A Vodafone már az iPhone 4 forgalmazása előtt bejelentette, hogy akik őket választják, azoknak számos programot ingyenesen fognak kínálni. Az induláskor a legtöbb még nem volt elérhető, azonban a cég bejelentette, hogy az app-ok nagy része már elérhető az Apple Store-on. Összesen 7 alkalmazás lesz elérhető, – legalábbis ennyit hoztak nyilvánosságra – melyből 6, már [...]
Helme
2010.12.23.
Egyéb, iPhone, Programok
266
A Crystal Dynamics fejlesztésében a napokban jelent meg a Lara Croft and the Guardian of Light című játék iPhone, iPod Touch és iPad változata. A cég a játék népszerűsítése és reklámozása céljából épített egy hatalmas iPhone készüléket a londoni St. Pancras pályaudvaron. A hatalmas iPhone keretbe pedig elhelyeztek 56 db iPad eszközt. A kivetítőn pedig [...]
KeleMan
2010.12.23.
Apple, Egyéb, iPad, iPhone, Játékok
351
Az Apple törölte a WikiLeaks alkalmazást, ami betekintést nyújtott bizalmas kormányzati iratokba, melyekről hetek óta beszél a világsajtó. A Wikileaks App leírásában az állt, hogy: “ez a program azonnali hozzáférést biztosít a világon legjobban dokumentált, szigorúan titkos feljegyzésekhez”. Az Apple december 17-én jóváhagyta a programot, így a Store-ból le is lehetett tölteni 1,99 dolláros áron. [...]
Helme
2010.12.22.
Apple, iPhone, Pletykák
169
Az Electronic Arts sikerén felbuzdulva a Gameloft is nekikezdett a saját karácsonyi játékkiárusításukba. Bár nem olyan komoly a felhozatal, mint az EA háza táján, azért itt is akad pár jó kis játék. A következő 3 napban ugyanis a Gameloft 21 db sikerjátékukat, melyek között találunk iPhone és iPad alkalmazásokat is, 0,79€-ért vásárolhatjuk meg. iPhone és [...]
KeleMan
2010.12.20.
Apple, iPad, iPhone, Játékok
274
A Vodafone igaz, hogy késve kezdte el forgalmazni az iPhone 4-et, mégis olyan lendülettel tette mindezt, hogy mára már nincsen akkora hátrányuk a konkurenssel szemben. Igaz, az eladási darabszámról nem tudunk semmit, de azt tapasztaljuk, hogy a Vodafone hálózatában lévők jelentős része hű maradt a szolgáltatóhoz. Éppen ezért jól fogy náluk is az Apple terméke, [...]
Helme
2010.12.20.
iPhone
233
Lassan véget ér a Karácsonyi App Naptár nevezetű nyereményjáték sorozatunk, ezért úgy gondoltuk, hogy az elkövetkezendőkben se maradjatok játék nélkül, ezért kitaláltunk egy közösségformáló, – ámbár roppant egyszerű – nyereménylehetőséget. Sajnos az utóbbi időkben egyre kevesebb hozzászólás érkezik a cikkekhez, pedig kíváncsiak vagyunk a Ti véleményetekre, hiszen nektek írjuk ezeket. Éppen ezért mostantól a hozzászólással [...]
Helme
2010.12.19.
Egyéb, iPhone, Játékok
323
A Sony számtalanszor hangoztatta mindenféle fórumon, hogy az iPhone soha nem lesz képes pótolni a Playstation termékeket, ugyanis az Apple gyártmánya csupán egy telefon, míg a japán óriás produktumai maga a játék. Alapjában véve soha nem volt rossz hangulat a két cég között, de amikor egymáshoz kezdték el hasonlítani szórakozás szempontból a vállalatok alkotásait, kialakult [...]
Helme
2010.12.19.
iPhone, Programok
219
Még múlt héten keresett meg minket Lövey Bálint a Mesemasina Kft.-től, hogy megjelent az első programjuk, ami egy iPhone-ra, illetve iPad-re készült interaktív mese, magyar tartalommal, illetve ismert szinkronhangokkal. Az app neve B és a rádió, ami a Borzontorz rádiót eszik ebédre című Zekel László meséből készült. Mivel kiemelten támogatjuk a hazai fejlesztéseket, gondoltuk nem [...]
Helme
2010.12.18.
