segítségével az különböző hajlított és hajlékony kialakítású laptopok, mobilkészülékek, számológépek és órák! valamint egyéb hordozható eszközökben is működhetnének. [...]
KeleMan
2013.07.11.
Apple, Egyéb
682
A Bloomberg legfrissebb beszámolója szerint az Apple alig egy hónapja, még 2013. június 3-án kérvényt nyújtott be Japánban az “iWatch” védjegyre. A leírásban egy kis méretű számítógép vagy hasonló eszköz szerepel. Bár pletykák eddig is terjengtek az elmúlt évek során az okosóra létezéséről, a legutóbbi WWDC bejelentése óta felerősödtek ezek a pletykák. Köszönhető ez annak [...]
KeleMan
2013.07.01.
Apple, Pletykák
1 793
Az Apple az iOS 7 és az OS X bemutatásával párhuzamosan komoly fejlesztéseket hozott játékos- és fejlesztői fronton is – és itt most nem csak a nagy port felkavaró hivatalos játékkontrollerek bejelentésére gondolunk. A továbbfejlesztett leaderboardok, challengek és körökre osztott játékmódok mellett a cheaterek kiszűrésére tervezett komoly biztonsági megoldásokra is számíthatunk. Az alábbiakban összegyűjtöttünk minden, [...]
Kacor
2013.06.17.
Apple, iOS
1 383
Javában zajlik az új iOS 7 mobiloperációs rendszer tesztelése, melyet alátámaszt, hogy különböző webes statisztikákban megjelentek az iOS 7-re utaló nyomok. A Google Analytics mellett a népszerű Onswipe statisztikáiban is jól látható, hogy Cupertinoban, már szinte mindenki iOS 7-el járkál az Apple főhadiszállásán. Az AppleInsider jelentése szerint 2013. április 30-tól megugrott az iOS 7 rendszerrel [...]
KeleMan
2013.05.09.
Apple, iOS
2 784
A Farmville szülőatyjai újabb nagyszabású játék fejlesztésére adták a fejüket. Miután az ominózus agrárjáték kezd veszíteni a népszerűségéből, az iOS platformon keresnek kitöltésre váró réseket, és úgy tűnik, hogy találnak is. Persze nem kell attól félni, hogy valami látványos kombájnozást és egyéb mezőgazdasági idénymunkákat kell végezni… Tavaly a Horn-t dobták piacra, idén pedig a Battlestone [...]
NZsolt
2013.04.14.
Apple, Játékok
1 001
A Magyar Telekom 2013 áprilisában megkezdi új, integrált ügyfélkapcsolati és számlázási rendszerének bevezetését, amely a telekommunikációs iparágban európai viszonylatban is egyedülállónak tekinthető. A XXI. századi igények kiszolgálására felkészített korszerű, új generációs rendszer sikeres bevezetése hozzájárul ahhoz, hogy a piacvezető távközlési szolgáltató bárhol és bármikor elérhető, magas szintű és hatékony kiszolgálást biztosíthasson lakossági, kkv és nagyvállalati ügyfelei számára. A Magyar Telekom [...]
Helme
2013.04.10.
Egyéb
1 020