A Xiaomi új szintre emelte a copypastelést

Skarp 2014.08.19. 19:14 Apple, iOS, Kiemelt hírek 27 hozzászólás 1 747

Sokan egy emberként horkantak fel, mikor a kínai cég kihozta az iPad mini ellen küldött Androidos tabletjét, a Mi Padot, hiszen a hasonlóság a konkurenshez letagadhatatlan volt. Most itt a MIUI 6 nevű Android skinjük, ami bár kissé más színekkel dolgozik, mint Ive sokat vitatott munkája, egészen új értelmet adott a másolás szónak.

A dolog persze nem új jelenség. A sokak által Kína Applejének nevezett Xiaomi nyúlásaiból lassan szakdolgozatot lehetne írni. A csak kínai Steve Jobsnak hívott CEO, Lei Jun maga is egy két lábon járó nyúlás: Jobs előadói stílusát, ruházatát és eventjeit is próbálja minél élethűbben leutánozni.

A cég érdemeit mi sem akarjuk elvitatni. Olcsó okostelefonok, amik még jól is néznek ki – tuti recept, főleg mivel az Androidot futtató készülékek 90 százalékánál tetszetősebbek termékeik. Nagy kár, hogy ehhez az iPhone 5-ből kellett komplett dizájnelemeket átemelni, de e tekintetben nincs új a nap alatt, a koreaiak is így kezdték. Az új szoftverről kiadott promóciós videó azonban tényleg rekorddöntő:

Persze a kínaiak előéletét ismerve a szellemi tulajdon tisztelete terén egyáltalán nem meglepő a dolog. A gond a média hasonlataival van: attól nem leszel Apple, hogy őket másolod vagy szolgaian követed. Attól nem leszel Steve Jobs, hogy fekete garbót, farmert és New Balance cipőt húzol. Attól leszel Apple, vagy attól leszel jobb, mint az Apple, hogy innoválsz, alkotsz, létrehozol valami újat. Attól leszel Steve Jobs, hogy mindenhol meglátod a lehetőséget, végigviszed a harcaidat és nem félsz beismerni, ha tévedtél.

Könnyebb olyan neveket kitalálni mint “Kína Apple-je”, mint kritikusan gondolkozni és írni a jelenségről. Sokszor olvassuk, hogy a Xiaomi komoly veszélyt jelenthet Cupertino számára. Szerintem ez nincs így. A kínai cég nem tud sajátot alkotni, így a Samsungnak van oka félni, hiszen olcsóbbak, szebbek is a Mi-szériás okostelefonok. S ha Szöul el is veszti piaci részesedését, s a Xiaomi az élre áll, az iOS 7-re hajazó külső alatt még mindig “csak” Android belső lakozik, annak minden hátrányával és persze előnyével.

Hugo Barra alelnök többször – teszem hozzá nem túl meggyőzően – cáfolta, hogy másolnák az almás céget és hogy a hasonlóságok teljesen a véletlen művei. Mivel Kínában a jogszabályi háttér elég rossz a szellemi jogok védelmét tekintve, elég nehéz lesz az Apple számára védeni saját termékeit, s persze az is közrejátszik, hogy nem akarja az érzékeny piacon túlságosan felkavarni a vizet. Érdekes lesz látni, hogy a Xiaomi rohamos terjedése közepette meddig hagyja majd  Cupertino elmenni a kistigrist, mielőtt támadásba lendülne.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

27 hozzászólás

  1. Tomi - 2014.08.19. 20:03

    S igy lett kinabol nagy hatalom!;)

  2. Patrik - 2014.08.19. 20:30

    Hurrá meg egy ok, amiért azt kívánom, hogy az összes kinai elmehet az édesanyjukba. Egyszerűen olyan gusztustalan egy nép, hogy az mar nem emberi.

  3. aggressor - 2014.08.19. 20:53

    de szép készülék… milyen?

  4. IBrick lei jun - 2014.08.19. 21:24

    Jókat nevettem ezen a cikken:) de tényleg, nagyon komikus.
    A helyzet az, hogy a kínaiak nagyívben lexarják mit akar az Apple.
    Amíg Kína diktál az Applenak, gyártja a termékeit, meg a samsung gyártja az alkatrészek egyrészt addig miről beszélünk. Tim bácsi sem Jobs kb annyira hasonlít Jobsra, mint Lei Jun. Az a helyzet, hogy az Apple már régen nincs az innováció csúcsán, elvégre az ios7-ben bebizonyította mennyi mindent másolt az androidtól. Az Ive gyerek meleg skinjei meg ikonjai meg csak hab a tortán (ezt főleg azok tudják akik emlékeznek az iOS 6-ra).
    Nagyon bízok az iwatchban, talán valamit visszahoz a feelingből…

    • aggressor - 2014.08.19. 22:38

      ez így igaz az ios 7 egy totális koppintás.

