Legalábbis erre a megállapodásra juthatunk, ha az előző éves adatokat vesszük figyelembe. A több, mint egy milliárd lakossal rendelkező országban elég nagy potenciál rejlik, így nem hiába célozta meg őket az Apple. Érdekességképp megemlítendő, hogy a 2013-as év elején 380 millió okostelefont és tabletet adtak el a vizsgált piacon, míg az év végére ez 700 [...]
HusztiD
2014.03.17.
Apple, iPhone
402
Egy újabb felmérésből ismételten érdekes dolgok derültek ki. Sok embernek, ha több pénze lenne okostelefonra, akkor egy iPhone-t vásárolna, ugyanis nem egészen tetszik nekik a Google féle Androidos megoldás. Sajnálatos módon azonban az Apple által bevezetett iPhone 5C nem váltotta be a reményeket, ugyanis összességében elmondható, hogy kevesebbet tud, mint a fölötte álló 5S, ugyanakkor [...]
HusztiD
2014.03.17.
Apple, iPhone
664
Még csak egy hete jelent meg az iOS 7.1, de máris a 8. főverzióról csicseregnek a madarak. Korábban egyébként mi már beszámoltunk, hogy hogyan fog kinézni a rendszer egyik új alkalmazása, a Healthbook, továbbá az is kiderült, hogy az Apple Maps hatalmas fejlődésen fog átesni. A mostani információink alapján nem lesz okunk a panaszra – [...]
HusztiD
2014.03.17.
Apple, iOS
3 573
Mindenki úgy várta a hét elején megjelent 7.1-es rendszert, mint a messiást. Azonban a telepítés és a dícséretek után páran panaszkodtak, ahogyan sajnos ti is, hogy nagyon hamar leszívja az új iOS a telefon/tablet üzemidejét. A mostani battery-gate problémával nem csak ti vagyok egyedül, hisz emberek hadai tapasztaltak hasonlókat. A legújabb felmérésben többek között megvizsgálták, [...]
HusztiD
2014.03.14.
Apple, iOS
4 226
A hét elején vált elérhetővé a CarPlay, aminek hatására már 3 népszerű gyártó is bemutatta az új modelljeit. Korábban, amikor az Apple bejelentette az akkoriban iOS in the Car néven futó projektet, akkor a támogatott gyártóknál szerepelt a japán gyártó, a Toyota is. Most pedig hatalmas kérdőjel ötvözi az ázsiai gyártót, ugyanis előbb véletlenszerű bejelentést [...]
HusztiD
2014.03.14.
Apple, iOS
461
Bizonyára mindenki hallott már a tavaly megjelent, ámde csak idén januárban vált sikeres alkalmazásról, a Flappy Bird-ről. Elsőnek beszámoltunk, hogy a fejlesztő letörli az App Store-ból és a Google Play-ből a játékát, majd jött az újabb hír, melyek szerint naponta több, mint 60 új klón születik, a tegnapi nap folyamán pedig kiderült, hogy a fejlesztő, [...]
HusztiD
2014.03.14.
Apple, Egyéb
416
Az elmúlt órák folyamán a Google bejelentette, hogy csökkenni fognak a fizetős Drive szolgáltatás árai. Az új akciónak köszönhetően most már szinte potom árat fizethetünk a felhő alapú tárhely szolgáltatásért. Ha regisztrálunk, akkor alapból kapunk 15 GB-t tárhelyet, viszont ha ezt kevésnek találnánk, akkor havi 2 dollárért (5 helyett) 100 GB-ot, 10-ért (50 helyett) 1 [...]
HusztiD
2014.03.14.
Egyéb
1 875
Erről a dologról emeddig nem sok szó született, ám az Apple egy nagyon fontos szabályozást vezetett be a 7.1-es rendszerrel. A hét folyamán megjelent az iOS legújabb verziója, melyben tömérdek újítás található meg, mint például az alkalmazáson belüli vásárlásnak a módosulása. Talán ez lehet az egyik legjobb, leghasznosabb frissítése az Apple-nek, hiszen mostantól nem vásárolhatunk [...]
HusztiD
2014.03.14.
Apple, Egyéb
888
Korábban már merültek fel hírek a szóban forgó programról, azonban most kiszivárgott egy pár kép, amely egy kezdeti iOS 8-as rendszert ábrázol, ahol újabb programok is helyt kaptak a régiek mellett. Aki nem tudná, hogy mi az a Healthbook, annak röviden annyit érdemes tudnia róla, hogy az eddigi szóbeszédek alapján egy egészségi szintet mérő program, [...]
