Hon Hai Precision Industry Co, vagy közismertebb nevén a Foxconn 2012 utolsó negyedévét rekordbevétellel zárta – adta hírül a Bloomberg. Az 5,6%-os növekedés az új iPad és iPhone-szériának köszönhető, ráadásul túlszárnyalta az előzetes várakozásokat. Úgy tűnik azonban, hogy a következő negyedévekben nem lesz ehhez hasonló növekedés. “Jelentősen csökkentek az iPhone-szállítmányok ebben a negyedévben, és nem [...]
Slemi
2013.03.29.
Apple, iPhone, Rövidhírek
420
Új szabadalmat jelentett be az Apple az iPhone-nal kapcsolatban, gombok nélkül. Az új ötlet szerinti megjelenítés a készülék egész felületét lefedhetné, és akár két AMOLED kijelző is lehetne egymáson. A héten elkészült szabadalom szerint ezzel elérhetnék az érzékelés megváltozását, és egy 3D hatást keltő illúziót hozhatnának létre. Az elektronikus készülékek gyártói a legnagyobb részben úgy [...]
Slemi
2013.03.29.
Apple, iPhone
1 095
Az Apple a napokban a nem megszokott oldalon találta magát egy szabadalmi ügyben. A Lucasfilm által tulajdonolt THX a tegnapi napon beperelte az Apple-t, egy állítólagosan megsértett szabadalom ügyében, amely a hangszórók elhelyezésével és kialakításával áll kapcsolatban, amelyek az új iMac-en, iPhone-on és az iPad-en találhatóak. A 7433483-as számú szabadalmat a THX nyújtotta be 2008-ban, [...]
Slemi
2013.03.25.
Apple, Mac
1 044
A Bloomberg jelentése szerint Paul S. Grewal főbíró arra utasította az Apple-t, hogy adjon magyarázatot azzal kapcsolatban, miért mulasztotta el a cég beszolgáltatni a bizonyítékok egy részét az illegálisan adatokat gyűjtő alkalmazások perében. Azon dokumentumokat is be kell nyújtania a vállalatnak, amelyek kapcsolatban állnak az alkalmazások tesztelésével, és véleményezésével. A hét folyamán, még korábban, az [...]
Slemi
2013.03.12.
Apple, Egyéb
727
John Dvorak (a PC Mag újságírója – a szerk.) a múlt héten találkozóra volt hivatalos az Apple fejeseivel, többek között Leo LaPorte-tal Lisa Kentzell-lel és egy marketinges munkatárssal Glenn Rubenstein-nel. Három külön gépkocsival érkeztek a résztvevők a meetingre, és mindhárom autóban más-más navigációs rendszer üzemelt. Természetesen az út során számos megálló szerepelt az útitervben, többek [...]
Slemi
2013.03.12.
Apple, iPhone
1 698
A Forbes beszámolója szerint az Apple és az IGB cég megegyezett, hogy véget vet a kettőjük közti pereskedésnek, ami az iPhone márkanevet, és jogvédelmét illeti Brazíliában, és közel állnak ahhoz, hogy peren kívüli egyezségre jussanak. Brazília legnagyobb és legolvasottabb napilapja, a Folha de Sao Paulo arról tudósított, hogy a két cég egyaránt úgy döntött: véget [...]
Slemi
2013.03.12.
Apple, iPhone
406
Megérkezett a Skype 4.6 iOS-re, fejlesztésekkel a beszélgetési élmény terén, valamint számos bug is kijavításra került. Teljes átalakítást hajtottak végre a bejövő és kimenő hívások kezelését illetően. A felhasználói felületet alakították át elsődlegesen. Első benyomásra nem mondhatnánk, hogy könnyebb lett a használata, mint az előző verzióé, de letisztultabb lett a kinézete, és egy kicsit frissebbnek [...]
Slemi
2013.03.10.
Programok
4 219
Warren Buffet a CNBC Squawk Box című műsorában vendégeskedett nemrég, ahol kifejtette álláspontját az Apple részvényekkel és azok árával kapcsolatban. A műsorban szerepelt David Einhorn is, aki nem volt egy véleményen az előkelő befektetővel, Buffett-tel, a híres mágnás azonban kijelentette: ő bizony figyelmen kívül hagyná a Greenlight Capital alapítójának szavait, és tanácsot adott Tim Cook-nak. [...]
Slemi
2013.03.10.
Apple, Steve Jobs, Tim Cook
429
Mint arról a Bloomberg már korábban beszámolt, az Apple-nél egy több mint 100 fős csapat dolgozik a média által iWatch-nak keresztelt terméken. Ennek kapcsán korábban már mi is megjegyeztük, hogy a készüléket körülvevő pletykák azt sejtetik, hogy a közeljövőben meg is jelenhet. A mai nap folyamán új beszámoló készült, amelyet a Bloomberg tett közzé, és [...]
