A WWDC ’18-on bemutatott új Siri miatt is perli az Apple-t egy startup

HusztiD 2018.06.12. 13:55 Apple, Siri 0 db 232

tgxpozbrquurxlcrj3l9pg_thumb_2604

Egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy nincsenek olyan emberek, kik ne perelnék be jóformán nap mint nap az Apple-t. Igazából folyamatosan számolunk be mi is nagyobb pereskedésekről, hiszen legutóbb egy légi baleset miatt mentek szembe az almásokkal, majd a pillangó mechanikás billentyűzettel felszerelt MacBook modellek miatt is mentek a civakodások.

Az Apple előző héten mutatta be az iOS 12 főbb újdonságait, melyek között szerepet kapott a Siri Shortcuts funkció. Az almások annyira bíznak az új funkcióban, hogy egy új logót terveztek neki, ami kísértetiesen hasonlít a Shift startup logójához. Természetesen ennél nem kellett több indíttatás a sértett félnek, hiszen egyből perre vitték az ügyet, amiért az almások engedély nélkül lopták el a logójukat. Jelenleg 200 ezer dollárt követelnek a kaliforniaiaktól.

Természetesen ahogyan az lenni szokott, a per vége még messze van, s egyelőre nem tudni, hogy kinek kedveznek majd. Feltehetően még hallani fogunk a témáról, így kíváncsiak vagyunk, hogy ezúttal is az almásoknak adnak-e igazat.

Ti mit gondoltok? Ennyi erővel jóformán mondhatnánk azt is, hogy mindkét fél a Suzuki logóját másolta le, nem?

Figyelem! Betört a kijelződ? Ne feledd, kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!