HusztiD
2014.03.14.
Apple, iOS
1 508
Hónapokat kell várnunk a következő iPhone megjelenéséig, amely elvileg már zafírüveget fog kapni. Legalábbis az eddig kiderült pletykák alapján ez mondható el. És az iPad-del mi a helyzet? A következő tablet még mindig a jól bevált Gorilla Glass-t fogja használni, vagy ez is egy teljesen új kijelzőt kap majd a jövőben? Erre a kérdésre talán [...]
HusztiD
2014.03.13.
Apple, iPad
498
A tavalyi év szeptemberében megjelent a várva várt iOS 7. verziója, amely igazán vegyes érzelmeket váltott ki az almás társadalomból. Idén januárban pedig az Apple elkezdte kiadni a különféle béta verziókat a 7.1-hez, amikbe lassacskán belerakták az aktuális újításokat, végül a hét elején pedig megjelent a végleges változat. A világhálón leginkább pozitív fejlesztői visszajelzéseket lehet [...]
HusztiD
2014.03.13.
iOS
2 037
Egyelőre csak a találgatások mennek az Apple készülőfélben lévő okosórájáról. Nem tudja senki sem, hogy az mikor fog jönni, pontosan hogy fog kinézni és azt sem, hogy tulajdonképpen mire lesz használható. Az eddigi pletykák alapján elsődlegesen majd az egészségi szintünk felmérésére használhatjuk az órát, hogy ezen felül mit kezdhetünk még vele, azt egyelőre nem tudjuk. [...]
HusztiD
2014.03.13.
Apple
1 073
Ha mostanában rendelünk az Apple hivatalos oldaláról egy terméket és figyelmesek vagyunk, akkor észrevehetünk egy kisebb változást, amely a visszatérítésre vonatkozik. Korábban ha rendeltünk mondjuk egy telefont, akkor arra az almások 30 nap visszaküldési garanciát adtak. Tehát 30 naptári napon belül kicserélhettük a terméket, ha az valamiért nem tetszett nekünk, illetve ha valamilyen hibája volt. [...]
HusztiD
2014.03.13.
Apple, Egyéb
804
Az Apple nappalikba szánt TV-s dobozkája az egyik olyan termékük, amely még nem rendelkezik beépített kamerával. A legfrissebb hírek szerint a cég változtat ezen és egy Microsoft Kinect féle mozgásérzékelős szenzorral szerelheti fel az Apple TV-t. Emlékeztek még az egyik korábbi hírünkre, melyben Cook nyilatkozta, hogy hamarosan új termékpaletták jönnek? Lehet, hogy épp ez volt [...]
HusztiD
2014.03.13.
Apple, Egyéb
445
Még nincs két napja, hogy megjelent a legújabb, 7.1-es verziószámú iOS, de már a következő, nyolcadik rendszerről beszélnek az emberek. Vajon milyen főbb újításokat fog kapni? Milyen új funkciói lesznek benne? Mennyiben fog eltérni a kinézete? Merülhetnek fel kérdések százai, amire egyelőre nem tudjuk a választ, ám kiderült, hogy az Apple nagy hangsúlyt fektet [...]
HusztiD
2014.03.12.
Apple, iOS
1 101
Legutoljára 2010-ben jelent meg az Apple gépeire szánt Office csomag. Az évekig elhanyagolt programcsaládot idén frissíti a Microsoft. Egészen pontosan kiadják a 2014-es pakkot, amit értelemszerűen megvásárolhatunk a frissítés helyett. A mostani CeBIT-en Thorsten Hübschen fedte fel, hogy a redmondi vállalatnak még hatalmas tervei vannak a Mac-es felhasználókkal. Mivel az utóbbi majdnem négy évben [...]
HusztiD
2014.03.12.
Apple, Mac
741
Neil Young piacra készül dobni a saját zenelejátszóját a PonoPlayer-t. A híres kanadai zenész a héten megrendezésre kerülő SXSW fesztivál alatt mutatja be a nagy reményekkel teli mp3 lejátszóját. A készülék eléggé combos lesz, ugyanis egy 128 GB-os háttértárat kap, így biztosan nem lesz hiányunk a zenék terén (már amennyiben rendelkezünk ilyen sok zenével). Az [...]
HusztiD
2014.03.12.
Apple, Egyéb, iPod
1 180