Legalábbis ezt tervezi a Meta és vele együtt Mark Zuckerberg. Ha minden igaz, akkor a közösségi médiások valamikor 2024-ben mutatják be az első olyan szemüvegüket, amely teljesen a kiterjesztett valóságra épít majd, s riválisa lesz az Apple headset-jének. A Verge szerint Zuckerbergék már nagyon várják a leleplezést, s úgy hivatkoznak mindenre, hogy akkorát robbantanak majd, [...]
HusztiD
2022.04.21.
Egyéb
388
Tudjuk jól, hogy az Apple az utóbbi hónapok folyamán olyan biztonsági lépéseket vezetett be az iOS rendszerén, amivel megfognak egyes szolgáltatókat, mint például a Metát. Például most már nem lehet olyan hatékonyan hirdetni Facebook-on, mint mondjuk egy évvel korábban. Ennek kapcsán a Metánál sem ülnek tétlenül, ugyanis a jelenlegi hírek szerint azon van a csapat, [...]
HusztiD
2022.02.07.
Egyéb, iOS
649
Tudjuk nagyon jól, hogy az Apple az iOS 14-gyel jelentős változásokat vezetett be. A legutóbbi rendszereik immáron képesek arra, hogy értesítések a felhasználókat, hogy egy-egy adott alkalmazás milyen információt szerez meg róluk, ezt pedig a Facebook-osok nagyon utálják, hiszen így nem tudnak a hirdetők az iOS felhasználók számára célirányosan hirdetni. Természetesen nehéz dolog ez a [...]
HusztiD
2021.03.24.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
413
Az iOS 14-ben egy nagyon fontos változást eszközöltek az almások, ami által nyitottabb lett egy fokkal a rendszerük, hisz mostantól lecserélhetjük alapértelmezetten a Safarit egy másik böngészőre, de akár a Mail klienst is, ha kedvünk úgy tartja. Úgy tűnik, hogy nem tetszik ezen lépés a Facebook-nak, hiszen az Information információi alapján a közösségi háló nyíltan [...]
HusztiD
2020.09.29.
Egyéb, Kiemelt hírek
900
Pont nem olyan régen számoltunk be, hogy az Epic Games szembe ment az Apple és a Google párosával, hiszen sokallják azt az összeget, amit a két óriás levon tőlük az alkalmazáson belüli vásárlások során. Ezúttal viszont a Facebook adott hangot a nem tetszésének az Apple elvei miatt. A Facebook nem olyan régen, a koronavírus hatására [...]
HusztiD
2020.08.18.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
248
Nagyon érdekes jelenségre lehettek figyelmesek az iPhone felhasználók az elmúlt órák folyamán, ugyanis több alkalmazásnál, mikor elindították volna, akkor az app egyenesen kilépett. Valamiért összeomlott, így jó pár applikáció teljesen használhatatlan volt. Mint kiderült, a nem mindennapi problémát lényegében a Facebook okozta. Azon alkalmazások, melyek a Facebook iOS SDK-ját használták, azokat érintette a hiba (Tinder, [...]
HusztiD
2020.07.10.
Egyéb, iOS, iPhone
712
Tudjuk jól, hogy amikor egy fejlesztő, vagy fejlesztőcsapat iOS-re készít alkalmazást, akkor ott szigorú szabályoknak kell megfelelnie. Az almások minden egyes applikációt ellenőriznek azelőtt, mielőtt megjelenne az App Store-ban, hogy megfelel-e az irányelveknek, s nem sértik azokat. A Facebook pedig igyekszik a játékosok világában is hódítani, így korábban már elindították a Facebook Gaming programjukat. Ez [...]
HusztiD
2020.07.01.
Apple, Egyéb
298
Bizonyára sokan találkoztunk már olyannal, mikor több ismerősünk is megosztott olyan híreket, melyek nem csak több hónaposak, de akár több évesek is, így nem relevánsak az adott időben. Ezen hírek zömével pedig az a probléma, hogy sokan annak tudatában vannak, mintha akkor, az adott pillanatban jött volna ki az aktuális hír. A Facebook hírfolyamáért felelős [...]
HusztiD
2020.06.30.
Egyéb
106
Két évvel ezelőtt számoltunk be elsőnek arról, hogy mennyire veszélyes a Facebook Onavo Protect alkalmazása, mely később akkora botrányt vert ki, hogy a Facebook azonnal visszavonta az App Store-ból. A legújabb információk szerint az NSO Group most azzal vádolja a Facebook-ot, hogy a Pegasus programjával szerették volna még inkább lekövetni az iPhone felhasználókat, amit pont [...]
