Már szárad a tinta az Apple és a tajvani illetőségű gyáróriás, a TSMC között létrejött megállapodáson, melynek értelmében 2014-től a Samsung mellett ők is gyártanak chipeket az iOS eszközökhöz – legalábbis a Wall Street Journal szerint. Az együttműködés nem szorítja ki teljesen a nemezisnek számító Samsungot az Apple beszállítói közül, azonban látványos „elhatárolódásnak” mindenképpen nevezhetjük. [...]
NZsolt
2013.06.30.
Apple, Egyéb
768
Mikor bejelentik, hogy készül egy új iPhone széria, a web azonnal kapcsol és megindul a találgatás, hogy vajon hogy fog kinézni az új jövevény. Összeszedtük a legjobb fantáziamodelleket az iPhone 6-hoz. 1. Nincs Home gomb A képernyő alatti gomb minden készüléken rajta volt eddig, így aztán elég vad lenne, ha eltűntetnék – legalábbis meglepődnénk. Cserébe [...]
NZsolt
2013.04.27.
Apple, iPhone, Pletykák
13 054
Az elmúlt időszakban többször felmerült a kérdés, hogy hogyan kezeli a Siri a neki „felmondott” adatokat. A tuaw.com most Trudy Millerre, az Apple szóvivőjére hivatkozva azt közölte, hogy az elhangzott kérések és utasítások két évig maradnak meg az Apple szerverein – viszont névtelenül. A magyarázat szerint a folyamat úgy zajlik, hogy a hanganyagot a Siri [...]
NZsolt
2013.04.27.
Apple, iPhone
766
Nemrég az Apple letiltotta az AppGratis alkalmazást az iOS App Store-ból, arra hivatkozva, hogy az alkalmazás megsérti a fejlesztői kódexben lefektetett szabályokat. Miután hiába próbált, nem tudott a céggel érdemben tárgyalni az AppGratis vezetősége, taktikát váltottak és ellentámadásba mentek át. A fejlesztők most egy online petíció aláírására buzdítanak mindenkit, hátha ez meggyőzi a fagyos szíveket [...]
NZsolt
2013.04.23.
Apple, Programok
530
A 9to5mac.com úgy értesült, hogy az új iPhone kamerái látványosan nagy fejlesztésen esnek át. Az infó állítólag a Wonderful Saigon Electrics-től, attól a cégtől származik, aki a kamerák alkatrészeinek beszállítója az iPhone-okhoz. Persze azt már megszokhattuk, hogy minden új széria új, jobb minőségű képrögzítővel érkezik. Anno az iPhone 4 még 5 megapixeles hátsó kamerával és [...]
NZsolt
2013.04.22.
Apple, iPhone, Pletykák
4 499
Véget ért a létszámstop az iPhone-okat gyártó kínai üzemben. A 9to5mac értesülései szerint az Apple arra kérte a gyártulajdonos Foxconn céget, hogy növelje a munkaerő számát. A cupertinoi vállalat még februárban hirdetett létszámstopot Kínában, és azóta voltak hírek arról is, hogy az iPhone 5 nem fogy olyan ütemben, mint ahogy azt előzetesen várták. A létszámstop [...]
NZsolt
2013.04.22.
Apple, iPhone
734
Még 2008-ban Jason Koger egy baleset miatt mindkét kézfejét elvesztette. A szerencsétlenség óta Koger többféle műkezet is kipróbált már, ám most egy egészen újszerű találmány segíthet neki, hogy jobban boldoguljon a hétköznapokban. Az eddigi művégtagokat egy interjúban úgy jellemezte, hogy „olyan, mintha mindenhová magammal vinnék egy szerszámosládát, amiben egyetlen szerszám van csak”. Koger az első [...]
NZsolt
2013.04.19.
Apple, iPhone
777
Múlt hét kedden Las Vegasban ülésezett a National Association of Broadcasters (műsorszolgáltatók szövetsége). A Verizon (amerikai mobilszolgáltató) CEO-ja, Lowell McAdam hosszasan dicsérte a céget, illetve mesélt arról a befektetésről, melyet az LTE technológia fejlesztésére áldoztak. A befektetésnek meglett a foganatja, ugyanis elképzlehető, hogy a 2014-es SuperBowl-t amerikában már 4G mobilhálózaton streamelni is lehet. Megosztott egy [...]
NZsolt
2013.04.16.
Apple, Steve Jobs
542
A Farmville szülőatyjai újabb nagyszabású játék fejlesztésére adták a fejüket. Miután az ominózus agrárjáték kezd veszíteni a népszerűségéből, az iOS platformon keresnek kitöltésre váró réseket, és úgy tűnik, hogy találnak is. Persze nem kell attól félni, hogy valami látványos kombájnozást és egyéb mezőgazdasági idénymunkákat kell végezni… Tavaly a Horn-t dobták piacra, idén pedig a Battlestone [...]
