Ma már napi hírtéma az Apple, folyamatosan érkező, a céget érintő hírekkel – az érdekességeknek számos portál és blog ad otthont, mint például mi is. De hol kezdődött mindez? 1977-et írtak, amikor a Kilobaud magazinban megjelent az Apple-ről írott első cikk. Az újságíró, Sheila (Clarke) Craven 4 órát töltött Steve Jobs és Steve Wozniak társaságában, hogy mindent megtudjun az Apple I-ről. Craven annak [...]
Sloan
2015.05.07.
Apple, Mactörtént
238
Egy iskolai aukción jótékony célokra árvereznek el három Steve Jobs névjegykártyát a 80-as és 90-es évekből. A Steve életében mindhárom nagy szerepet játszó vállalat szerepet kap az árverésen, hiszen egy klasszikus Apple és egy a 85 utánról származó NeXT kártya mellett akad itt egy Pixar-os is. A licit 600 dollárról indult és a cikk élesedésének idején [...]
Skarp
2015.05.04.
Apple, Steve Jobs
540
Egy teljesen ép, működő, 1976-ban készült Apple I és tartozékai kerültek fel az eBay-re – a vételár 10%-át jótékony célra adományozzák majd. A gép eredeti tulaja, a volt Apple dolgozó Joe Copson után elnevezett “Copson Apple I”-es eredetileg 2012-ben tűnt fel a Christie’s aukciós ház katalógusában. A gép végül akkor nem kelt el, lanyha érdeklődés miatt. Ez a készülék állítólag a tavaly októberben [...]
Sloan
2015.04.15.
Apple, Mactörtént
290
Az új Steve Jobs életéréről készülő film – melynek főszereplője Michael Fassbender lesz – többek között Jobs visszatérését a céghez és az iMac megjelenését is bemutatja majd. Jobs 1996 végén hivatalosan visszatért az Apple-höz – a NeXT megszerzésének idején – és következő évben már ismét a vezérigazgatói székben ült. 1998-ban vezényletével piacra került az iMac és ezzel együtt egy [...]
Bár az Apple máig érintetlenül megőrizte Steve Jobs irodáját, egy ennél is nagyszabásúbb emlékművet terveznek a cég atyjának tiszteletére – Tim Cook róla nevezné el új, űrhajószerű kampuszt vagy annak egy részét. A névadásban a család dönt majd – nyilatkozta Cook a Fortune egyik riporterének. Jobs, életének utolsó éveiben köztudottan megszállott volt az épülő kampusz [...]
Az új könyv szerzői, Brent Schlender és Rick Tetzeli azt nyilatkozta a NY Timesnak, hogy Steve Jobs nyilvános imidzse megakadt a NeXT előtti időszakban, amikor fiatal és forrófejű volt. “Úgy éreztük, hogy a korai félig zseni, félig paraszt sztereotípia vele kapcsolatban túlságosan benne ragadt a köztudatban. Ez valóban megállta a helyét az Apple korai éveiben [...]
Skarp
2015.03.25.
Apple, Steve Jobs
418
Ma már írtunk az új könyv megjelenéséről, és a vezetők ehhez fűződő viszonyához, de egy kis ízelítőt is nyújtanánk a Random House kiadó gondozásában megjelent könyvből. Öt korábban kevésbé vagy egyáltalán nem ismert tényt pécéztek ki a 9to5mac szerzői a kötetből. 1. Steve visszatérése nem stratégiai hatalomátvétel volt – Annak ellenére, hogy sokan azt hiszik, [...]
Skarp
2015.03.24.
Apple, Kiemelt hírek
325
Egy pénteken megjelent könyvrészlet szerint az Apple vezető dizájnere, Jony Ive aggódott, hogy ki fogják rúgni, amikor 1997-ben Steve Jobs vezérigazgatóként tért vissza a céghez. A Fast Company magazin által közölt részlet a készülő Becoming Steve Jobs című könyvből származik, mely március 24-én jelenik meg és az Apple alapítóról szól. A kötetet Brent Schlender és a Fast Company [...]
