Összes bejegyzés: Skarp

Nem volt igazán negatív hatása a bendgatenek

Nem volt igazán negatív hatása a bendgatenek

Erről ír Philip Elmer-DeWitt a Fortune Apple-höz delegált veterán tudosítója. Hat hete árulják a készülékeket, azonban az iPhone 6 Plus újraértékesítési ára még mindig 24 százalékkal a javasolt fogyasztói ár fölött van. Ez azt jelenti, hogy ha valaki frissen vett készülékét el akarná adni, még mindig a bolti ár fölötti áron is meg tudná tenni, mert [...]

Skarp 2014.10.30. Apple, iPhone 1 db 932

Tim Cook nyílt levele a Bloomberg Businessweek hasábjain

Tim Cook nyílt levele a Bloomberg Businessweek hasábjain

Fordításunk következik: Egész szakmai életemben arra törekedtem, hogy egy alapvető szinten megvédjem a magánéletem titkait. Szerény családból származom, soha nem volt szándékom a figyelem magamra vonása. Az Apple már így is egyike a leginkább a figyelem középpontjában álló cégeknek a világon és szeretném a fókuszt a termékeinken és azokon a dolgokon tartani, amiket a vásárlóink elérnek velük. [...]

Skarp 2014.10.30. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 15 hozzászólás 636

Elindulhat Iránban is a hivatalos Apple-értékesítés

Elindulhat Iránban is a hivatalos Apple-értékesítés

Már egy éve, hogy az USA enyhítette a több évtizedes gazdasági szankciókat az Iránnal való diplomáciai közeledés jegyében. A hírek szerint az Apple a tárgyalások korai szakaszában van helyi disztribútorokkal a hivatalos kereskedés megkezdéséről. Belsős infók szerint az Apple londoni főhadiszállásán próbálja meggyőzni a leendő terjesztőket, akik segítségével hivatalos reseller hálózat jöhet létre a közel-keleti államban. [...]

Skarp 2014.10.30. Apple, Egyéb 0 db 138

Felnyomták a CurrentC szervereit

Felnyomták a CurrentC szervereit

Nagy közhely, de néha tényleg az élet a legjobb forgatókönyvíró. Pont tegnap számoltunk be arról, hogy a többek között a Walmartot, a Best Buyt, a Rite Aid-et és a CVS-t tömörítő MCX partnereivel deaktiváltatja az NFC terminálokat az Apple Pay hátráltatása, és saját, félkész QR-kód alapú rendszerének támogatása érdekében. Sőt mi több, a kikapcsolásra nem [...]

Skarp 2014.10.30. Apple, Egyéb, iOS 1 db 230

Végre HealthKit-kompatibilis a Nike+ Running

Végre HealthKit-kompatibilis a Nike+ Running

Ha meg kéne mondanom, hogy az iOS 8 kijövetele óta melyik appnál reklamálták az ismeretségi körömben (meg úgy általában is) a legtöbben a Health-integrációt, akkor az biztos a Nike+ Running futóalkalmazása lenne. Ennek vége, ugyanis végre megérkezett az új, 4.6-os verzió, így már nem csak a FuelBand támogatja az Apple új egészégügyi fókuszú API-ját. A [...]

Skarp 2014.10.29. Apple, iOS, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 523

Bírságol az MCX, ha partnerei el merik fogadni az Apple Payt

Bírságol az MCX, ha partnerei el merik fogadni az Apple Payt

Az MCX csoport partenereit (Walmart, CVS, The Gap, stb.) szerződéses úton kötelezi a konzorcium a még félkész CurrentC mobilplatform melletti elköteleződésre, írja a New York Times anonim forrásokra hivatkozva. Ráadásul nem csak kikapcsoltatták az NFC-terminálokat a bolthálózatokkal, de még nagy összegű büntetéseket is kiszabnak, ha a partnerek nem tesznek eleget az ukásznak. A szisztematikus tiltás hírét [...]

Skarp 2014.10.29. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 391

Cook az óráról és a tévéről

Cook az óráról és a tévéről

Bár a Watch az iPhone 6-tal együtt bemutatásra került, bizonyos fejlesztések miatt eltolták a megjelenését következő év elejére. Sokak szerint azért volt ez szükséges, hogy az akksiidőn még javítani tudjanak, ám Tim WSJ-nek adott interjújából kiderült, hogy jó eséllyel még így is napi szinten kell majd töltenünk az Apple nemsokára piacra kerülő okosóráját. Ennek oka csak részben [...]

Skarp 2014.10.28. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 608

Tim az Alibabával tárgyal a héten

Tim az Alibabával tárgyal a héten

Ahogy telnek a napok, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a Kínában tett látogatása már időszerű volt és nem csak hirtelen felindulásból ment oda. A Wall Street Journal digitális konferenciája számára adott élő interjúban azt is megosztotta velünk, hogy a következő pár napban megbeszélésekbe kezd az Alibaba Group-pal, amik témája egy potenciális gazdasági együttműködés lehet. A cégcsoport [...]

Skarp 2014.10.28. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 268

Újabb cégek pártolnak át a túlkomplikált és félkész CurrentC oldalára

Újabb cégek pártolnak át a túlkomplikált és félkész CurrentC oldalára

Újabb hálózatok hátrálnak ki az Apple Pay mögül, ezúttal gyógyszertárak. A CVS és Rite Aid nevű patikaláncok a The New York Times tudósítása alapján elkezdték kikapcsolni NFC kompatibilis termináljaikat, hogy az Apple Pay használatát ellehetetlenítsék – mindezt államokszerte. Utóbbi cég szóvívője szerint a vállalat “jelenleg nem fogadja el az Apple Pay-t” és a vezetőség “jelenleg [...]