Slemi
2013.03.10.
Apple, Egyéb
2 511
Évek óta vár arra a mezei iOS felhasználó, hogy végre egyszerű módon menthesse, tárolhassa, és nyithassa meg a fájljait a készülékén. Míg az Apple csak egy részleges megoldást nyújtott nekünk azzal, hogy bevezette az Open In-t, a SonicoMobile-nál dolgozó srácok rávették magukat arra, hogy egy lépéssel tovább menjenek. Az elmúlt napokban elindították új alkalmazásukat a [...]
Slemi
2013.03.04.
Apple, Programok
2 522
Az iFixit, ami régóta megbízható forrásnak számít, ha elektronikus kütyük javításáról van szó. Most összeállított egy javíthatósági listát és útmutatót az olvasói számára. Az otthonukban barkácsoló és szerelni szerető felhasználók számára rossz hír, már amennyiben Apple cuccokat használnak, hogy az iPad elég gyengén szerepelt. Az iFixit nagyon nagy hangsúlyt fektet arra a szempontra, hogy a [...]
Slemi
2013.03.04.
Apple, iPad
1 182
Emlékezhetünk még arra, hogy panaszosok egy csoportja, arra az elhatározásra jutott, mindenképp beperli az Apple-t, azt állítva, hogy a vállalat ingyenes alkalmazásokat engedélyezett, amelyek földrajzi és személyes információkat gyűjtöttek a felhasználóikról, azok tudta és beleegyezése nélkül. A Bloomberg riportja szerint, az Apple képviselői múlt héten a Kalifornia állambeli szövetségi bíróságon voltak, annak érdekében, hogy az [...]
Slemi
2013.03.04.
Apple, iPhone
1 007
Az Apple nemrég sajtókonferenciát tartott, mégpedig azért, hogy igen nagy számokat jelenthessen be az iTunes-szal kapcsolatosan. Az iTunes-on keresztül több mint 1 milliárdszor töltöttek már le zenéket, tartalmakat. Arra is sor került azonban, hogy egy új információval szolgáljanak az iPad-ek közoktatásbeli eladásait illetően. Az AllthingsD állítása szerint, az Apple már több mint 4,5 millió iPad-et [...]
Slemi
2013.03.04.
Apple, iPad
518
Pár napja volt az Apple részvényesek számára tartott sajtótájékoztatója és egy egészséges vita alakult ki a körül, hogy mit kezdjen a vállalat a felhalmozódott 137 milliárd dollárnyi pénzével. Összevetésképp, ez az összeg körülbelül annyi, mint Magyarország éves GDP-je, szóval egy merészebb részvényes akár Magyarországba is fektethetné a pénzét, ahelyett hogy kicsiben gondolkozna. Magyarország valószínűleg nem [...]
Slemi
2013.03.03.
Apple, Egyéb
3 648
Úgy tűnik, a legújabb MacBook pro újítás nem volt olyan apró változtatás mint amilyennek elsőre gondoltuk. Egy kiszivárgott javítási útmutató szerint, amely a 15 inches Retina MacBook pro-hoz tartozik, több belső hardvert is kicserélnek a készülékben, mint például az SSD-t a Bemeneti/Kimeneti felületet, a Logic Board-ot és még a gép alját is új részekkel szerelik [...]
Slemi
2013.02.24.
Apple, Mac
1 009
Az Apple frissítette az online áruházának készletét, és a termékek közé bekerültek a 21 colos felújított iMac-ek is az elmúlt napokban, természetesen ezek mind a legújabb szériába tartoznak. Azok számára lehet ez jó megoldás, akik gyorsabban szeretnének hozzájutni az áhított asztali Mac-ükhöz. A legújabb iMac modellek esetén, amelyeket az Apple Store-ban vásárolhatunk, sajnos pár hét [...]
Slemi
2013.02.21.
Apple, Mac
1 566
A Microsoft bővítette az iOS-en használt Skype alkalmazást egy videoüzenet funkcióval. Még korábban, egy decemberi frissítésben olyan kiegészítőket telepíthettünk, valamit olyan változásokat kellett eszközölnünk, melyek arra voltak hivatottak, hogy a jövőbeli újításokat tegyék könnyebbé, és támogassák őket. A pár nappal ezelőtt bejelentették, hogy bekerült a Skype szolgáltatásai közé egy újabb lehetőség, a videoüzenet küldése. Ezen [...]
Slemi
2013.02.18.
Apple, Programok
1 120