Sokan egy emberként horkantak fel, mikor a kínai cég kihozta az iPad mini ellen küldött Androidos tabletjét, a Mi Padot, hiszen a hasonlóság a konkurenshez letagadhatatlan volt. Most itt a MIUI 6 nevű Android skinjük, ami bár kissé más színekkel dolgozik, mint Ive sokat vitatott munkája, egészen új értelmet adott a másolás szónak. A dolog [...]
Skarp
2014.08.19.
Apple, iOS, Kiemelt hírek
1 825
Jobs nagyon elégedetlen volt a drága és lassú mobilnet hálózatokkal és úgy szerette volna megoldani a problémát, hogy meg akarta győzni a felhasználóit és a vállalatokat, hogy osszák meg nagy sebességű netkapcsolataikat ingyenes és nyitott “Vendég” wifihálózatokon. Az elhunyt alapító úgy tervezte, a techpiac többi szereplőjét is meggyőzi, hogy alkalmazzák ötletét – ezt írja Walt [...]
A Toy Story sikere után nem állt meg az élet – az alacsony jutalék ellenére a hatalmas bevételek miatt a Pixar is kényelmesebb anyagi helyzetbe került. A cég embereinek egy része nekiállt a filmen alapuló játék készítésének a Disney Interactive-val, egy másik csoport pedig egy hatalmas megrendelés elkészítésével volt elfoglalva a Coca-Cola részére. A csapat [...]
Skarp
2014.08.01.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
483
Sokan legyinthettek, mondván az előző rész tartalma csak károgás, hiszen jól megy ezeknek a cégeknek, de ez csak a vihar előtti csend. Fontos, hogy észrevegyük, hogy elestük előtt ezeknek a cégeknek kiválóan ment a szénája. A Googlenek ma, a Microsoftnak alig pár évvel ezelőtt, a BlackBerrynek még 2011-ben, a Nokiának pedig még 2009-ben is. Vagy [...]
Skarp
2014.07.30.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
670
Az előző részben valahol ott hagytuk abba, hogy teljes egészében Jobs kezébe került a Pixar és a hardverbiznisz nem igazán ment jól. A pénzügyi helyzet javítása érdekében a Lasseter vezette animációs osztály a 80-as évek végétől kezdve komputer-animált reklámkampányokat kezdett készíteni nagy cégeknek, megbízásos alapon. Sikeres szpotokat készítettek olyan brandeknek, mint a Listerine, a Tropicana [...]
Skarp
2014.07.29.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
199
Bár hihetetlenül hangzik, de amikor Steve bemutatta az iPhone-t a világnak, különösen büszke volt arra, hogy a telefon nem támogat külsős alkalmazásokat. Furcsa ez annak tükrében, hogy a nem is olyan régen hatodik születésnapját ünneplő App Store időközben az Apple egyik első számú stratégiai fegyverévé vált. Steve 2007-ben azt üzente a fejlesztőknek, hogy ha szoftvereket [...]
Skarp
2014.07.28.
Apple, iOS, Kiemelt hírek
916
A Microsoft és a Google az 1994-es Apple “babérjaira tör”, írja Daniel Eran Dilger az AppleInsideren szerkesztői vezércikkében. A gondolatmenet érdekes, így mindenképpen úgy gondoltuk, a ti érdeklődésetekre is számot tarthat. Hogy miért is? Két részben közölt fordításunkból megtudhatjátok. A Google jelenleg a csúcson van, részvényeinek megítélése tökéletes és iszonyatos méretű rajongótáborral rendelkezik, akik az [...]
Skarp
2014.07.27.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
724
Ami nem más, mint a Flurry Analytics. A Re/Code értesülései szerint a Marissa Mayer által vezetett cég többszázmillió dollárt fizet az általunk is mindennap használt szolgáltatást fejlesztő cégért. A TechCrunch szerint az ár nagyjából 300 millió dollár körüli. Kaptuk is reggel a körüzenetet Simon Khalaftól, a cég CEO-jától, amiben lelkendezve számolnak be az akvizícióról, szóval a [...]
