Tavaly lépte át első alkalommal az egymilliárdos eladási darabszámot az okostelefonok piaca, miközben az Android operációs rendszer tovább erősítette vezető piaci szerepét – közölte csütörtökön az amerikai IDC informatikai és távközlési kutató intézet. Tavaly több mint egymilliárd, 1009,6 millió okostelefont értékesítettek a világon, 39,2 százalékkal többet a 2012-es 725,3 milliónál. Ezen belül tavaly csak az [...]
iMann
2014.02.15.
Apple, Egyéb
478
Nemsokára egy meglehetősen érdekes és egyben szórakoztató csavar állhat majd be a következő generációs iPhone készülékek előállításával kapcsolatban. A Foxconn ugyanis azt tervezi, hogy a gyártás felgyorsítása érdekében folyamatosan csökkenteni fogják az emberi tényezőt ezáltal a munkavállalók számát és helyettük robotokat állítanak majd csatasorba. A Google robotjait. A Wall Street Journal legfrissebb jelentése szerint ugyanis [...]
iMann
2014.02.12.
Apple, iPhone
1 021
Aki az iOS-es Gmail applikációt használja és érintett a dologban, az már észrevehette, hogy valami nem stimmelt az alkalmazással az elmúlt hetekben. Egészen pontosan január 15 és 22-e között valamilyen módon bugos lett az app és egyes üzeneteket kitörölt vagy spam-ként jelezett. Az érintett felhasználók már megkapták a bocsánatkérő levelet a Google-től. Ezen felül azt [...]
HusztiD
2014.01.30.
Programok, Rövidhírek
534
Gondolom többeknek ismerős Walter Isaacson. Ő az írója Steve Jobs élterajzi könyvének. Az író nemrégiben a CNBC amerikai televíziós csatorna adásában nyilatkozott, és kerek-perec kijelentette, hogy szerinte a Google lényegesen innovatívabb cég jelenleg, mint az Apple. Sajnos sokan félreértik azt, hogy azért mert ő írta meg Steve Jobs életrajzát, biztosan rajong az Apple-ért. Rajong, de [...]
iMann
2014.01.17.
Apple, Egyéb
552
Az Apple jogi osztálya az elmúlt években biztosan nem unatkozott. Folyamatosan pereltek be mindenkit, illetve kapták a viszontkereseteket. Míg az Apple-nek a Samsunggal szemben sikerült nyernie, addig a Google elbukta a pert, így az almás vállalat került ki győztesként. A bíróság ugyanis megállapította: az iPhone nem sérti a szabadalmakat. Eredetileg nem is a Google indította [...]
Helme
2014.01.13.
iPhone
454
Nagyjából 4 hónappal azután, hogy a Google megvásárolta a Bump és a Flock alkalmazást, teljesen megszünteti. A csapat hivatalos blogposztban köszön el, igaz annyira nem mennek messzire, egy új és titkos projektben fognak dolgozni a a keresőóriásnál. Január 31-ig lehet lementeni az adatokat, utána már többet nem. Egyelőre nem tudni, hogy a Bump és a [...]
Helme
2014.01.02.
Apple, Programok
705
A Yahoo-hoz hasonlóan a Google is nyilvánosságra hozta idei legkeresettebb kifejezéseit összegző listáját. Kicsivel több mint egy hete, hogy a Yahoo idei évre vonatkozó, legkeresettebb kifejezéseket taglaló listáját bemutattuk, most a Google is nyilvánosságra hozta sajátját. Túl sok különbség nincs a listán szereplők közt, egyet kivéve, a helyezések viszont már némiképp eltérőbben alakultak. A minden [...]
Dan
2013.12.18.
Apple, iOS, iPhone
1 255
Az Apple-féle Újságoshoz hasonlóan, a Google is megjelentette saját, Android platformú magazin-appját, mely hamarosan iOS-t futtató készülékeken is használható lesz. Elérhetővé tette a magazin-előfizetéseket biztosító, saját, androidos készülékekre szánt alkalmazását a Google is, mely az iOS-készülékeken elérhető Newsstand app-hoz hasonlóan, elektronikus formátumban kínál több ezer kiadványt, köztük olyan neves lapokat, mint a Cosmopolitan, a The [...]
Dan
2013.11.21.
Apple, iOS
612
Az Apple-társalapító a BBC-nek adott interjú során úgy fogalmazott: ha még mindig a cupertinoi vállalat tagja lenne, már biztosan fejet hajtottak volna egyik legnagyobb riválisuk előtt. Steve Wozniak vélhetően korántsem átgondolt kijelentését azzal indokolta, hogy az Apple bár piaci pozícióját tekintve továbbra is előkelő helyen áll a tech-vállalatok képzeletbeli ranglistáján, igazi erejét azonban csak egy [...]