A Bloomberg az új Jobs könyv kapcsán osztott meg újabb részleteket, amelyekből kiderült, hogy Bob Iger ősidők óta tudott Steve visszatért rákjáról. 2006-ot írunk, a Disney éppen bejelenti, hogy felvásárolja a Jobs többségi tulajdonában álló Pixar animációs stúdiót. Iger feje jócskán tele lehetett, hiszen alig egy órával korábban tudta meg, hogy Jobs betegsége újra támadásba [...]
Az új, Jobs életéről szóló dokumentumfilm mutatkozott be az SXSW filmfesztiválon, amelyet az Oscar-díjas rendező, Alex Gibney készített. De nem ő volt az egyetlen, a Steve Jobs: Man in the Machine c. film több Apple-dolgozó megvetését is kivívta. Az Apple online fejese, Eddy Cue így fogalmazott tweetjében: “Nagyot csalódtam a filmben. Pontatlan és rosszindulatú képet [...]
Miután Steve távozott az Apple-től hamar megszületett a döntés a fejében, hogy újra vállalatot kell alapítania. Azt is tudjuk, hogy úgy került vissza az általa alapított céghez, hogy második vállalatát, a NeXT-et felvásárolta Cupertino. Az azonban kevésbé ismert, hogy mi is történt Jobs-szal, amíg távol volt a cégtől. Bár a Pixarral közös történelmének még sorozatot is [...]
A Becoming Steve Jobs című hamarosan megjelenő könyvről már írtunk egyszer. A kötet a néhai társalapító életét mutatja majd be, s most nyilván promóciós célokból újabb részletek kerültek ki. A Brent Schlender és Rick Tetzeli által jegyzett könyv március 24-én jelenik meg. Az Amazon “Look Inside the Book” előnézeti opciójában érdekes infókat talált a Cult of Mac. [...]
A nemsokára érkező, az Apple-alapítóról szóló kötet betekintést ígér Jobs átalakulásába, olyan emberekkel készült interjúk segítségével, mint Tim Cook, Jony Ie, Laurene Powell-Jobs és még sokan mások. A Becoming Steve Jobs: The Evolution of a Reckless Upstart into a Visionary Leader (azaz Steve Jobs-szá válni: A vakmerő újgazdag átalakulása vízionárius vezetővé) c. könyvet a jónevű [...]
A világ egyik legnépszerűbb ipari formatervezőjét és az elektromos autógyártó cég vezetőjét lázas beszélgetés közben csípték el múlt vasárnap az Oscar díjátadó afterpartyján, miközben nemrég röppent fel a hír az Apple saját tervezésű elektromos autójáról. Egy a partin is jelenlevő forrás szerint Jony Ive és Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója is rajta volt Madonna A-listás bulijának vendéglistáján – [...]
UP
2015.02.26.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
502
Az Apple vezérigazgatója kedden Németországban járt, ahol egy rövid üzenettel megemlékezett egykori főnökéről és barátjáról, Steve Jobsról mielőtt meglátogatta volna a nagy múltú német bulvárlap, a Bild szerkesztőségét. “Emlékezzünk Steve-re, aki ma lenne 60 éves” – írta Tim Cook a Twitteren. “Az egyetlen módja annak, hogy remek munkát végezz, ha szereted amit csinálsz” – idézte Jobs [...]
2005-ben Steve Jobs bejelentette, hogy Intel processzorokra váltanak a Mac gépeknél a korábbi IBM-es PowerPC CPU-k helyett. Ez akkoriban sokkolta a közvéleményt, mivel Intel chipek dohogtak az Apple akkori legnagyobb vetélytársa, a Microsoft gépeiben is. Mivel az IBM és az Apple nem volt képes elég jó CPU-k előállítására, az Apple tulajdonképpen kényszerből a választotta a piacvezetőt. [...]
UP
2015.02.11.
Apple, Mac
360
Sokak meglepetésére az Apple állítólag egy autókkal kapcsolatos projekten dolgozik, ami beszámolók alapján túl érdekesnek tűnik ahhoz, hogy a kiszemelt, átcsalogatásra kiszemelt dolgozók passzolják a lehetőséget. Egy új újságcikkből kiderül, többen várakoznak a Tesla alkalmazottjai közül arra, hogy a projekt elindulhasson és oldalt válthassanak. “Az Apple legutóbbi projektje túl izgalmas ahhoz, hogy bárki nemet mondjon rá” – mondta egy meg [...]
UP
2015.02.10.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
245