A meglehetősen jó belsős forrásokkal dolgozó Re/Code úgy értesült, hogy az örök rivális és beszállító lesz a felelős a következő generációs iPhone és iPad készülékekbe kerülő A9-es chip gyártásáért. Az utóbbi pár hónapban hatalmas káosz övezte a témát és nem volt teljesen egyértelmű, hogy a tajvani TSMC vagy a koreaiak nyerték el ezt a projektet, [...]
Skarp
2015.02.05. 18:22
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
515
Az iOS 8.1-gyes rendszer megjelenésével karöltve elrajtolt az Apple Pay szolgáltatás, amelynek köszönhetően a telefonjaik által vásárolhatnak az emberek. Ez egyelőre csak Amerikában érhető el, a pletykák szerint márciusra már Kanadában, míg az idei év első felében akár még Angliában is elindulhat. Az Apple mobil fizetési szolgáltatása eddig nagy bizakodásra ad okot, hiszen a múltheti [...]
HusztiD
2015.02.05. 15:46
Apple, Egyéb
378
A Kantar Worldpanel jóvoltából elkészült a legújabb felmérés, amelyben a legutóbbi negyedévben eladott okostelefonok rendszereinek megoszlását vizsgálták. A felmérésben a főbb piacok kaptak szerepet, így Amerika, Kína, Anglia és Németország megoszlásai találhatóak. A cím már elég sok mindent elárult, hiszen 2 év után az Apple-nek ismételten sikerült átvennie a vezető szerepet saját országában. Na de [...]
HusztiD
2015.02.05. 13:58
Apple, iPhone
555
A tavaly májusi Beats-akvizíció után kezdődtek meg a találgatások, hogy mégis mire akarja majd felhasználni az újonnan szerzett szürkeállományt a kaliforniai számítástechnikai vállalat. Mint az hamar kiderült, az almásokat leginkább a Beats Music szolgáltatás érdekelte, hiszen százezernél is több előfizetője volt akkoriban, ami kapóra jöhet, ha be szeretnének szállni az on-demand streamingbizniszbe. A 9to5Mac biztos forrásokra hivatkozva állítja, [...]
HusztiD
2015.02.05. 12:23
Apple, Egyéb, iOS, Kiemelt hírek
585
Nem csak az elmúlt napokban, de még január folyamán is nagyon sokat hallhattunk a forgatás alatt álló Jobs filmről. A tavalyi évben is sokszor volt szó a filmről, azonban amíg a Sonynál voltak a jogok, addig nem jutottak egyről a kettőre. Mióta a Universal Pictures gondozása alatt áll, azóta megtalálták a megfelelő színészeket a szerepre, akiket [...]
HusztiD
2015.02.05. 10:00
Apple, Egyéb, Steve Jobs
206
A mai nap már egy kicsit több leárazott alkalmazás található meg az App Store-ban, mint az elmúlt napok folyamán. Ma érdemes lecsapni a Reckless Racing 3-ra, hiszen most 3 euróért kínálják, ugyanakkor a Shadowrun: Dragonfall-ra is amely jelenleg féláron vásárolható meg. Programok közül pedig az Ultimate Guitar Tabs ajánlott, hiszen most mindösszesen csak egy euróba [...]
HusztiD
2015.02.05. 08:00
Apple, Játékok
695
A Cult of Mac-en szúrtak ki egy Apple-ös álláshirdetést, amiben egy egyelőre ismeretlen szolgáltatásra utalgatnak Apple Search-ként, nagy hévvel. A munkaköri összefoglaló alapján projektmenedzsert keresnek egy olyan keresőplatformhoz, ami “felhasználók százmillióinak segítene” és “tevékeny részes lenne az emberek számítógép- és mobilhasználati szokásainak forradalmasításában”. Bár elég általánosító jelleggel és bullshitszagúan lett megfogalmazva, ez azért relatíve kevés [...]
Skarp
2015.02.04. 18:50
Apple, iOS, Kiemelt hírek
659
Valamivel több, mint egy hónap telt el az idei évből, de arányaiban már sokkal több hírt kaptunk a közelgő Jobs filmről, mint az előző évben, amikor csak úgy özönlöttek róla a pletykák. A tegnapi nap például már láthattunk pár képet a forgatásról, előtte pedig kiderült, hogy a stáb meglátogatta mind a Flint Centert és Jobs [...]
