szerelés

Szétszedték az új iPad Pro-t

Szétszedték az új iPad Pro-t

Az iPad Pro megjelenésével várható volt, hogy felbukkan az iFixit csapata, hiszen szokásukhoz híven, minden újonnan megjelent tech terméket szétszerelnek. Ezúttal a frissen megjelent iPad Pro került sorra, ami gyakorlatilag egy óriási iPad, így mindenki jogosan hinné, hogy hasonló a belső felépítése és szétszerelési folyamata a korábbi modellekéhez képest. Ám ez nem teljesen így van, hiszen az [...]

HusztiD 2015.11.12. Apple, iPad 0 db 633

Az iFixit szétszerelte az új perifériákat

Az iFixit szétszerelte az új perifériákat

Az elmúlt hetek folyamán nagyon sokat hallhattunk az iFixit háza tájáról, hiszen elsőnek az új okostelefonokat, majd a hamarosan megjelenő Apple TV-t szedték darabjaira. Az Apple az előző hét folyamán frissítette az iMac családot, amit az iFixit csapata gyorsan szétszerelt, most pedig a vele együtt kiadott új perifériákat szedték darabjaikra. A szakértők szerint mindhárom kiegészítőben hasonló [...]

HusztiD 2015.10.19. Apple, Egyéb 0 db 235

Az iFixit szétkapta az új iMac-et

Az iFixit szétkapta az új iMac-et

Nem tétlenkedett sokáig az iFixit csapata, ugyanis a kedden megjelent új iMac-re sikerült lecsapniuk, melyet szokás szerint darabjaira szedtek. Legutóbb az iPhone 6s és 6s Plus készülékeket vizsgálták, nem sokkal később pedig kiderült, hogy az Apple meghurcolta őket az új Apple TV miatt. Ennek ellenére nem ment el a csapat kedve, hiszen legutóbb az újonnan [...]

HusztiD 2015.10.16. Apple, Mac 0 db 350

Az iFixit újra szétszedte az iPhone 6s-t a vízállósága kapcsán

Az iFixit újra szétszedte az iPhone 6s-t a vízállósága kapcsán

A megjelenést követő órákban az iFixit lecsapott az iPhone 6s-re és megnézték, hogy milyen belső különbségek találhatóak a tavalyi modellhez képest. Mint ekkor kiderült, kisebb akkumulátort kaptak az idei telefonok, ezen felül mindkét modellnél jelentősen meghízott a kijelző, továbbá mind a 6s és 6s Plus egyaránt megkapta a Taptic Engine-t. Mindezek után különféle teszteket kaptunk, melyekből kiderült, [...]

HusztiD 2015.10.01. Apple, iPhone 1 db 1 052

iDoki Műtőasztal 1. rész: iPad 2 érintőcsere

iDoki Műtőasztal 1. rész: iPad 2 érintőcsere

Az iDoki és az iHungary együttműködéséből született, új, most induló sorozatunkban betekintést nyerhettek legkedvesebb partnerünk szervizének mindennapjaiba. Mostantól rendszeresen bemutatunk nektek egy-egy munkafolyamatot, hogy olyanok is láthassák, hol történik a varázslat, akik hálistennek nem szorulnak arra, hogy szervizbe cipeljék eszközeiket. Az íráshoz adott volt egy szorgalmas szervizes, egy érintőhibás, wifi+3G-s almás táblagép, neki is álltak [...]

iDoki 2015.01.19. Apple, iDoki, iPad, Kiemelt hírek 0 db 1 064

iFixit útmutató – szereld magad az iPhone 6-ot

iFixit útmutató – szereld magad az iPhone 6-ot

Az Apple idén szeptemberben jelentette be az új telefonjait, az iPhone 6 és 6 Plus modelleket. A bejelentés után nem olyan sokkal már kapható volt az első körös országokban. Ekkoriban kaparintották meg az iFixit emberei is az almások új telefonjait, akik gyorsan szétszerelték, majd 7 pontot adtak annak a szerelhetőségére, amely még viszonylag barátinak mondható. Kicsit [...]

