Az Apple tavaly ősszel, az iOS 11 megjelenésével vezette be szélesebb körben a kiterjesztett valóságot mobil operációs rendszerén, köszönhetően az ARKit keretrendszer megjelenésének. Mint ekkor kiderült, a vállalat hatalmas lehetőségeket lát az AR-ben, s jelenleg úgy tűnik, hogy ezzel az elemzők is egyetértenek. A CNBC beszámolója alapján, a Bank of America egyik jól ismert szakembere, Merrill [...]
HusztiD
2018.07.25.
Apple, iOS, Kiemelt hírek
393
Órákra vagyunk az idei év egyik legjobban várt eseményétől, a WWDC ’18-tól, ahol az Apple bemutatja legújabb szoftvereit. A Reuters nem olyan régen pedig egy nagyon érdekes hírről számolt be, mely alapján tudják, hogy milyen újdonság mutatkozik be az iOS 12-ben. Mint tudjuk, az Apple tavaly mutatta be az ARKit keretrendszerét az iOS 11-ben, s [...]
HusztiD
2018.06.04.
iOS
542
Az Apple hivatalosan az iOS 11-ben mutatta be az ARKit keretrendszert, amelynek köszönhetően a fejlesztők képesek olyan iPhone és iPad-es alkalmazásokat megalkotni, amelyek támogatják a kiterjesztett valóságot. Az iOS 11 bő fél éve jelent meg, így a SensorTower csapata ennek kapcsán új felméréssel állt elő. Ahogyan az első diagramról láthatjuk, az ARKit alkalmazások szépen növekednek. [...]
HusztiD
2018.04.09.
Apple, iOS, iPhone
226
Az iOS 11 bemutatása óta nem titok, hogy az Apple egyre érdekeltebb a virtuális, valamint a kiterjesztett valóság világában. Korábban számos pletyka volt erről, de most a TechCrunch beszámolója szerint a kaliforniai vállalatnak sikerült felvásárolnia a VR körökben jól ismert Vrvana-t, akik a Totem termékükkel váltak ismertté. Ugyan a Vrvana Totem sosem jelent meg a [...]
HusztiD
2017.12.05.
Apple, Egyéb
170
A Nikkei legújabb beszámolója szerint az Apple két év múlva mutathatja be legelső okosszemüvegét, melynek a kiterjesztett valóságbeli funkciója lesz az egyik legnagyobb erőssége. Az ázsiai oldal informátorai ezúttal egy meg nem nevezett, de top Apple partnerre hivatkoznak, akik hamarosan elkezdik legyártani az első prototípusokat. Az aktuális infók konkrétan nem nevezték meg az okosszemüveget, de [...]
HusztiD
2017.11.23.
Egyéb, Pletykák
260
Nem titok, hogy az Apple vezetői egyre nagyobb teret adnak a kiterjesztett valóságnak, hiszen az iOS 11-ben bemutatkozott ARKit egy teljesen új szintre emeli a felhasználói élményeket. Ugyan még csak pár hete jelent meg a legújabb mobil operáiós rendszer, de a Sensor Tower már elkészült legújabb felmérésével, melyben arra keresték a választ, hogy milyen ARKit [...]
HusztiD
2017.10.19.
iOS, iPhone
257
Tim Cook egy rövid interjút adott az Independent számára, ahol egy nagyon érdekes dolgot érintettek. Tudjuk nagyon jól, hogy az Apple CEO-ja nem szeret olyan termékekről beszélni, melyek jelenleg még fejlesztés alatt állnak, azonban az AR téma kapcsán szó esett az okosszemüvegekről, amiről röviden elmondta véleményét. Tim szerint ma nincs egy olyan okosszemüveg-technológia a piacon, [...]
HusztiD
2017.10.12.
Apple, Kiemelt hírek, Tim Cook
214
A WWDC 17 folyamán az Apple nem csak az olyan új szoftvereket mutatta be, mint az iOS 11, vagy a macOS High Sierra, de szót ejtettek az ARKit-ről, hiszen a kaliforniai vállalat ezzel lép be a kiterjesztett és a virtuális valóságba. Ennek kapcsán már láthattunk remek demókat, hogy voltaképp mekkora potenciál rejlik bennük. Ezúttal egy [...]
HusztiD
2017.08.16.
iOS, Videók
230
Az Apple még az előző hónap elején, a WWDC 17 konferencia berkein belül mutatta be az ősszel megjelenő szoftverek újdonságait. Az iOS 11 kapcsán az egyik legérdekesebb dolog talán az ARKit volt, melynek segítségével a fejlesztők különféle AR és VR alkalmazásokat készíthetnek. Nem olyan régen az egyik fejlesztő feltöltötte az alább látható videót, ami remekül [...]
