Március közepén dobta piacra az Apple az új iPad Prót, melyhez bejelentették, hogy hamarosan elérhető lesz a Magic Keyboard. A kiegészítő által lényegében egy laptopot varázsolhatunk a tabletből, hiszen a billentyűzet mellett egy trackpad is helyt kapott benne. A napokban frissítette az Apple az iMovie és az iWork programcsaládot, melynek leírásaiban szerepel, hogy immáron támogatják [...]
HusztiD
2020.04.06.
iPad
116
A 9to5Mac csapata nagyon szemfüles volt, ugyanis nemrégiben észrevettek egy darab, úgynevezett szabályozási bejegyzést, melyet az Apple hajtott végre az Eurázsiai Gazdasági Bizottság adatbázisában. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az új 13 colos MacBook modellről beszélhetünk. Mint ilyenkor lenni szokott, az Apple csak úgynevezett modellszámot jegyeztetett be, mely a következő volt: A2289. Természetesen ez még semmilyen [...]
HusztiD
2020.01.16.
Mac
198
Az Apple az elmúlt napok folyamán dobta piacra a már régóta várt 16 colos MacBook Prót, melynek egyik újdonsága az volt, hogy lecserélték az immáron jó pár éve használt pillangó mechanikás billentyűzetet a korábbi ollósra. Az eddigi visszajelzések alapján pedig igen is jól tették az almások. A Digitimes nem olyan régen arról számolt be, hogy [...]
HusztiD
2019.11.27.
Mac, Pletykák
696
A korábbi pletykák idén őszre, leginkább október végére ígérték az új, 16 colos MacBook Pro érkezését, melyben az almások újra visszahozzák az ollós mechanikás billentyűzetet, mivel a jelenleg használatos nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem olyan rég Ming-Chi Kuo osztott meg újabb információkat, ami alapján csúszásra számíthatunk. Az elemző információi alapján az [...]
HusztiD
2019.11.06.
Mac
94
Az Apple évekkel ezelőtt vezette be a pillangó mechanikás billentyűzetet, mely igazából felemás sikert aratott. Voltak, kik szerették, s voltak, akiknek egyáltalán nem jött be. Egy biztos, az idő múlásával előjött az új mechanika problémája, mely alapján a gombok beragadnak. Kedvenc elemzőnk, Ming-Chi Kuo nem olyan rég megosztotta, hogy innentől kezdve az Apple lecseréli a [...]
HusztiD
2019.07.29.
Mac
127
Az Apple az előző hét folyamán frissítette csendben a MacBook Air és Pro felhozatalát. Mint beszámoltunk, a kaliforniai vállalat csupán apróbb újdonságokat eszközölt a laptopoknál, hiszen az új MacBook Air megkapta a True Tone kijelzőt, ami mellett olcsóbb lett, viszont a belépőszintű MacBook Pro egy kicsit drágult, de cserébe itt is megjelent a Touch Bar. [...]
HusztiD
2019.07.15.
Mac
214
Az Apple elsőnek a 2016-ban megjelent MacBook Pro modelljeinél vezette be az úgynevezett pillangó mechanikás billentyűzetet, amely a régóta használt ollós mechanikát hivatott felváltani. Teltek a hónapok, majd kiderült, hogy nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket az új eljárás, s azóta már a harmadik generációs billentyűzet is bemutatkozott, de továbbra is sok panasz [...]
HusztiD
2019.07.08.
Kiemelt hírek, Mac
547
Meglepetésként ért minket, mikor az Apple az előző hét folyamán piacra dobta a 2019-es MacBook Pro vonalat. Nem nevezhetjük szignifikáns frissítésnek, ugyanis az almások az Intel kilencedik generációs processzorait mutatták be az új laptopokban, amelyek mellett halkan megjegyezték, hogy a pillangó mechanikás billentyűzeten is javítottak kicsit. Nos, mikor az Apple bemutatta a pillangó mechanikás billentyűzetet, akkor [...]
HusztiD
2019.05.27.
Apple, Kiemelt hírek, Mac
182
Az Apple nem olyan rég frissítette a billentyűzetszervizelési support dokumentumát, ahol számos 2018 és azt követően megjelent MacBook jogosult a programban – többek között a napok folyamán megjelent új MacBook Pro laptopok egyaránt. Azért érdekes a mostani eset, mivel ezzel a lépéssel ismeri el fű alatt a vállalat, hogy bizony nem igazán működik úgy a pillangó mechanikás [...]