HusztiD
2015.02.04. 17:32
Apple, Egyéb, Steve Jobs
157
Szinte havonta frissíti az Apple a fejleszőti oldalán megtalálható adatokat, ahonnan olyan információkat tudhatunk meg, hogy például mekkora az iOS rendszerek jelenlegi részesedései. Legutóbb január első felében számoltunk be erről, akkoriban még az iOS-t futtató eszközök 68 százalékán jeleskedett a nyolcadik főverzió valamelyik leszármazottja. Most egy hónappal később sikerült tovább gyarapodnia a nyolcasok táborának. Mint ahogyan [...]
HusztiD
2015.02.04. 15:56
Apple, Egyéb, iOS
283
Ez talán felpörgetheti végre az anyag mobilpiaci adoptációjának ütemét, mivel ezzel az talán versenyképesebb helyzetbe kerül a hagyományos erősített üveggel szemben. Az új eljárással a hírek szerint ugyanis számottevően sikerült csökkenteni a felületi tükröződést – a DisplayMate odáig ment, hogy kijelentette, hogy az új zafír még az üvegnél is jóval kevésbé csillog és ezt nem egy [...]
Skarp
2015.02.04. 15:02
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
524
Az elmúlt hónapok során már nagyon sokat hallhattunk az Apple Maps-ről. Többek között azért is, mert egy rakás új Flyover helyszínt kapott, amelyek közt már Budapestet is bejárhatjuk virtuálisan. Ezek után pedig összeszedtük, hogy mit várhatunk az iOS 9 – Apple Maps kapcsán idén, hiszen nagy frissítést vár az almások társadalma. Most viszont úgy néz [...]
HusztiD
2015.02.04. 13:27
Apple, Egyéb, iOS
275
Az ABI Research és a Wall Street Journal megvizsgálta az előző negyedéves eladásokat, melyből kiderült, hogy az Apple telefonjainak átlagára majdnem háromszor annyi volt, mint az Androidos riválisoké. A legújabb felmérésből megtudhattuk, hogy a gazdára talált okostelefonok milyen átlagos áron keltek el 2014 végén. A nagyobb tárhellyel rendelkező iPhone 6 és 6 Plus modellek természetesen [...]
HusztiD
2015.02.04. 11:31
Apple, Egyéb, iPhone
769
Az elmúlt napok folyamán már nagyon sokat hallhattunk az iOS 8.2-ről és az Apple Watch-ról karöltve. Utóbbiról maga Tim Cook ejtett szót a 2015 Q1-gyes konferencia keretein belül, melyben elkottyantotta, hogy április folyamán kerül a boltok polcaira az Apple okosórája. Az iOS 8.2-t pedig már november második fele óta fejlesztik, azóta különböző bétákat kaptak a [...]
HusztiD
2015.02.04. 09:40
Apple, Apple Watch, iOS
386
A mai napra is tartogat leárazásokat az App Store, melyek többsége játék. 5 euró helyett most mindösszesen 1,99-be kerül a Surgeon Simulator, amelyre érdemes lehet beruházni. Továbbá ajánlott még a Fonta alkalmazást is leszedni, hiszen az most csak egy euróba kerül. [...]
HusztiD
2015.02.04. 07:56
Apple, Játékok
598
Pedig még csak február elején járunk. Páran emlékezhettek még arra, amikor tavaly év végén valaki a Samsungnál jó ötletnek tartotta, hogy rapelve tegyék közzé a fenntarthatósági jelentésüket? Na, a HTC-nek sikerült azt is alulmúlnia. Legutóbbi, a konkurenciát (elsősorban a Samsungot és az Apple-t) támadó reklámvideójuk valószínűleg még a hozzám hasonló, kifejezetten kínos helyzetekre építő sorozatokon edződött [...]
Skarp
2015.02.03. 18:35
Apple, Kiemelt hírek
720
Minden bizonnyal emlékeztek még a tavalyi év egyik legjobb Apple reklámjára, a The Song-ra, hiszen a vállalatnak sikerült Karácsony előtt elkészítenie az egyik leghangulatosabb reklámját. Pár napra rá kaptunk róla egy újabb videót, melyben azt mutatták be, hogy hogyan is zajlottak a kulisszák mögötti előkészületek. Most viszont megkaptuk ennek az új változatát, egy bő másfél [...]
HusztiD
2015.02.03. 17:00
Apple, Egyéb
209
Január közepén az Apple már kiadta a régóta várt 8.2-es rendszernek a negyedik bétáját, most február elején pedig annak az ötödik változatát. Mint azt már tudhatjuk, a végleges szoftver egy nagyobb frissítést hoz majd az átlagfelhasználók számára, ugyanakkor ebben a rendszerben már megjelent a WatchKit SDK, melynek segítségével a fejlesztők készíthetnek alkalmazásokat a szintén régóta [...]
HusztiD
2015.02.03. 16:09
Apple, iOS
803