  5. llaszlo - 2014.08.19. 21:41

    Rohadt jó telókat csinálnak. Nekem is van egy Mi3. Csak az apple copy nem annyira szimpi bár engem nem zavar. A telefonok kifogástalanok a minőségük szerintem jobb, mint a samuké. Ár/érték arányban simán verik azokat.

  6. Tomi - 2014.08.19. 22:04

    Ez a xiamoi ugyan annyiba kerul minta a galaxy s5.

  7. Tomi - 2014.08.19. 22:05

    Mondjuk szerint egyaltalan nem hasonlit az i5 re, sokkal inkabb a huawei p6 ra.

  8. Vélemény - 2014.08.20. 07:53

    Megneztem az arakat, xiaomi mi4 Kinabol rendelve 120 ezer, Iphone 5s Amcsibol rendelve csak par tizezerrel tobb, cserebe egy napon sem emlitheto a ketto, sem a kulcsinyt, sem a belbecset, sem az ertektartast illetoen. De ha ezt igy felretesszuk, es nem foglalkozunk vele, mar csak azert sem rendelnek ilyen termeket, mert nem a kinai copy paste iparra adom a szavazatomat.
    Hogy mirol mit ir a kinai sajto? Ja, Bruce Lee halala utan is megirtak, hogy Bruce Lee el, errol ennyit.

  9. IBrick lei jun - 2014.08.20. 09:19

    Patrik – ha annyira utálod őket, akkor minek fityeg a zsebedben a kínai telefon?

  10. monyobmx - 2014.08.20. 11:00

    Az igen! :D

  11. Dani - 2014.08.20. 12:53

    Tomi, szerintem itt elso sorban az OS-re gondoltak nem kimondottan a telefonra.

    Speciel a kepen levo telefon vagy egy P6 vagy annak a koppintasa valoban.

  12. Hofeher - 2014.08.20. 13:02

    Ha azt vezem az iPone és az iPad is kínai ők gyártják csak kicsit jobb minőségű talán de lassan ez se biztos.

    • llaszlo - 2014.08.21. 19:21

      Semmivel sem rosszabb minőségű. Legalábbis egy iPad-hez képest én nem vettem észre, hogy minőségbeli hátránya lenne. Viszont a gagyi csamcsung bőrtapasz hátlapot simán űbereli.

  13. Patrik - 2014.08.20. 13:37

    Kedves Ibrick. Azert mert Kínában rakják össze, attól még nem tekintek ra ugy hogy fúj iPhone. (Mert tudom hogy a megfelelő higiéniai előírások szerint nyúlnak hozzá. (Gumi kesztyű stb.)) Azert veszek iPhone-t, mert tudom hogy amerikaiak tervezték, és a vilag legstabilabb mobil op rendszere fut rajta. A dizájnrol, meg a hardverrol meg ne is beszéljünk. Szerintem egyértelmű az egész.

  14. Patrik - 2014.08.20. 13:43

    Mellesleg mi ez?? Mi ez a szarul sikerült video? Ez mar annyira a legalja, hogy csak röhögök ezen a népségen. Ezek tenyleg csak másolni tudnak. Nem tudnak maguktól tervezni semmit. Kismillio ceg van amit mar le utánoztak. A mekitol, a kinai hamis ruhákon át, az iPhone-ig. Es ezek után még elvárják az emberek hogy ne utáljam őket?. Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Majd egyszer szepen megb ssza az Apple a szajukat.

  15. Tomi - 2014.08.20. 14:22

    Patrik nagyon elvakultan elsz, ha nem tudnad szinte mindent kinaban gyartanak lemernem fogadni hogy tv det is, a nike,adidas ruhakat mindett azsia kontinensen gyartjak. Ja es ha nem tudnad az iphone kijelzot,ramot,kamerat szinten azsiai cegtol szerzikbe.

  16. Patrik - 2014.08.20. 15:23

    Kedves Tomi. Nekem nem a kontinenssel, ázsiaval van bajom. Hanem Kínával. Ruhák közül, egyedul max a zoknit, alsó nadrágot veszem made in china felirattal. A legtöbb ruhám made in bangladesh, vietnam, india. Inkabb mint Kína. Amugy meg ez pont nem ide tartozik. Úgyhogy inkabb nem is vitatkozom azon hogy mit gyártanak Kínában. Visszatérve a lényegre, szerintem ez a telefon se fogja tovabb bírni 2 évnél. Ezert inkabb fizetek iPhone-ért sokat, ami kibírja 3-4evig, (még ha 2 év után oda adom unokahugomnak is) minthogy vennék közepes áron egy szart ami mar nem jo 2 ev után semmire.

    • llaszlo - 2014.08.21. 19:23

      Én meg rajtad röhögök. Mert látatlanban írkálod az elvakult baromságaidat. LOL
      Nem baj kellenek az ilyenek is a világnak csak nem tudom, hogy mire.

