Csupán pár órája adtunk hírt arról, miszerint az Apple tegnap jelezte a fejlesztők felé, hogy az iOS 6-ban javítani fogják az alkalmazásokon belüli vásárlás biztonságát, valamint belső, nem publikus API-kat bocsátott a fejlesztők rendelkezésére, melyekkel kikerülhetik a fizetős tartalmak ingyenes letöltését. Most mégis feltörték a Mac App Store áruházat is. Az elkövető ugyanaz az orosz [...]
KeleMan
2012.07.21.
Apple, Mac
1 938
Az Apple a WWDC 2012-es konferencia megnyitóján elárulta, hogy az új Hegyi Oroszlán nevet viselő operációs rendszerük még július végén megérkezik. Egyre több forrásból hallani, hogy 2012. július 24-én éjszaka az Apple Store áruházai nyitva lesznek, a dolgozók pedig nem pihenhetnek. Így várható, hogy éjfélkor, azaz július 25-én fog majd debütálni a friss operációs rendszer, [...]
KeleMan
2012.07.16.
Apple, Mac
672
Mint ahogy már megírtuk, az Apple pár napja elérhetővé tette a Golden Master változatát a július végén érkező új 10.8-as OS X Mountain Lion operációs rendszeréből. Az Apple időközben elkészített egy aloldalt is honlapján, melyben a váltást elősegítendő, sok érdekes és hasznos információt osztanak meg velünk. Ezek között található meg az a lista is, melyből [...]
KeleMan
2012.07.12.
Apple, Mac
613
Elkészült a kiadásra javasolt Golden Master változat az Apple legújabb operációs rendszeréből. Az OS X 10.8-as verziót, amely a Mountain Lion nevet kapta az Apple tegnap adta át a fejlesztőknek véleményezésre, így napokon belül megindulhat az értékesítés, amennyiben nem találnak majd benne kritikus hibát. Az Apple a fejlesztőknek továbbá megküldte azt az értesítőt is, mely [...]
KeleMan
2012.07.10.
Apple, Mac
423
Óriási akciót indítottak a mai napra, de csak a mai napra a Wallpaper Wizard készítői. A 9,99$-os (7,99€) alkalmazást 80%-al olcsóbban kínálják, így az alkalmazást mindössze 1,99$-ért (1,59€) vásárolhatjuk meg. A program tulajdonképpen egy hatalmas háttérkép adatbázis. Több, mint 100.000 nagyfelbontású háttérképet biztosít, melyeket a Mac számítógépünkre tölthetünk le kezdve a 11″-es MacBook Air kijelzőfelbontásától [...]
KeleMan
2012.07.10.
Apple, Mac, Programok
538
Azt gondoltad, hogy a 729.990 Ft-os hazai kezdőárával a Retinás MacBook Pro drága cucc? A válasz nem. A Forbes szerkesztői összeszedték az 5 legdrágább Apple számítógépet, mely valaha is létezett. Bár nyilvánvaló, hogy az Apple az eltelt évek alatt nagyon sok újdonságot mutatott be, melyek árát – függetlenül, hogy még mindig igen magas – folyamatosan [...]
KeleMan
2012.07.07.
Apple, Egyéb, Mac
3 491
Nyakunkon a nyár, hatalmas a hőség, szerte az országban hőségriadó van érvényben. Csakúgy, mint az emberi szervezetet, úgy az elektromos berendezéseket sem kíméli a kánikula. Főleg a mobiltelefonokat és a számítógépeket sújtja a forróság. Az Apple Mac számítógépeinek, – legyen az asztali iMac vagy hordozható MacBook gép – a ventilátorai akár kétszer gyorsabban is pöröghetnek, [...]
iDoki
2012.07.04.
Egyéb, iDoki, Kiemelt hírek, Mac
3 514
A Digitimes friss jelentése szerint már elindult a gyártása az új iMac számítógépeknek, melyek októberben akár a boltok polcaira is kerülhetnek. Ez mindenképp jó hír azok számára, akiknek elnyerte a tetszését az új Retina MacBook Pro de mégis inkább az új asztali gépekre várnak. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az Apple a 21,5″ és [...]
KeleMan
2012.07.04.
Apple, Mac, Pletykák
832
Az Apple új MacBook Pro számítógépe a jövőt képviseli. Hatalmas áttörés lett a notebook piacon. Olyan fejlesztői és mérnöki munka mely áttörte a korlátokat és utat mutat a jövőre nézve a számítógép piacon. Az új Apple szörnyeteg viszont nem csupán egy forradalmi termék, hanem egy hatalmas pénzcsináló is egyben. Az Apple az új géppel várhatóan [...]
