Rendkívüli meghívót küldött ki az Apple, hiszen október végén, egészen pontosan 30-án tartja meg következő médiaeseményét. Az érdekesség, hogy helyi idő szerint ezúttal nem délelőtti órákban tartják az eseményt, hanem délután 5 órakor, ami nálunk 31-én, hajnali 2 órát fog jelenteni. Mire számíthatunk? Eddigi információk szerint ez egy Mac-re fókuszált event lesz, s itt mutathatja [...]
HusztiD
2023.10.25.
Apple, Kiemelt hírek
46
Az Apple magyar idő szerint, kedd este 7 órakor rendezte meg az idei év egyik legjobban várt eseményét, a szeptemberi keynote-ot. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, maga az előadás másfél órás volt, így aki lemaradt volna, annak összeszedtük, hogy milyen újdonságokat mutattak be az almások. Mondhatjuk, hogy az utóbbi évek folyamán megszokott előadást kaptunk, hiszen ez [...]
HusztiD
2023.09.13.
Apple Watch, iPhone, Videók
51
Az eseményt szokás szerint egy hangulatos felvezetővel kezdték meg, majd maga Tim Cook nyitotta meg az event-et, aki gyorsan szót ejtett elsőnek pár érdekességről, majd következtek a termékbemutatók. Apple Watch 9 Bemutatkozott a kilencedik széria, melyben az eddigi legerősebb, S9-es processzor kapott helyet. Sok számítást ezentúl maga az óra fog elvégezni, így amikor Sirit megkérjük, [...]
Az Apple egy kicsikét eltért az eddigi hagyományoktól, hiszen eddig mindig május elején jelentették be, hogy mikor esedékes az adott évi fejlesztői konferenciájuk. A tegnapi nap folyamán viszont egy saját weboldalukon közölték a hírt, hogy június 5-től veszi kezdetét a fejlesztői konferenciájuk hete. Mivel 5-én indul a WWDC ’23 hete a fejlesztők számára, így várhatóan [...]
HusztiD
2023.03.30.
Apple, Kiemelt hírek
180
Az Apple magyar idő szerint, szerda este 7 órakor rendezte meg az idei év egyik legjobban várt eseményét, a szeptemberi keynote-ot. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, maga az előadás másfél órás volt, így aki lemaradt volna, annak összeszedtük, hogy milyen újdonságokat mutattak be az almások. Mondhatjuk, hogy az utóbbi évek folyamán megszokott előadást kaptunk, hiszen ez [...]
Az eseményt szokás szerint egy hangulatos felvezetővel kezdték meg, majd maga Tim Cook nyitotta meg az event-et, aki gyorsan újra üdvözölt minket, s ennél gyorsabban ejtett szót elsőnek pár érdekességről, majd következtek a termékbemutatók. Apple Watch 8 Elsőnek az új okosóráról esett szó, a nyolcadik generációs Apple Watch-ról. Hőmérsékletérzékelő az egyik újdonság, amit a női [...]
Ahogyan az utóbbi hetekben az pletykaszinten felmerült, úgy küldte ki az Apple a szeptemberi médiaeseményre a meghívóit, amely magyar idő szerint két hét múlva kedden, vagyis 7-én este 19 órakor veszi kezdetét. Maga az invitáció egyelőre nem sejtet sokat, de ahogyan azt várhattuk, a médiaesemény teljesen online lesz. Mire számíthatunk? Pletykaszinten köztudott, hogy a médiaeseményen [...]
HusztiD
2022.08.25.
Apple, iPhone
226
Eddig pletyka szinten merült csak fel, de tegnap este óta hivatalos, hogy az almások március 8-án tartják meg az idei év első médiaeseményét. Az Apple hivatalosan kiküldte az egyelőre nem sokat sejtető meghívóit, melyből kiderült, hogy az eventre kedden kerül sor a főhadiszálláson belül, a Steve Jobs előadóteremben a megszokott, reggel 10 órai időben, mely [...]
HusztiD
2022.03.03.
Apple
202
Már-már hagyománynak számít, hogy az Apple minden év tavaszán ejti meg az első médiaeseményét az adott évben. A Bloomberg egyik legutóbbi beszámolója szerint március 8-a lehet az almások dátuma a 2022-es év első eventjéhez. Mit várhatunk? Régóta szólnak már a pletykák egy új iPhone SE-ről, amely végre megkapja az 5G támogatottságot, azonban ezen felül még [...]