  17. Patrik - 2014.08.20. 15:52

    Amugy a tv-m: made in slovakia (samsung smart) :)

  18. Hami - 2014.08.21. 07:09

    Ami nem kínai az hamisitvány!!!! ;)

  19. Kacsafarka - 2014.08.21. 09:22

    Miert gondoljatok,hogy ami kinai az szar? Tulzottan elfogultak vagytok egy olyan ceggelbszemben, akinek a haszonkulcsa egy termeken majd 600%! Nyilvan szep, es innovativ(volt az elsotol a harmadik szeriaig) es jok az alapanyagok, de mara kar csak ennyi. Az ismeroseim kozott, akik nemnannyira tehetosek mint Ti, akik 300 ezer Ft-os keszulekekkel jarnak, a mai napig az Anycool tv-s kinai mobilt hasznaljak es ez mar ropke 5 ev!! De lehetne tobb azsiai gyartot, vahy akar masokat is emlegetni. Kinai termekek kozott is van jo, csak figyelni kell,honnan es kitol vasarolsz. Szemely szerint nekem nincs bajom a kinai es egyeb telefonokkal. A Xiaomi meg reszletek kopizasa miatt nem vonhato felelosegre, a sajat dzoftjuk meg majd annyi idos vagy talan idosebb mint az iOS. Nehez letenni jelenleg ujjat az asztalra. Ha megnezitek az uj iPhone kepeket, inkabb hiszem,hogy egy gagyi HTC One M8 gagyi masolata, mint iPhone. Persze majd eloben biztos szebb lesz, de akkor ezen feltetelezes alapjan, hohyan lehet a kepen lathato telefont elitelni? Ti magatok gerjesztitek az Apple horror telefon arazasat, ami evrol evre dragabb lesz, ami nem a penz romlasa miatt van.
    Az iPhene rendszere meg kozel sem olyan stabil mint emlitik itt sokan. De ez csak vita. Mind az Android es mind az iPhone olyan rendszert hasznal ami tele van buggal es ezeket szepen javitjak. Mindkettonek van elonye es hatranya. Igazabol ha valaki oszinte es igaz ember, az belatja, hogy mindketto jo es mindket nagyobb ceg lop a masiktol. Ez nem ujkeletu dolog. Meg egy par szot a Xiaomi rol. En az mi3-at hasznalom lassan egy eve. Ket rendszer a biztonsag kedveert(ennek orultem mert az iPhoneom szoftverfrissites kozben halt meg, ertsd.:brick) gyors es lekopogom, mert meg egyszer sem omlott ossze. Nem kopi, nem tudod semmihez hasonlitani, foleg nem az iPhonhoz!!! A magneziumhazrol es a tenylegesen egy napos haszbalati idorol mar nemnis beszelek. De egy szonaknis szaz a vege, ha valaki azt allitja, hogy mindig minden az Appletol van lopva az hazudik. Ok is megerik a penzuket. Tovabba nagyon nehez evente ujjat kitalalni es meg is alkotni, foleg a kinezet teren, ahol a kepernyo adja meg a korlatokat. Erdemes lenne sokaknak gondolkodni mielott irnak, de persze tudom, hogy az nehez, igy “konnyebb lopni stilust mastol, mint a sajatot kialakitani”
    Szep napot es bocsi a hosszu irasert… :-)

  20. David - 2014.08.21. 10:46

    Mindenki maradjon csak annál az operációs rendszernél ami meg nem hagyta csere pl. iOS. Samu is jo meg a htc is de csak adig amíg nem kell használni :D

    • llaszlo - 2014.08.21. 19:25

      Gondolom te se használtál még androidot csak fröcsögöd a sablon droidhater dumát.
      Egyáltalán nem stabilabb az iOS, mint egy normálisan kivitelezett és optimalizált android. Ez bizony tény.

    • llaszlo - 2014.08.21. 19:29

      Gondolom a “csere” szó beírásakor sem hagyott cserben az iOS. :D :D :D

  21. Vélemény - 2014.08.25. 23:04

    Őszinte és igaz embernek tartom magam, de nem látom be. Azt meg nem mondom, hogy lásd be, hogy Kínában semmilyen szellemi tulajdont nem tartanak tiszteletben, mindnt ellopnak. Az X5 BMW-től kezdve a WV-n át az Omega óráig, s mindent törvényesen. Amikor a BMW beperelte ezért a másoló céget Kínában, a kínai bíróság azt mondta, hogy nem hasonlít az X5-re a másolat…. Nincs ember, aki szerint nem totál koppintás lenne az egész. Na, ezért nem látom be, mert az ertékrendembe ez nem fér bele. Akinek meg belefér, az az ő dolga.

  22. Erzsó! - 2014.09.29. 16:55

    Rokonom ihone 5s-e , egy év után alaplap hibás, tehát kuka ! Nos a 4s-ek talán még jól sikerültek, de a továbbfejlesztett iphonok már nem stabilak.
    Samsungok saját véleményem szerint is sz@rok és drágák is , az alsó kategóriáról nem is beszélek .

Szólj hozzá Te is!