Az előző hét folyamán már nem egyszer hallattunk az Apple Pay-ről, hiszen a fizetős szolgáltatás ezúttal Kanadában és Ausztráliában is elrajtolt. Ezúttal pedig az Egyesült Királyságban történtek kisebb változások, melynek keretein belül korlátozott ideig ingyenesen utazhatnak a felhasználók. A Londonban élő MasterCard ügyfelek már a tegnapi naptól kihasználhatják az Apple Pay promócióját, hiszen ingyenesen utazhatnak a [...]
HusztiD
2015.11.24.
Apple, Egyéb, iPhone
491
Az Apple frissítette London 3D Flyover térképét: animációk kerültek hozzáadásra a népszerű nevezetességekhez, s ez gyakorlatilag real-time mozgóképeket eredményez a térképes applikációban – írja a Daily Mail. A frissítésnek köszönhetően a valós időt láthatjuk a Big Ben óratornyán, és a népszerű London Eye is folyamatosan mozog. A lap szerint, néhány héten belül más nagyvárosokra is kiterjesztik az [...]
Sloan
2015.02.27.
Apple, iOS
262
Nem is olyan rég még járványszerűen lopták az iPhone-okat tőlünk szerencsésebb fejlődésű országokban is, de a tolvajok levesébe nem kis mennyiségű nyálat juttatott az Apple által bevezetett Activation Lock, aminek bevezetése után már jóval kevésbé volt vonzó célpont almás telefonunk az olyan alakok számára, akik leginkább törvénytelen módon szeretnének pénzt szerezni (értsd: tolvajok). A Reuters [...]
Skarp
2015.02.11.
Apple, iOS
456
Az iPhone 6 event alkalmával az Apple nem csak az új okostelefonokat illetve az Apple Watch-ot mutatta be, hanem egy egészen új szolgáltatást is, az Apple Pay-t. Az iOS 8.1 megjelenésével Amerika szerte elrajtolt az almások új fizetési rendszere, amely az első hetek alatt nagy népszerűségre tett szert. Azóta sorra jönnek a hírek, hogy egyre [...]
HusztiD
2014.12.19.
Apple, Egyéb
249
Az Apple ismételten elérhetővé tette az iTunes Festival alkalmazást, mellyel lehetőségünk lesz élőben követni a legnagyobb előadók londoni koncertjét 30 napon keresztül. Az almás vállalat minden évben megrendezi azt a koncertsorozatot, ahol világsztárok lépnek fel egy-egy estén Londonban. Jegyek egyáltalán nem kaphatóak, sorsolás révén lehetnek ott élőben a szerencsések. Akik pedig nem Nagy-Britanniában élnek, azok [...]
Helme
2013.08.21.
Programok
532
A gerillamarketing a mai világban elengedhetetlen eszköz akkor, ha olcsón és gyorsan akarunk hatalmas publicitást elérni a termékünknek, üzenetünknek. Azonban van egy határ, amit az ember még bevesz. Most a Resident Evil kapcsán cseppet túllőttek a célon. Ugye hamarosan érkezik a boltokba a hatodik rész, illetve még az idén meg fog jelenni egy adaptáció iOS [...]
Helme
2012.10.04.
Apple, Játékok
2 120
Exkluzív információkat kaptunk egy kedves olvasónktól, aki az iPhoneHungary “szeme” lesz az elkövetkezendő napokban Londonban. Zsolt Angliában lakik, s felajánlotta, hogy elmondja: mi történik tőlünk nyugatabbra. Ott, ahol péntektől már meg lehetett vásárolni a következő generációs iPhone készüléket. Röviden: az egész ország lázban ég. Rengetegen vannak olyanok, akik bár szeretik az Apple készülékeit, nem igazán [...]
Helme
2012.09.22.
Apple, iPhone
961
Elérhetővé vált a hivatalos alkalmazása az idei iTunes Fesztiválnak, mellyel lehetőségünk lesz élőben követni kedvenc előadóinkat Londonban. A nyári olimpiai játékok miatt, idén az Apple szeptemberre időzítette az egy hónapos banzájt, melynek keretében minden este nagy sikerű művészek adnak majd elő élő koncerteket Londonban, a Camden negyedben található Roundhouseban. A fellépők között ott lesz Usher, [...]
KeleMan
2012.08.19.
Apple, iTunes
531
A 2012-es nyári olimpia az utolsó hetébe lépett. A Londonban megrendezésre kerülő XXX. nyári játékokon világossá vált, hogy ez lett az első iOlimpia is egyben, és nem csak azért, mert mindent élőben közvetítenek, az iOS eszközökön pedig mindezt nyomon követhetjük, hanem azért is mert több millió darab fénykép készül az iPhone készülékek segítségével, melyek elárasztották [...]
KeleMan
2012.08.08.
Apple, iPhone
1 722
Igaz, hogy a londoni olimpia már több, mint egy hete tart, de a megnyitó óta terveztük, hogy készítünk egy összefoglalót, mely alkalmazásokkal lehet nyomon követni a sporteseményeket. Főleg a magyar nyelvű alkalmazásokra, tehát a hazai fejlesztők által kiadott appokra térnénk ki részletesen. London Most! Bár a London Most! alkalmazásról már írtunk egy beszámolót, fontos, hogy [...]
KeleMan
2012.08.04.
Apple, Programok
1 252
A T-Home pénteken induló London Interaktív alkalmazása révén még élvezhetőbbé válik a tévézés a sportrajongóknak – ígérte a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója a cég és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közös hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Christopher Mattheisen hozzátette: az ötkarikás játékok nyitó napjától az ország több mint négymillió háztartása számára válik elérhetővé a T-Home Interaktív TV szolgáltatása, [...]
KeleMan
2012.07.24.
Egyéb
459
A Foci EB applikáció kiugró sikere után a Sanoma Media Budapest lefejlesztette a londoni olimpiai játékokkal kapcsolatos app-ot, a London Most! alkalmazást. Bár még nem kezdődött el az olimpia, az app-ot már most érdemes letölteni, hiszen tartalmazza a XXX. nyári játékokkal kapcsolatos híreket, bemutatja az olimpia helyszíneit, az összes csapatot, a sportolókat és edzőiket is. [...]
Helme
2012.07.21.
Programok
1 152
A mai nap megérkezett a 2012-es nyári olimpiai játékok hivatalos alkalmazása az iOS készülékekre. Két alkalmazást is kaptunk, az egyik teljesen ingyenes, tele reklámokkal, míg a másik reklámmentes, igaz ezért már 2,39€-t fizethetünk. A játék univerzális, így iPhone, iPod touch és iPad készülékeken is működik. A játékban található karakterek erősen emlékeztetnek engem az XBox Live [...]
KeleMan
2012.06.20.
Játékok, Videók
1 485
London egyik legendás és egyben legpatinásabb épületében, a Harrods áruházban nyílhat meg a legújabb Apple áruház. Londonban ez már a hatodik üzlet lesz, ahol az Apple prémium termékeit megvásárolhatjuk. A Harrods áruház először 1824-ben nyitotta meg a kapuit. Az 5 hektáros területen a legforgalmasabb napon, akár 300.000 vásárló is megfordulhat. Az áruházban dolgozó belső forrásokra [...]
KeleMan
2012.02.24.
Apple, Egyéb, iPad
427