Hamarosan több országban is elérhető lehet az Apple Pay

HusztiD 2014.12.19. 12:31 Apple, Egyéb 0 db 248

Az iPhone 6 event alkalmával az Apple nem csak az új okostelefonokat illetve az Apple Watch-ot mutatta be, hanem egy egészen új szolgáltatást is, az Apple Pay-t. Az iOS 8.1 megjelenésével Amerika szerte elrajtolt az almások új fizetési rendszere, amely az első hetek alatt nagy népszerűségre tett szert. Azóta sorra jönnek a hírek, hogy egyre több és több elfogadóhely, illetve bank támogatja az Apple Pay-t.

Az Apple oldalán feltűnt egy új álláshirdetés, – amelyet azóta már leszedtek – ahol az Apple Pay-hez kapcsolódóan keresnek új munkaerőt. Ez alapján egy London székhelyű csapatba kell az új illetékes, aki Európa, Közel-Kelet, India és Afrika fele terjeszti az új szolgáltatást. Természetesen várható volt, hogy az Apple tovább fogja vinni az Apple Pay-t, mint most láthatjuk, már dolgoznak is rajta. Azonban a kérdés továbbra is az, hogy mikor nyitnak majd a többi kontinens, illetve ország felé. Vélhetően az iOS 9 bemutatásakor/megjelenésekor már sokkal okosabbak leszünk, illetve az sem kizárt, hogy ekkor jelenthetik be az új elfogadóhelyeket és országokat egyúttal.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!