Skarp
2014.07.22.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
237
Az Apple tegnap este jelentette be, hogy a tanács legrégebb óta a helyén levő tagja majdnem kétévtizedes szolgálat után visszavonul, helyét Susan L. Wagner veszi át. Wagner a BlackRock globális befektetési megoldásokkal foglalkozó vállalat alapítója – a cég 1998-ban jött létre, s a hölgy volt CEO-ja, a vállalati stratégiáért felelős igazgatója illetve elnökhelyettese is. 2012 [...]
Skarp
2014.07.18.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
273
Az Apple-IBM vállalati összekarolástól hangos ma a techsajtó. Attól is, hogy miként kezdte el Cook a saját képére formálni a vállalatot – s ez is olyasmi, amit Jobs regnálása alatt nagyon nehezen tudtunk volna elképzelni. Az International Business Machines-szal folytatott rivalizáció egyidős az Apple-lel, Jobs pedig haragtartó ember lévén élete végéig tiszta szívéből rühellte a [...]
Mielőtt tovább haladnánk a történetben, mindenképpen megér egy részt a Pixar korai történelmének egyik legfontosabb eleme. Ahogyan azt már említettük, a gép története még a Lucasfilm számítógépes animációs divíziójáig nyúlik vissza, amit később Pixar néven külön cégbe szerveztek ki. A gép célja a kommerciális és tudományos célú high-end animációk létrehozása mellett a gyógyászati, geofizikai és [...]
A The Wall Street Journal ismét profilcikket hozott le Timről és az irányítása alatt álló cégről, mi pedig elétek tárjuk a tartalmát, mert jó eséllyel nagy vitákat fog gerjeszteni. A cég nem sokkal ezelőttig nem sok változást mutatott ahhoz képest, ami Steve halálakor Cook kezébe került. Mostanában azonban sorra születnek a cikkek arról, hogy Tim [...]
A Pixar történetét feldolgozó sorozatunk első részében a sztori legelejét vesszük végig. A mára már legendássá vált stúdió története egészen 1979-ig nyúlik vissza, amikor is George Lucas felvette Dr. Ed Catmull-t a Lucasfilm számítógépes divíziójának vezető helyére. Catmull a patinás hírnevű New York Institute of Technologyt hagyta ott, hogy a Computer Graphics Lab név alatt [...]
Az animációs stúdió egyik társalapítója, Ed Catmull (képünkön a bal szélen, Steve és John Lasseter társaságában) új könyvében felfed pár belsős titkot. Például azt is, hogyan vásárolta fel majdnem a céget technikai megoldásai miatt az éppen fennállása legnagyobb botránya közepén álló General Motors és a Philips. Az utolsó pillanatban, az aláírás előtt hiúsult meg az [...]
Bár kétségkívül nem volt hibáktól mentes ember, Steve-nek megvoltak a maga nagy pillanatai. Azok a személyiségjegyek, személyiséghibák tették azzá, ami és ezek formálták az Apple-t is. Bár a nyilvánosság előtt simulékony modorú, megnyerő embernek ismerte mindenki, neki is voltak olyan tévedései, olyan megmozdulásai, amik miatt az emberek közelebb érezhették magukhoz, mint egy átlagos amerikai óriáscég [...]
Ha cinikus akarnék lenni azt mondanám, hogy lassan csak a nagymamámnak nincsen határozott véleménye a felvásárlással kapcsolatban. Jelenleg is zajlik a Cannes Lions, a reklámszakma egyik legnagyobb éves eseménye, amin Kanye is részt vett, sőt előadást is tartott. Szerinte nagyban közrejátszott a felvásárlásnál az is, hogy barátja és kollégája, Jay-Z tavaly együttműködési szerződést írt alá [...]
Skarp
2014.06.18.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
557
A New York Times cikke megerősíti, amit többen is állítottak már korábban: Jobs-szal ellentétben Cook sokkal kevésbé megszállottja a termékfejlesztés nüanszainak, helyette vezetőire bízza a dizájn irányítását. Ez persze nem jelenti azt, hogy Cook kimarad az egészből: érdekességként említették meg, hogy Cook maga vitte a hátán az iPad mini projektet egészen a megjelenésig. Robert A. [...]
Skarp
2014.06.15.
Apple, Kiemelt hírek, Tim Cook
601