Egy pénteken megjelent könyvrészlet szerint az Apple vezető dizájnere, Jony Ive aggódott, hogy ki fogják rúgni, amikor 1997-ben Steve Jobs vezérigazgatóként tért vissza a céghez. A Fast Company magazin által közölt részlet a készülő Becoming Steve Jobs című könyvből származik, mely március 24-én jelenik meg és az Apple alapítóról szól. A kötetet Brent Schlender és a Fast Company [...]
UP
2015.03.23. 13:17
Apple, Kiemelt hírek, Steve Jobs
314
A Boot Camp már nem támogatja a Windows 7-et a nemrég frissített 13 hüvelykes MacBook Pro és MacBook Air esetében, így a felhasználók választás elé kerültek. Az Apple support oldalán található dokumentum szerint, a Boot Camp már csak a Windows 8 vagy annál frissebb rendszerekkel kompatibilis. Úgy tűnik, az Apple az új Mac hardver megjelenésével eltávolodik a [...]
Sloan
2015.03.23. 12:10
Apple, Mac, OS X
624
Ismételten kezdetét vette egy újabb hét, így mint az ilyenkor lenni szokott, egy kicsit kisebb mértékű leértékelések találhatóak az App Store-ban. A repülőgép szerelmeseinek érdemes most beruházniuk az Aerofly 2-re, hiszen pár eurót lefaragtak az árából, ugyanakkor nem árt a NanoStudio-ra is egy pillantást vetni a mai nap folyamán. [...]
HusztiD
2015.03.23. 09:08
Apple, Játékok
541
A Bloomberg az új Jobs könyv kapcsán osztott meg újabb részleteket, amelyekből kiderült, hogy Bob Iger ősidők óta tudott Steve visszatért rákjáról. 2006-ot írunk, a Disney éppen bejelenti, hogy felvásárolja a Jobs többségi tulajdonában álló Pixar animációs stúdiót. Iger feje jócskán tele lehetett, hiszen alig egy órával korábban tudta meg, hogy Jobs betegsége újra támadásba [...]
Skarp
2015.03.22. 10:31
Apple, Kiemelt hírek, Steve Jobs
185
Elérkezett a hét utolsó napja is, az App Store-ban pedig ezúttal is a programoké a főszerep, mint ahogyan az elmúlt napok folyamán már megszokhattuk. Közülük érdemes a Different Drummerre beruházni, hiszen egy kiváló alkalmazást kaphattok meg most pár euróval olcsóbban. Játékok közül viszont érdemes lehet lecsapni a Quantum Legacy-ra, amelynek árából most 6 eurót faragtak le. [...]
HusztiD
2015.03.22. 08:46
Apple, Játékok
365
A hét folyamán legfőképpen a programok voltak leárazva, ma azonban a játékoké a főszerep. Ha az elmúlt napok folyamán nem szereztétek volna be a Modern Combat 5-öt, akkor azt most még megtehetitek, hiszen még akciós, mellette pedig érdemes még a Jack Lumberre, IQ Missionre és a bit Dungeon 2-re lecsapni. [...]
HusztiD
2015.03.21. 08:31
Apple, Játékok
536
A legnagyobb horderejű hír talán a TAG Heuer, az Intel és a Google közös projektjének bejelentése volt, de a 2015 végére tervezett luxus-okosóra csak a kezdet volt. Rövid áttekintésünk a óraipari expók egyik legfontosabbikáról. A TAG Heuer modell esetében a funkciók és az árazás egyelőre ismeretlen. A Google az Android Wear platformot adja a készülék [...]
Skarp
2015.03.20. 18:34
Apple, Apple Watch, Kiemelt hírek
1 604
Legalábbis a korábban a Recodenak, most a Buzzfeednek író John Paczkowski posztja szerint így lesz. Mai cikkében azt is állítja, hogy a mostani jégkorong-generációt váltó eszköz újításai Siri és az App Store integráció lesznek. Ez az oka annak is, hogy a fejlesztői konferencián, azaz a WWDC-n mutatják be, így a fejlesztők még a megjelenés előtt [...]
Skarp
2015.03.20. 17:39
Apple, Egyéb
393
Ha most rákeresünk az App Storeban az antivirus kifejezésre, valószínűleg csak játékokat és Find My iPhone jellegű appokat dob majd a rendszer találatnak. Nagyon úgy tűnik, hogy az Apple megelégelte a dolgot és törölte a kínálatból szinte az összes antimalware és antivirus címszó alatt kínált alkalmazást. Hivatalos magyarázat egyelőre nincs, de az Apple gumiszabályai lehetővé teszik [...]