NZsolt
2013.04.14.
Apple, Játékok
1 001
Annyi féle alternatív módszert láthattunk már az iPad felhasználására, a dobócsillag viszont eddig kimaradt. A fotó pár napja kering a neten, és nem, nem „fotosopp”. Az amerikai ABC57 News megtalálta az autó tulajdonosát, aki elmondta, hogy látta, amint valami repül felé vezetés közben. Fékezett, de nem hallott semmi különösebb becsapódást, így aztán autózott tovább. Mikor [...]
NZsolt
2013.04.14.
Apple, iPad
3 111
Nyilvánosságra hozta a comScore a legutóbbi felmérésének egyik eredményét, melyben a nagy mobil gyártók 3 hónapos teljesítményét mérte az Egyesült Államokban. Az eredmények alapján az Apple továbbra is első helyen áll, ráadásul előnyét 3,9%-kal növelte a saját készítésű platformok terén, ezzel a mobilpiac 38,9%-át mondhatja magáénak. Fontos kihangsúlyozni, hogy az adatok nem az eladásokra vonatkoznak, [...]
NZsolt
2013.04.08.
Apple, iPhone, Rövidhírek
622
Már eddig is lehetett hallani arról, hogy késéssel kell szembenézniük a cégnél, mert az óriási, futurisztikus épület megépítése nem két fillérbe kerül, s emiatt sokszor egyhelyben toporognak. A legkorábban 2015-re ígért átadás aztán átcsúszott 2016 közepére, a 9to5mac.com legújabb értesülései szerint azonban még ez is csak leányálom marad. Az oldal a Bloombergre hivatkozva azt állítja, [...]
NZsolt
2013.04.08.
Apple, Egyéb
869
Idén újra átadásra kerül a „Consumerist’s Worst Company in America” (Fogyasztók által legrosszabnak minősített cég Amerikában) díja. Tavaly az EA (Electronic Arts) kapta az „elismerést”, és nagyon úgy néz ki, hogy idén is az ő zsebüket fogja húzni a nem éppen megtisztelő díj. A cég operációs vezetője, Peter Moore a vállalati blogon próbálta rávenni a [...]
NZsolt
2013.04.08.
Apple, Játékok
1 349
Az idei WWDC valószínűleg az iOS 7-től lesz hangos. Magas elvárásoknak kell megfelelnie a mobilos oprendszernek, mert Scott Forstall (korábbi főnök az iOS részlegen) távozásával minden iPhone/iPad tulajdonos arra vár, hogy az új iOS más lesz, mint a korábbiak. A tuaw.com úgy értesült, hogy a cégen belül az OS X- szel foglalkozó mérnökök egy részét [...]
NZsolt
2013.04.07.
Apple, iPhone
3 445
Drasztikus, 20%-os csökkentést írt elő a kis iPad-ekre az Apple. Az idei év második negyedévében összesen csak 10-12 millió darabot fognak szállítani a táblagépből, állítja a Mini komponenseit gyártó vállalatokra hivatkozva a Digitimes.com. A csökkentés fokozatos lesz, a negyedév végére tervezik levinni 10 millióra. A névtelen források szerint két ok váltotta ki a lépést. Az [...]
NZsolt
2013.04.05.
Apple, iPad
729
A 9to5mac.com értesülései szerint az Apple a GDC-n (Game Developers Conference – játékfejlesztők konferenciája ) titkos tárgyalásokat folytatott több fejlesztővel is, ez pedig újra lángra gyújtotta a találgatásokat – lehet, hogy hamarosan vetélytársat kapnak a kézi konzolok? Bár hivatalosan az Apple nem ismerte el a kézi játékgép létét, több fejlesztő is (ugyan névtelenül) megerősítette a [...]
NZsolt
2013.04.01.
Apple, iPad
657
Kiverte a biztosítékot a YouTube-on a Fox News amerikai televíziós csatorna egyik műsorvezetőjének, Charles Krauthammernek az egyik poénja. Az egyébként Pulitzer-díjas újságíró és politikai elemző úgy gondolta, hogy jó ötlet „továbbgondolni” a válságkezelés alternatíváit. Szerinte az Apple zsebből ki tudná perkálni a szigetországnak szükséges mentőcsomagot, ezzel tulajdonképpen megvéve azt. „Megvehetné az egész országot, és átnevezhetné [...]
NZsolt
2013.03.31.
Apple, Egyéb
572