Skarp 2014.10.27. Apple, iOS, Kiemelt hírek 0 db 337

Tim jó hangulatú a kínai tárgyalások után

Tim jó hangulatú a kínai tárgyalások után

A CEO kínai körútja tovább folytatódik, ezúttal a helyi médiának adott interjút, amiben arról számolt be, hogy nagyon nyitott hangvételűek voltak a kormány képviselőivel folytatott tárgyalások, amikre számos az országban végrehajtott, Apple júzereket célzó támadás után került sor. A múlt héten Ma Kai-jal, Kína alelnökével találkozott Pekingben, ahol a felhasználók adatainak biztonságának ügyét és a [...]

Skarp 2014.10.27. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 181

Apple-Nike közös projekt jöhet

Apple-Nike közös projekt jöhet

Bár amikor az Apple Watch érkezésének a hírére (vagy egyéb más okból) a Nike kinyírta a FuelBandet, sokan azt gondolhatták, hogy vagy teljesen kiszállnak a viselhetők piacáról, vagy valami komoly összefonódás készül Cupertinoval. Akik az utóbbit tippelték, azoknak lehet, hogy most igazuk lesz. Mark Parker, a Nike CEO-ja ugyanis most azt állítja, a két cég [...]

Skarp 2014.10.26. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 3 hozzászólás 500

Itt vannak az árak – előrendelhetőek itthon is az új telefonok

Itt vannak az árak – előrendelhetőek itthon is az új telefonok

Tehát meg is vannak a hivatalos árak, mind az Apple oldalán, kártyafüggetlenül, mind a szolgáltatóknál. Bár sokan féltek, hogy jelentősen drágulhat az új készülék, a sima 6-os árai nagyjából megfelelnek a tavalyi 5S áraknak, míg a Plus esetében értelemszerűen annyiba kerül a 16-os, mint a simánál a 64-es és így tovább. Jó hír, hogy akinek [...]

Skarp 2014.10.24. Apple, iPhone, Kiemelt hírek 49 hozzászólás 6 168

Tim Zhengzhouba is ellátogatott

Tim Zhengzhouba is ellátogatott

Bár úgy jöhetett le, mintha csak az adathalász-botrány miatt menne Kínába, valószínűleg amúgy is kifigyelt volna már egy tisztességes körút a cég második legfontosabb piacának országában. Ott amúgy jelenleg már 15 Apple Store van, s korábban azt is bejelentette Cupertino, hogy két év alatt megkétszerezik a boltok számát az elkövetkező két évben. Ezt most módosította Tim, [...]

Skarp 2014.10.23. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 323

Tim Kínába ment a kormánnyal tárgyalni

Tim Kínába ment a kormánnyal tárgyalni

Az egyébként roppantmód elfoglalt Tim nem repülne el a távol-keleti országba, ha nem valami komolyról lenne szó. A valószínűleg síkideg Cook ugyanis Kína egyik alelnökével tárgyal, miután a Great Fire nevű webes cenzúrával foglalkozó blog megszellőztette, hogy az iCloud elleni adathalász támadást végrehajtó hackerek akár a kormánnyal is együttműködhettek az Apple ID információk megszerzése érdekében, ne [...]

Skarp 2014.10.22. Apple, Egyéb, iOS 4 hozzászólás 216

Mi ez az iPad-es hurráoptimizmus, Tim?

Mi ez az iPad-es hurráoptimizmus, Tim?

Ahogy az a tegnapi összefoglalóból kiderült, az iPad eladások tekintetében megint gyenge negyedévet zártak Cupertinoban, a tavalyi év azonos időszakához képest 13 százalékot estek a számok. Ez már a negyedik ilyen egyhuzamban, legalábbis a BI Intelligence statisztikája alapján. Ennek ellenére Tim Cook továbbra is határozottan bizakodó volt a hétfői earnings call konferenciahívás alatt. Miért? Legfőképpen azért, mert [...]

Skarp 2014.10.22. Apple, iPad, Kiemelt hírek 0 db 392

Mactörtént: Kalapács alatt egy elsőszériás Apple 1

Mactörtént: Kalapács alatt egy elsőszériás Apple 1

Miután Wozniak végiggürizte az egész napott a Hewlett-Packardnál, hazament, bedobta a készkaját a mikróba, majd a tányérral odavágta magát az otthoni dolgozóasztalához, hogy saját fejlesztésű gépén dolgozzon. Filléres alkatrészekből építkezett, rájött a megfelelő felépítésre, alaplapra forrasztotta őket, majd megírta a kódot is hozzá. 1975-ben, egy szép június végi napon a képernyőn feltűntek az első karakterek. Ahogy [...]

Skarp 2014.10.21. Apple, Kiemelt hírek, Mactörtént 0 db 694

Működhet az Apple Pay az USA-n kívül is

Működhet az Apple Pay az USA-n kívül is

A tegnapi indulást követően néhány felhasználó felfedezte, hogy a fizetési szolgáltatást jópár külföldi, USA-n kívüli hely is elfogadja. A 9to5Mac olvasói is arról számoltak be, hogy az amerikai bankkártyájukkal használva le tudták csipogtatni a tranzakciót pl. Ausztráliában is. Ez nem meglepő, hiszen a már meglévő PayPass és payWave (előbbi a Mastercard, utóbbi a VISA megoldása) [...]

Skarp 2014.10.21. Apple, Egyéb 0 db 707