KeleMan
2012.06.27.
Apple, Mac
422
Legalábbis az Apple ezt mondja, ugyanis eltávolította az OS X rendszerére vonatkozó weboldaláról azt az anyagot, mely leírta, hogy a Mac számítógépek nem szenvednek vírustámadásoktól, szemben a Windows operációs rendszerre készített több ezer kártevővel szemben. Pár hónapja egy elég komoly kártevő, a Flashback ugyanis közel 600.000 Mac gépet fertőzött meg, melyre a nagy vírusvédelmi szervezetek, [...]
KeleMan
2012.06.26.
Apple, Egyéb, Mac
1 556
Amikor az Apple kiadta az új Retina kijelzővel ellátott 15,4″-es MacBook Pro gépet kiemelkedő volt az a tény, hogy az új SSD meghajtók miatt az eddigi legcsendesebb MacBook Pro gép született meg. Mivel az előző MBP modellek munka közben elég durván felmelegedhettek, akár a csuklónkat is égethették gépelés közben, holott a gép elején az akkumulátorok [...]
KeleMan
2012.06.26.
Apple, Egyéb, Mac
1 400
Az elmúlt pár napban a magyarországi Mac App Store áruház toplistájára került egy apró kis csoda, mely alig 5MB-os méretével és 0,79€-s árával szinte adja magát, hogy megszerezzük. A Live Wallpaper nevezetű app mindösszesen annyit tud, hogy az általunk kiválasztott településre vonatkozóan jelenít meg információkat, időt (12 vagy 24 órás formátumban) valamint időjárás jelentést (Fahrenheit [...]
KeleMan
2012.06.25.
Apple, Mac, Programok, Videók
5 480
Tegnapelőtt az Instapaper alkotója Marco Arment publikált egy bejegyzést, melyben megosztotta a gondolatait az Apple soron következő iMac és Mac Pro termékvonalának frissítéséről. Megemlítette, hogy mennyire is szükség lenne egy 5120×2880-as Retina kijelzővel ellátott 27″-es iMac készülékre, vagy akár egy különálló megjelenítőre. Ugyanis a Retina MacBook Pro notebook után ezek lehetnének a frissítés alapjai. Az [...]
KeleMan
2012.06.24.
Apple, Mac, Pletykák
185
Lassan két hete, hogy az Apple bemutatta az új generációs notebookok királyát, a 15″-es Retina kijelzővel felszerelt MacBook Pro modellt. Érdekes történet, hogy a WWDC 2012-es keynote előtt 5 nappal, 2012 június 7-én a KGI Securities egyik elemzője, Ming-Chi Kuo megjósolta az új gépek érkezését. We expect Apple (US) to unveil a new MacBook series [...]
KeleMan
2012.06.23.
Apple, Mac, Pletykák
188
Az Apple a WWDC 2012-es fejlesztői konferenciáján Tim Cook elmondta, hogy a következő nagy frissítés az OS X operációs rendszerhez, azaz az új Mountain Lion operációs rendszer júliusban fog megérkezni. Pontos dátumot nem közöltek, egyedül azt árulták el, hogy a frissítés 19,99 dollárba fog kerülni, valamint azok, akik már az új MacBook Air, MacBook Pro [...]
KeleMan
2012.06.23.
Apple, Mac
233
Az Apple az WWDC 2012-es keynote során a 17″-es MacBook Pro gépet egyszerűen kihagyta a frissítések sorából, de ennek megvan az oka. Persze elképzelhető, hogy a 17″-es modell később még felbukkan, bár kevés esélyt adok neki. Az új, következő generációs 15,4″-es MacBook Pro viszont osztatlan sikereket könyvelhetett el az elmúlt hétben a szakmai sajtó körében. [...]
KeleMan
2012.06.20.
Apple, Egyéb, Mac
438
A 9to5Mac hozzájutott és letesztelte az új MacBook Pro 15″-es Retina kijelzővel felszerelt számítógépet. A teljes cikket az oldalukon megtekinthetitek, mi csupán egy kisebb részt ragadunk ki belőle, mely az új SSD meghajtókat mutatja be. Már az előző generációs MacBook Air modellekben lévő SSD meghajtók is óriási gyorsaságnak örvendtek, én magam is ilyet használok és [...]
KeleMan
2012.06.19.
Apple, Egyéb, Mac
989