HusztiD
2022.02.08.
Apple
353
A tegnap esti eseményt szokás szerint egy hangulatos felvezetővel kezdték meg, majd maga Tim Cook nyitotta meg az event-et, aki gyorsan újra üdvözölt minket, s ennél gyorsabban ejtett szót elsőnek pár érdekességről, majd következtek a termékbemutatók. AirPods 3 és HomePod Mini Ahogyan a pletykák alapján várható volt, végre bemutatkozott a harmadik generációs AirPods, amely küllemre [...]
HusztiD
2021.10.19.
AirPods, Apple, Kiemelt hírek, Mac
531
Ahogyan az utóbbi hetekben az pletykaszinten felmerült, úgy küldte ki az Apple az októberi médiaeseményre a meghívóit, amely magyar idő szerint jövő hét hétfőn, vagyis 18-án este 19 órakor veszi kezdetét. Maga az invitáció egyelőre nem sejtet sokat, de ahogyan azt várhattuk, a médiaesemény teljesen online lesz. Mire számíthatunk? Pletykaszinten köztudott, hogy a médiaeseményen a [...]
HusztiD
2021.10.13.
Apple
205
Az eseményt szokás szerint egy hangulatos felvezetővel kezdték meg, majd maga Tim Cook nyitotta meg az event-et, aki gyorsan újra üdvözölt minket, s ennél gyorsabban ejtett szót elsőnek pár érdekességről, majd következtek a termékbemutatók. iPad Tim elsőnek az iPad-ről mesélt kicsit, majd rögtön átadta a szót, hisz bemutatkozott az új iPad, amit egy A13-as chip [...]
Vészesen közeledünk az Apple idei évi egyik legnagyobb médiaeseményéhez, mikor is bemutatják az új csúcsmobilokat, az iPhone 13 szériét. Az almások nem olyan rég hivatalosan is kiküldték a meghívókat, azonban most végre azt is megtudhattuk, hogy a YouTube csatornájukon is élőben közvetítik a médiaeseményt. Ez többek között azért érdekes, mivel a kaliforniaiak eddig pár alkalommal, [...]
HusztiD
2021.09.09.
Apple
191
Ahogyan az utóbbi hetekben az pletykaszinten felmerült, úgy küldte ki az Apple a szeptemberi médiaeseményre a meghívóit, amely magyar idő szerint jövő hét kedden, vagyis 14-én este 19 órakor veszi kezdetét. Maga az invitáció egyelőre nem sejtet sokat, de ahogyan azt várhattuk, a médiaesemény teljesen online lesz. Mire számíthatunk? Pletykaszinten köztudott, hogy a médiaeseményen a [...]
HusztiD
2021.09.08.
iPhone, Kiemelt hírek
936
Tudjuk jól, hogy ha szeptember, akkor az Apple minden bizonnyal tart egy iPhone event-et. Erre egyedüli kivétel az előző év volt, hiszen akkor a pandémia miatt októberre tolták a médiaeseményt. A Digitimes arról számolt be, hogy a kaliforniaiak szeptember folyamán egy event-sorozatot terveznek. Ergo ez azt jelenti, hogy külön-külön médiaesemény berkein belül mutathatják be az [...]
HusztiD
2021.08.23.
Apple, Pletykák
269
Az Apple kedd este rendezte meg a legújabb, Spring loaded médiaeseményét, ahol több új terméket pillanthattunk meg. Bemutatkozott a régóta várt AirTag kiegészítő, ami mellett az új színes iMac széria, és a sokkal erősebb iPad Pro is tiszteletét tette. Az almások nem olyan rég töltötték fel hivatalos YouTube csatornájukra a teljes egyórás anyagot, melyet mostantól [...]
HusztiD
2021.04.21.
Apple, Apple TV, iPad, Mac, Videók
85
Az Apple kedd este rendezte meg a legújabb, ‘Spring loaded’ médiaeseményét, ahol számos új termékeket mutattak be, ahogyan azt már megszokhattuk. Tegnap este mi is összefoglaltuk, hogy milyen újdonságokat kaptunk ezúttal a kaliforniaiaktól. Maga az előadás az kereken egy óra volt, a Verge csapata pedig az eseményt követően egy remek összefoglalót készített, melyből 11 perc [...]
HusztiD
2021.04.21.
Apple, Apple TV, iPad, Mac, Videók
123