Dan
2013.11.04.
Apple, Egyéb
816
Az iPhone nyújtotta rendszer biztonságosságát firtatta Eric Schmidt Google-vezér, aki nyíltan kijelentette, az Android nemcsak az adatok biztonsága szempontból nyújt lényegesen nagyobb előnyt. Érdekes válasszal reagált a Google elnöke Eric Schmidt, a Gartner Symposium informatikai expón hallottakra. Amikor a Gartner egyik elemző munkatársa arról kezdett beszélni, hogy biztonsági szempontból még mindig szívesen választanak más platformot [...]
Dan
2013.10.08.
Apple, iPhone
1 328
Nemcsak, hogy ingyenessé tette hordozható dokumentumszerkesztő alkalmazását a Google, most limitált ideig ráadásul 10GB ingyen tárhelyhez is jut az, aki szeptember 26-ig letölti a Quickoffice-t. Múlt héten az Apple, nemrég pedig a Google tette ingyenessé kifejezetten mobileszközökre szánt dokumentum, táblázat, illetve prezentációk készítésére illetve azok szerkesztésére alkalmas Quickoffice alkalmazását. A tavaly felvásárolt dokumentumszerkesztőt még a [...]
Dan
2013.09.23.
Apple, Programok
2 073
Valóban hasznos újdonságokkal bővítette böngésző alkalmazásának iOS-re szánt változatát a keresőóriás. Az igazán nem mondható el a Google-ről, hogy nem törődik felhasználóival, ismét remek és valóban hasznos funkciókkal bővítette Chrome böngészőjének iOS-es variansát, hogy a lehető legjobb és legkényelmesebb módját nyújtsa a weboldalakon való szörfölésnek. Az immáron 29-es verziószámon elérhető alkalmazás számos apró-cseprő hibajavításon, illetve [...]
Dan
2013.09.13.
Apple, Programok
1 950
Augusztus 20-ától Google-térképen is elérhetők lesznek a XI. kerületi közintézmények, események és vállalkozások. Az önkormányzat arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a térképes “kisokosban” óvodák, szakrendelők, posták, kulturális események, rendezvények szerepelnek majd, a kerületi kereskedők és szolgáltatók pedig maguk is bővíthetik az adatbázist. A fejlesztéstől a helyi turizmus, valamint a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor fellendülését [...]
Helme
2013.08.04.
Apple, Egyéb
472
A mobiltelefonokhoz hasonlóan vezetés közben minden bizonnyal tilos lesz használni Google Glass interaktív internetes szemüveget is – írja a német Focus Online hírportál. Az információs technológia terén a következő áttörést képviselő eszköz, a viselője látóterében információkat megjelenítő Google Glass csak 2014-ben kerül ugyan kereskedelmi forgalomba, de a brit közlekedési minisztérium már most közölte, hogy figyelemlekötő [...]
Helme
2013.08.03.
Apple, Egyéb
676
Elérhető a Chrome alkalmazás legújabb frissítése, amely több fontos újítás mellett “implementálja a böngészőt a többi Google app-ba”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mostantól minden linket megnyithatunk a YouTube, a Térképek, a Google+ és Drive alkalmazásokon belül is. Az említett alkalmazásokhoz ezzel párhuzamosan mostantól egy tappel hozzáférhetünk a böngészőből. Fejlesztettek a hangvezérelt keresésen is [...]
Kacor
2013.07.18.
Apple, Programok
1 110
Miután renoméjukon az idei nemzetbiztonsági (NSA) botrány komoly csorbát ejtett, az Apple, a Microsoft, a Google, a Facebook és több amerikai nagyvállalat karöltve követeli az NSA adatgyűjtési kérelmek és megfigyelések átláthatóvá tételét. Az összesen 63 vállalat, befektető és nonprofit szervezet az Egyesült Államok kormányához fordult az indítvánnyal, amely lehetővé tenné, hogy az internet-, telefon és [...]
Kacor
2013.07.18.
Apple, Egyéb
339
A mai naptól elérhető a Google Maps 2.0! Az új verzió beltéri térképekkel és fejlesztett navigációval, valamint az iPad és az iPad mini nagyobb érintőképernyőjével kompatibilis kezelőfelülettel érkezik. A fejlesztett navigáció segítségével immár a balesetekről is jelentést kapunk, valamint a forgalmi helyzet folyamatosan frissül. Az új Felfedezés funkcióval éttermek, bevásárlóközpontok, szórakozóhelyek és szállodák között böngészhetünk [...]
Kacor
2013.07.17.
Apple, Programok
978