Több mint 20 ezer egyetemi, főiskolai hallgató vett fel magas kamatozású, nagy összegű kölcsönt a közép-kínai Vuhan városban csak azért, hogy “menő” elektronikai cikkeket, többségében Apple-termékeket vásárolhasson – derítette ki a Hszinhua hírügynökség. Tavaly január és idén február között összesen 160 millió jüan, vagyis több mint 6 milliárd forint értékben érkezett hitelkérelem a PPF Group [...]
KeleMan
2013.03.24.
Apple, iPhone
795
A kínai központi televízió helyi hírességeket vett rá arra, hogy saját véleményüknek álcázott blogbejegyzésekben keljenek ki az Apple vállalat ellen, ezzel kedvezve az amerika cég hazai versenytársainak. Az eset a központi televízió, a CCTV fogyasztói jogok védelmével foglalkozó, szokásos éves adásához kapcsolódik. Az idei műsorban a televízió egyebek között az amerikai Apple vállalat gyakorlatát vette [...]
KeleMan
2013.03.18.
Apple, Egyéb
258
Lassan közeledik 2013 február vége és ez lesz az a hónap, amikor Kína maga mögé utasítja az USA-t legalábbis az iOS és Androidos eszközök értékesítésében. Természetesen mindez már megtörtént – állítja a Flurry Mobile, mely jelentése szerint Kínában ebben a hónapban 246 millió darab iOS és Androidos készüléket aktiváltak. 2012 februárjában érte el Kína azt [...]
KeleMan
2013.02.25.
Apple, iPhone
1 163
A rossz munkakörülmények és az alacsony bérek miatt több mint ezren vonultak az utcára múlt hét végén a Foxconn tajvani elektronikai cég egyik kínai beszállítójának gyáránál – jelentette a Cajcsing magazin. Az elsősorban belpolitikai és gazdasági hírekre szakosodott lap honlapja volt az egyik első kínai portál, amely képeket közölt a hét elején a napokkal korábban [...]
KeleMan
2013.01.21.
Apple, Egyéb
258
Kína a világ legnagyobb okostelefon-gyártója, 2012-ben 224 millió darabbal – derült ki az ipari és információtechnológiai minisztérium szerdán közzé tett adataiból. A tárca a távközlés-kutatási akadémiával közösen arról is beszámolt, hogy tavaly összesen 730 ezer kínai alkalmazást tettek elérhetővé az iPhone, az iPod Touch és az iPad platformokon. Kína legnagyobb mobilszolgáltatójának, a China Mobil online [...]
KeleMan
2013.01.21.
Apple, Egyéb, Rövidhírek
387
Mint tudjuk az Apple termékek drágák. Nagyon drágák, főleg Kínában, ahol még a Foxconn dolgozói sem engedhetik meg maguknak, hogy vásároljanak egyet például azon iPhone készülékek közül, melyeket ők gyártanak le. Az Apple most mindenesetre egy új fizetési megoldást kínál a termékeire Kínában – értesült a Bloomberg. A részletfizetési megoldást a kínai China Merchants Bankkal [...]
KeleMan
2013.01.17.
Apple, Egyéb
4 783
Kína előbb-utóbb az Apple legnagyobb piacává fog válni – hangoztatta Tim Cook, az amerikai óriásvállalat elnök-vezérigazgatója, akivel több kínai lap is interjút közölt pénteki számában. Cook a Hszinhua hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy új termékekkel fog megjelenni a kelet-ázsiai országban, de nem volt hajlandó kommentálni azt a korábban elterjedt feltételezést, miszerint egy olcsóbb, az iPhone 5-re [...]
KeleMan
2013.01.13.
Apple, Egyéb, Tim Cook
368
Szerzői jogi pert vesztett az Apple Kínában – a vállalat több mint egymillió jüant kénytelen fizetni. A pert nyolc kínai író az év elején kezdeményezte a vállalat ellen, mondván: műveik beleegyezésük nélkül váltak ingyen letölthetővé az Apple Store-on, a cég virtuális áruházán keresztül. A bíróság megalapozottnak találta a szerzők állítását, a kárpótlásként követelt 12 millió [...]
KeleMan
2012.12.28.