HusztiD
2020.04.10.
Egyéb, Kiemelt hírek
632
Egy jó ideje már tudni véljük, hogy készül a Messenger Mac-re szánt alkalmazása, azonban eddig kérdéses volt, hogy mikor is dobják piacra. Eredetileg 2019. decemberét ígérte a Facebook, de megcsúsztak vele. A szerencsés tesztelők már március elején kipróbálhatták, míg hivatalosan a publikum számára a tegnapi napon jelent meg. Aki nem igazán szereti megnyitni a Facebook-ot, [...]
HusztiD
2020.04.03.
Egyéb
465
Az elmúlt napok folyamán észrevehettük, hogy teljesen megváltozott a Messenger, hiszen nem olyan rég kezdte el világszerte lefrissíteni a Facebook. Aki napi szinten használja az alkalmazást, az hamar rájöhetett, hogy bizony látványosan újragondolták a fejlesztők az appot. Ezentúl az alkalmazásban csak két főbb menüpontot találhatunk meg, a chat-et és a barátainkat. Eltűnt a korábbi discover [...]
HusztiD
2020.03.03.
Egyéb
2 527
Az internet atyjaként számon tartott Tim Berners-Lee még idén márciusban magyarázta el, hogy hogyan kellene megmenteni az internetet. Elsőre talán furcsán hangzik, az internet megmentése kezdeményezés, azonban a World Wide Web atyja szerint az utóbbi időben egyre veszélyesebb hellyé nőtte ki magát. A márciusi kezdeményezésében Tim az alapelveket három részre osztotta: kormányok, nagyvállalatok és az emberek. [...]
HusztiD
2019.11.26.
Egyéb, Kiemelt hírek
342
Talán nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Facebook kapcsán megszokhattuk, hogy mindig van valamilyen olyan hírünk, mely nem igazán kedvez a felhasználóknak. Legutóbb például arra lettek figyelmesek, hogy az iOS 13.2.2 alatt az alkalmazás automatikusan bekapcsolja a kamerát. Többen figyeltek fel az elmúlt napok folyamán arra a jelenségre, hogy amint az alkalmazásban a profilokat, illetve egyéb oldalakat böngésznek, akkor [...]
HusztiD
2019.11.13.
Egyéb, iOS
515
Újabb botrány érte Mark Zuckerberg vállalatát, ugyanis a TechCrunch beszámolója szerint több, mint 419 millió felhasználói fiók adata szivárgott ki. Összesen 133 millió amerikai, 18 millió angliai, valamint 50 millió vietnámi felhasználói adatot érint a legújabb eset – sajnos a cikk nem közölte le, hogy a maradék, több mint 200 millió fiók milyen volt, de nagy [...]
HusztiD
2019.09.05.
Egyéb, Kiemelt hírek
243
A Facebook nem olyan rég mutatta be saját sötét módját a Messenger-nél, azonban a felhasználók nagyon régóta vágynak egy hasonlóra az alapértelmezett alkalmazással kapcsolatosan. Igaz, a közösségi oldal még év elején megígérte, hogy valamikor a közeljövőben érkezni fog egy dark mode, de eddig nem sokat hallhattunk róla. Egy Jane Manchun Wong névre hallgató diák kutakodott [...]
HusztiD
2019.08.22.
Egyéb
338
A McGuffin csapata egy nagyon érdekes felmérést készített, melyben összesen kétezer ember vett részt. Voltaképp arra keresték a választ, hogy az ismertebb alkalmazások, szolgáltatások közül fizetnének-e a felhasználók, ha már nem lenne belőlük ingyenes változat. Az Apple-t illetően nagyon érdekes számok jöttek ki, ugyanis a FaceTime kapcsán a válaszadók 79 százaléka nyilatkozta, hogy szívesen előfizetne [...]
HusztiD
2019.08.08.
Egyéb, Kiemelt hírek
343
Ha Facebook, akkor folyamatosan olvashatunk velük kapcsolatosan híreket, s sajnos a legtöbb esetben mindig valami olyan dolog derül ki, hogy mennyi felhasználói adat szivárgott ki. Sajnos ezúttal sem történt másképp, hiszen több, mint 180 ezer alapvető adatot sikerült kiszivárogtatni harmadik felek számára. A TechCrunch beszámolója alapján az Onavo alkalmazás, melyet később Facebook Research-re neveztek, számos [...]
HusztiD
2019.06.17.
iPhone
350