Skarp
2015.03.20. 16:33
Apple, iOS
818
Ahogy közeledünk a megjelenéshez, egyre több légitársaság fejezi be saját appjának felesztését. Az American Airlines az elsők között ugrott fel az új divat szekerére, alkalmazásával a járatunkkal kapcsolatos információkhoz juthatunk szempillantás alatt és segítségével a becsekkoláshoz is használhatjuk az eszközt. A kvázi úttörőket azóta számos cég követte, hasonló alkalmazások bejelentésével, és ez valóban megmutatja, hogyan [...]
Skarp
2015.03.20. 15:16
Apple, Apple Watch, Kiemelt hírek
409
Csütörtökön megjelent egy hármas frissítés a Mac felhasználók számára. Az update fixálja az iPhoto hibáit és kompatibilitási problémáit, valamint egy kettős biztonsági frissítéssel is szolgált az OS X 10.10.2 verzióhoz. Újdonság az iPhoto 9.6.1-ben a Photos for OS X-szel való javított kompatibilitás, ami a könyvtárak migrálását könnyíti meg. Az új program idén tavasszal érkezik az OS X 10.10.3-mal együtt, [...]
Sloan
2015.03.20. 13:33
Apple, Egyéb
913
A világ legértékesebb vállalata a csütörtöki tőzsdenyitás óta már hivatalosan is a Dow Jones Ipari Átlag tagja. Az Apple az AT&T helyét vette át a szerdai tőzsdezáráskor és amikor másnap reggel ismét elindult az adok-veszek, az Apple már hivatalosan is a Dow mindennapjainak részévé vált. Az iPhone gyártójának befogadásához a cég részvényeinek tavaly júniusi hetedelése, valamint a Visa részvények [...]
Sloan
2015.03.20. 11:30
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
247
A hét folyamán nagyon minimális leárazások voltak, tegnap viszont már egy fokkal jobbak voltak, hiszen a Modern Combat 5-öt szerezhettétek be ingyenesen. A mai nap sincs okunk panaszra, hiszen ma olyan játékok közül választhatunk, mint a Shadowgun. Programok közül pedig érdemes lehet beszerezni az Amplitube Fendert, illetve aki egy remek navigációs szoftverre vágyna, annak a [...]
HusztiD
2015.03.20. 09:23
Apple, Játékok
369
Egy tegnap megjelent interjúban Cook egészen sok mindenről beszélt, többek között a cég vállalati kultúrájáról, a Watch lehetőségeiről és arról, hogy vajon kezelhető-e még a cég mindent magába foglaló ökoszisztémája. A Fast Companynak adott interjúban Tim kiemelte, hogy a cég továbbra is a Steve Jobs által lefektetett filozófiát kívánja követni. “Steve úgy gondolta, hogy a [...]
Skarp
2015.03.19. 18:35
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
283
A hirdetőcégeknek úgy tűnik sikerült megkerülniük az iOS 8-cal bevezetett védelmet, ami megakadályozta, hogy a JavaScript hirdetések egyből App Store-ba irányítsák a júzereket. A roppant idegesítő átirányítós reklámok olyan nagy oldalakon is előfordulnak, mint a Reddit vagy a Reuters, kvázi lehetetlenné téve a normális böngészést iPhone-ról vagy iPad-ről. Sokszor még az oldal tartalma sem tölt [...]
Skarp
2015.03.19. 16:19
Apple, iOS
720
Az Apple Watch reklámplakátjai egyre inkább ellepik az Apple Store üzleteket az egész világon, de még így is kitűnik a svájci Store Baselben, ahol igazán ünnepi díszbe öltöztették az üzletet a promóciós anyagokkal. Ez azért van, mer már Svájc nem tartozik a 9 induló ország közé, ahol április 24-től megvásárolható lesz az okosóra, de hamarosan a figyelem [...]
UP
2015.03.19. 14:52
Apple, Apple Watch
276
Az Apple elmondása alapján az iPhone, az iPad és az iPod touch készülékek 77%-án fut az iOS 8 valamely verziója, minden ötödiken még mindig az iOS 7, míg a maradék 3 százalék iOS 6-é vagy korábbié. Bár a folyamatos mérésekből az iOS 8 stabil előretörése egyértelmű, az nem derül ki az adatokból, hogy hány készülék [...]
UP
2015.03.19. 13:27
Apple, iOS, Kiemelt hírek
435