HusztiD
2019.05.24.
Apple, Mac
200
Az Apple elsőnek a 2015-ben megjelent MacBook modelljeinél mutatta be a legújabb, úgynevezett pillangó mechanikás billentyűzetet. Az almások a korábbi ollós eljárás helyet ezt vezették be, melyet a mai napig nagy előszeretettel alkalmaznak. Sajnos ahogy telt az idő, úgy derült ki, hogy nem igazán annyira jó az új billentyűzet, mint azt korábban várták, hiszen számos [...]
HusztiD
2019.04.03.
Apple, Mac
189
Az idő múlásával folyamatosan érkeztek az Apple felé felhasználói visszajelzések, hogy az újabb MacBook és MacBook Pro modellek, melyekben bemutatkozott a pillangó mechanikás billentyűzet, az bő 1-1,5 éves használat után megadja magát. Többen számoltak be arról, hogy az idő teltével sorra ragadnak be gombok. A 2018-as modellek megjelenését követően az iFixit csapata szétkapta az új [...]
HusztiD
2018.07.23.
Kiemelt hírek, Mac
148
Amikor egy új terméket dob piacra az Apple, akkor az iFixit az első, ki darabjaira kapja azt, hogy beszámoljon, mennyire szerelhető az adott masina. A csütörtökön frissített MacBook Pro család szétszerelésénél egy nagyon érdekes dolgot tapasztaltak a szakik, hiszen az Apple egy új szilikon réteget tett a billentyűzetébe. Mint tudjuk, az utóbbi hónapokban sorra számoltak [...]
HusztiD
2018.07.16.
Kiemelt hírek, Mac
711
Az Apple elsőnek a 2015. folyamán megjelent MacBook modelleknél mutatta be a továbbfejlesztett, úgynevezett pillangó mechanikás billentyűzetét. A régi ollós mechanizmushoz képest sokkal kevesebb helyre van szükség, s ezáltal pontosabbak és egyenletesebbek a leütéseink az Apple szerint. Sajnos hiába volt jó az új billentyűzet, az idő múlásával sorra számoltak be arról a felhasználók, hogy azok [...]
HusztiD
2018.06.26.
Apple, Egyéb, Mac
265
Bő egy hete számoltunk be arról, hogy lelkes felhasználók petíciót indítottak annak reményében, hogy az Apple hívja vissza az összes olyan MacBook és MacBook Pro modelljét, melyben az új pillangó mechanizmusra épülő billentyűzetek találhatóak meg. Nem telt el sok idő, ugyanis az Észak-Kaliforniai kerületi bíróságon máris pert nyújtott be ellenük Zixuan Rao és Kyle Barbaro. [...]
HusztiD
2018.05.16.
Kiemelt hírek, Mac
471
Az Apple a 2015-ös MacBook modelleknél vezette be az új, úgynevezett pillangó mechanizmussal ellátott billentyűzetét. Korábbi modellekben lévő eljárást ollós mechanizmusnak nevezték, s a különbség az, hogy a pillangós által nem csak 40 százalékot spórolnak meg vastagságban, de elviekben sokkal jobb és érzékenyebb. A 2016. folyamán bemutatkozott új MacBook Próba ugyanezt az eljárást integrálta az [...]
HusztiD
2018.05.07.
Egyéb, Kiemelt hírek, Mac
510
A júniusi WWDC 17 konferencián bemutatott, majd az elmúlt hét folyamán megjelent iOS 11 rengeteg újdonságot hozott az előző verzióhoz képest. Egy egyik kevésbé ismert, ám mégis hasznos újdonsága a rendszernek az egykezes billentyűzet, aminek leginkább azok fognak örülni, akik a nagyobb, Plus modellek valamelyikével rendelkeznek. Ennek a funkciónak köszönhetően lényegében kisebb lesz maga a [...]
HusztiD
2017.09.29.
iOS, Kiemelt hírek
1 473
A 2016-os MacBook Pro modelljei igencsak megoszlatták a felhasználók és egyben a kritikusok véleményét. Több változás között a második generációs pillangó mechanikás billentyűzet volt az egyik olyan dolog, amely sokak számára bejött, de többeknek nem nyerte el a tetszését. Az elmúlt hetek elteltével az Apple fórumain többen számoltak be érdekes dolgokról. Van, aki nem működő klaviatúráról [...]
HusztiD
2017.02.23.
Mac
304