HusztiD 2014.11.29. Apple, iPhone 0 db 1 215

Darabjaira szedték az iPad Mini 3-at is

Darabjaira szedték az iPad Mini 3-at is

A múlthét folyamán már beszámoltunk, hogy az iFixit csapata szétszedte az új iPad Air 2-t, amely nagyon gyenge osztályzatot kapott a csapattól. Most az új iPad Mini 3-at vizsgálták meg, amely az előző generációhoz képest nem sokat változott, hiszen csak egy Touch ID-t kapott pluszba. Na de nézzük, hogy milyen változások történtek a tablet belsejében. [...]

HusztiD 2014.10.27. Apple, iPad 0 db 306

Szétszedték az új iPad Air 2-t is

Szétszedték az új iPad Air 2-t is

  Nagyon új tűnik, hogy ez a hét csak az Apple újdonságairól szól: elsőnek kiderült, hogy mennyire szupergyors az új iPad Air 2, utána pedig olvashattunk pozitív véleményeket is róla, majd tegnap láthattunk egy unboxing videót. A múlthéten az 5K-s iMac-et szedte szét az iFixit csapata, majd az új Mac Mini-t, most pedig az új Air [...]

HusztiD 2014.10.24. Apple, iPad 0 db 828

Mac mini: jó és rossz hírek egyformán érkeztek

Mac mini: jó és rossz hírek egyformán érkeztek

Valamivel kevesebb, mint egy hete kiderült, hogy az Apple frissíti a Mac mini vonalat is a Retinás iMac és az új iPad-ek mellett. Mint arról hamar beszámoltunk, nem feltétlen olyan jó ez a frissítés, ugyanis nem lehet bővíteni a készülék memóriáját, így aki egy idő múlva keveslené a RAM-okat, az nem tudja majd bővíteni. Az [...]

HusztiD 2014.10.22. Apple, Mac 0 db 779

Szétszedték az iPhone 6–ot és a 6 Plus-t

Szétszedték az iPhone 6–ot és a 6 Plus-t

Ahogyan azt már megszokhattuk, minden új Apple termék megjelenésekor feltűnik az iFixit csapata és szétkapják az adott eszközt, hogy megnézzék, pontosan milyen belső alkatrészek alkotják. Ezúttal a kaliforniai vállalat új telefonjaira esett a választásuk a tegnapi megjelenés alkalmából. Ahogyan az egyből kiderült, a pletykáknak megfelelően nagyobb akkumulátort kaptak a telefonok. Az iPhone 6 esetében egy [...]

HusztiD 2014.09.20. Apple, iPhone 8 hozzászólás 2 581

Az új iPod nano nem annyira jól szerelhető, mint az iPhone 5

Az új iPod nano nem annyira jól szerelhető, mint az iPhone 5

Egyszerűen nem tudunk betelni azokkal a képekkel, amikor az iFixit darabokra szedi a különféle Apple termékeket. Nem a rombolást szeretjük, hanem azt, ahogyan kiderül: mennyi alkatrész mesteri összehangolása szükséges ahhoz, hogy ilyen működő csodákat tarthassunk a kezünkbe. Az új iPod sorozat a szerkesztőségünket is megosztotta, de mostanra rajongunk az új színes Apple kütyükért. Bár élőben [...]

Helme 2012.10.18. Apple, iPod, Rövidhírek 1 db 649

Bréking! – Elindult az iDoki Szervizblog

Bréking! – Elindult az iDoki Szervizblog

Mint ahogy arról a tegnapi nap Helme beszámolt, a mai nap végre hivatalosan is elindítjuk az iDoki Szervizblogot. Az iDoki csapata több éve rendíthetetlenül javítja a különböző Apple termékeket, így az időközben kialakult partneri kapcsolatnak hála a szervizblogon folyamatosan látnak majd napvilágot az exkluziv, csak nálunk elérhető tartalmak. Heti rendszerességgel fog iDoki beszámolni a különböző [...]

KeleMan 2011.12.29. Apple, Egyéb, Mac 3 hozzászólás 613