Egyéb, iPad, iPhone, Játékok
604
A tavalyi évben rég nem látott érdeklődést váltott ki a T-Mobile karácsonyi reklámja, ugyanis annak zenéje még azokat is elvarázsolta, akik nem a magentás cég előfizetői voltak. Páratlan dallam és hang társult a promóciós filmhez. A cég bebiztosította magát: idén is ezt a zeneszerző, dalszövegíró, énekes triót választotta, hogy ők keltsenek meghitt hangulatot a reklámfilmjükhöz. [...]
Helme
2010.12.18.
Egyéb, iPad, iPhone, Videók
1 187
Amikor először megláttam ezt a videót, azt hittem egy jól összerakott poénról van szó, de kiderült, hogy mégsem. A videón valóban real time, azaz valós időben fordítja a szoftver a szöveget angolról spanyolra, vagy akár vissza. A Word Lens nevezetű szoftver már elérhető az Apple online áruházában, a jó hír pedig az, hogy teljesen ingyenes! [...]
KeleMan
2010.12.17.
Apple, Egyéb, iPhone, Programok, Videók
339
Azt már tudjuk, hogy az amerikai hadseregnek semmi sem drága. Nem szeretnénk átmenni külpolitikába, de érezhető, hogy ott kicsivel több mindenre van pénz mint Magyarország katonaságának. Az iPhone és az Android már többször bizonyította, hogy háborúban is életmentő segítség lehet. A térképek, különböző alkalmazások nagyon sok mindenben segíthetik a katonákat. Éppen ezért az amerikaik úgy [...]
Helme
2010.12.17.
iPhone, Programok
176
Hatalmas árleszállítással készült a 2010-es év végére az Electronic Arts. Mától be is indult a marketing gépezet világszerte. Mindezt vélhetően a mai nap megjelent Battlefield – Bad Company megjelenése okozta, de tulajdonképpen mindegy is. A lényeg! Minden program és alkalmazás egységesen, 0,99$-ba, azaz 0,79€-ba kerül. A közel 200Ft-ot senki se sajnálja a programokért. Lassan megyek [...]
KeleMan
2010.12.16.
Apple, iPad, iPhone, Játékok
363
Mint ahogyan azt ígértük folytatjuk a nagy tokteszt sorozatunkat. Múltkor az olcsóbb kategóriát vettük górcső alá, – bár a bőrtok érthető okból kicsit magasabb árazást kapott – most pedig érkezzen hát az elegánsabb, luxuskategória. Itt effektíve nem a drágakövekkel kirakott elitosztályról beszélünk, hanem azokról a termékekről, amik még a pénztárcáknak baráti lehet, de tény: ennél [...]
Helme
2010.12.15.
iPhone
1 257
Bár nem kívánunk szokást csinálni abból, hogy az Apple készülékeken kívül is írunk dolgokról, viszont most mégis meg kell tegyük. Pláne, hogy később vélhetően iPhone, iPod Touch és iPad vonatkozása is lesz ezen hírnek. Megjelent ugyanis a PopCap Games legújabb sikerjátéka, a Bejeweled 3. A casual játékosokat megcélzó alkalmazás, immár 10 éves, így az alkotók, [...]
Egyre többször kérdezitek, hogy a Vodafone miért állítja azt, hogy ők rendelkeznek a legjobb mobilinternettel, ugyanis az általános hiedelem szerint a T-Mobile-nak sokkal jobb mutatói vannak. Eddig azt hittük, hogy a cég az Index nagy, országos mobilinternetes tesztjére hivatkozik, ugyanis abból a cikkből úgy tűnik, mintha a Vodás net szuperálna a legjobban. Mivel kíváncsiak voltunk [...]
Helme
2010.12.15.
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek, Teszt
2 178
A tegnapi nap folyamán már beszámoltunk arról, hogy hamarosan érkezni fog a Real Racing második epizódja. A mai nap azonban kiderült a megjelenési dátum, ami bizony igazán közel van. A nevezetes nap nem más, mint december 16, s bár ez csak az amerikai időpont vélhetően az összes többi országban is elérhető lesz. Mindenképpen érdemes bankkártyánkon, [...]
Helme
2010.12.14.
iPad, iPhone, Játékok
157
Talán már senkinek sem kell bemutatni az Angry Birds nevű játékot, ugyanis még azok is hallhattak eme páratlan produktumról, akik nem rendelkeznek okostelefonnal. Azok a csodás ’90-es évek, amikor valami komolyabban beindult a számítástechnikai berkekben. Fejlesztőcsapatok hadai jöttek létre, s olyan játékokat tettek le az asztalra, melyekre a mai napig jó szívvel gondolunk vissza. Valószínűleg [...]
Helme
2010.12.13.
iPhone
534