iTunes Festival – Hallgasd élőben kedvenc előadóidat!

KeleMan 2012.08.19. 12:10 Apple, iTunes 0 db 528

Elérhetővé vált a hivatalos alkalmazása az idei iTunes Fesztiválnak, mellyel lehetőségünk lesz élőben követni kedvenc előadóinkat Londonban. A nyári olimpiai játékok miatt, idén az Apple szeptemberre időzítette az egy hónapos banzájt, melynek keretében minden este nagy sikerű művészek adnak majd elő élő koncerteket Londonban, a Camden negyedben található Roundhouseban.

A fellépők között ott lesz Usher, a Plan B, Deadmau5, Norah Jones, P!nk, David Guetta, Repeca Ferguson és Andrea Bocelli is. Múlt évben Magyarországon még hivatalosan nem volt elérhető az app, szerencsére ez idén megváltozott, így hazánkból is – az alkalmazás leírása szerint – élőben nézhetjük és hallgathatjuk majd meg a koncerteket. Aki pedig lemaradt volna valamelyikről, rövid ideig az alkalmazáson belül újra megtekintheti majd azt.

A program univerzális, így iPhone, iPod touch és iPad készülékekre is telepíthető, melyben megtekinthetjük az összes fellépőt, kinek mikor lesz a koncertje, híreke és információkat olvashatunk róluk, valamint belehallgathatunk a legújabb zenéikbe is az iTunes segítségével, ha pedig valamelyik megtetszett, úgy akár meg is vásárolhatjuk azt. A legjobb viszont a “Live” menüpont lesz, ahol szeptember 1-je és 30-a között minden este dübörögni fognak a hangszórók.

iTunes Festival (AppStore Link) iTunes Festival
Fejlesztő: Apple Inc. – iTunes

Besorolás: 12+

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!