HusztiD
2017.07.20.
Egyéb, iOS
174
A Bloomberg beszámolója szerint az Apple-nek sikerült egy igazán jó specialistára szert tennie, ki legutóbb a NASA-nál dolgozott. Jeff Norris korábban az úgynevezett űrhajó és az űrben lévő robotok kiterjesztett valósága kapcsán végzett kutatásokat. Norris még 1999-ben ment a NASA-hoz, azonban a meg nem nevezett források szerint az idei év elejétől már az Apple csapatát [...]
HusztiD
2017.04.26.
Apple, Egyéb
148
Tim Cook korábban többször beszélt az AR és VR témáról, ahol mindig kifejtette, hogy az Apple sokkal inkább a kiterjesztett valóságban látja a lehetőséget. Ezzel kapcsolatosan most a Bloomberg számolt be újabb infókról, amely szerint hamarosan jöhetnek az almások AR képes készülékei. A mostani források szerint az Apple több száz mérnököt állított rá az augmented [...]
HusztiD
2017.03.23.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
456
A Business Insider felfigyelt egy új UBS kutatásra, amely azt latolgatja, hogy gőzerővel dolgozik az Apple a kiterjesztett valósággal kapcsolatosan. Nem csoda, hiszen a legújabb hírek szerint legalább ezer embert állítottak rá a témára az almások, mivel ez lehet az iPhone 8 egyik nagy újdonsága. Az ipari pletykából származó információk alapján az AR projektért egy [...]
HusztiD
2017.03.01.
iPhone, Kiemelt hírek
397
Az Apple CEO-ja nem olyan régen új interjút adott az Independentnek, ahol a fő téma az AR, vagyis a kiterjesztett valóság feszegetése volt. Nem ez az első eset, mikor Tim erről beszélt, ugyanis a korábbi interjúk során folyamatosan előjött az AR és VR téma, melyekről mindig szívesen elmondja, hogy mit gondol. Dióhéjban Timet sokkal jobban [...]
HusztiD
2017.02.21.
Egyéb, Kiemelt hírek, Tim Cook
378
Nagyon beindult a KGI elemzője, Ming-Chi Kuo, hiszen az utóbbi hetekben folyamatosan megosztotta gondolatait a nagyérdeművel. Kedvenc szakértőnk ezúttal más témát boncolgatott, mégpedig a mostanában felkapott kiterjesztett valóságot, melyről Tim Cook többször beszélt az elmúlt időszak folyamán. Kuo elmondása alapján az Apple sikerei korábban olyan nagyszerű termékekből származtak, mint a Mac, iPod, iPhone vagy iPad. [...]
HusztiD
2016.11.03.
Apple, Kiemelt hírek
328
A BuzzFeed News-nak sikerült az Apple vezérigazgatóját kifaggatni kicsit az augmented reality-ról, vagyis a kiterjesztett valóságról. Nem ez az első eset, hogy Cook a témáról beszélt, de most újabb érdekességeket osztott meg a nagyérdeművel, ami utalást adhat arra, hogy mit tervez a jövőben az Apple. Az interjúban Tim röviden elmondta, hogy a VR-nek ugyan vannak [...]
HusztiD
2016.10.21.
Tim Cook
163
Az Apple a hónap elején végleg megkaparintotta a Metaio nevű, kiterjesztett valósággal foglalkozó német céget, mely a Volkswagen leányválallataként jött létre egy eddig ismeretlen projekt keretében. A felvásárlás híre csütörtökön látott napvilágot egy jogi dokumentumot tartalmazó Twitter poszttal, amire a TechCrunch bukkant rá. Ebből kiderül, hogy a Metaio részvényei az Apple-höz kerültek. A vállalat nem rég lefújta a júniusra tervezett felhasználói konferenciáját, [...]
UP
2015.05.29.
Apple, Egyéb
349
Egy nemrég megjelent szabadalmi terv szerint a Google és a Samsung után, az Apple is kifejezetten érdeklődik a kiterjesztett valóságon alapuló okosszemüvegek iránt. Az AR, azaz, a kiterjesztett valóságot meglovagoló termékek alighanem az elkövetkezendő évek egyik legnagyobb slágerének ígérkeznek, ennél fogva érthető, hogy a cupertino-i óriásvállalat sem szeretne feltétlenül ki maradni, a már oly sok [...]
Dan
2013.12.11.
Apple, Egyéb, Pletykák
1 468