Apple, Egyéb
798
November végén már 1,104 milliárd ember használt mobiltelefont Kínában – jelentette be az ipari és információtechnológiai minisztérium. Az előző hónap adataihoz képest ez 0,9 százalékos növekedést jelent, az év első tizenegy hónapja során pedig 118 millió fővel nőtt a mobilkészüléket használók száma a kelet-ázsiai országban. Az új felhasználók száma töretlen növekedést mutat, az egymilliárdos határt [...]
KeleMan
2012.12.27.
Apple, Egyéb
190
Az Apple nemrég bejelentette, hogy az iPad mini és a negyedik generációs, Retina kijelzős iPad Wi-Fi modellje december 7-étől, péntektől, az iPhone 5 pedig december 14-étől, péntektől Kínában is megvásárolhatóak lesznek. Az iPhone 5 kínai premierjének hétvégéjén 2 millió iPhone 5 készülék talált gazdára, az Apple legfrissebb sajtóközleménye szerint. “BEIJING—December 17, 2012—Apple® today announced it has sold over [...]
KeleMan
2012.12.17.
Apple, iPhone
1 199
Az Apple sikertörténetét honosította meg Kínában a Xiaomi Technology mobiltelefonkészülék-gyártó vállalat hasonló marketingstratégia alkalmazásával és rajongói bázis kiépítésével. A Xiaomi alapítója Lej Dzsun, aki maga is Steve Jobs stílusban jelenik meg, farmernadrágban és fekete ingben, az Apple marketing taktikáját idéző módszerekkel építette ki vállalata közepesen árazott, felső kategóriás, az exkluzivitás érzetét keltő okostelefonjainak rajongói bázisát. [...]
KeleMan
2012.12.07.
Apple, Egyéb
1 365
A világ elektronikai hulladékának fele minden évben Kínában landol, komoly környezeti károkat okozva a kelet-ázsiai országban – írja összeállításában a Cajhszin gazdasági és pénzügyi magazin. Az újság a kínai tudományos akadémia kutatóit idézi, akik számítása szerint a világ 40 millió tonnás elektronikai hulladékából 28 millió végzi minden évben Kínában. Az Egyesült Államok például e-hulladékának – [...]
KeleMan
2012.11.06.
Egyéb
690
Az év első kilenc hónapjában több mint 74 millióval bővült, és meghaladta a 200 milliót a kínai harmadik generációs (3G) mobiltelefon-szolgáltatás előfizetőinek száma – közölte a szaktárca csütörtökön Pekingben. A szélessávú internet használóinak köre az első háromnegyed évben csaknem 21 millióval 550 millióra bővült. Az internet penetráció meghaladta a 41 százalékot. A kínai távközlési ipar [...]
Helme
2012.10.26.
Egyéb
152
Hatalmas összegű szerződések, 20 milliárd dollárra rúgó hitelek, egészségügyi segítség, ösztöndíjak a diákoknak: Kína gigantikus beruházásokkal nyer teret Afrikában, ma a földrész első számú nemzetközi partnerének számít. Ez az együttműködés mind több olyan afrikait vonz magába Kínába, aki hasznot szeretne húzni az ázsiai óriás gazdasági fejlődéséből. A legtöbb afrikai bevándorló Nigériából, Maliból, Guineából és Ghánából [...]
Helme
2012.09.01.
Apple
231
Még mi azt sem tudjuk, hogyan is fogják hívni a következő iPhone készüléket, addig Kínában már el is kezdték forgalmazni azt. Igaz kicsit máshogy, mint ahogyan azt kellene. Shenyangban, Liaoning tartomány fővárosában már kapható az iPhone 5: jégkrém formában. A fagyasztott termék nagyon népszerű ott, rengeteg bolt csak erre szakosodott. Éppen ezért furfangosságokat kell bevetni [...]
Helme
2012.08.20.
Egyéb, iPhone
1 623
Azt mindig is tudtuk, hogy Kína a koppintás hazája. Mindent lemásolnak amit lehet. Sőt, még azt is, amit nem. Facebookon kaptuk az alábbi képet az egyik kedves olvasónktól. Sokkolt minket. Értjük, hogy kisebb lesz az iPad, de ennyivel? Megjelent ugyanis az új iPad 6, ami nem más, mint egy pendrive. Legalábbis arra hasonlít. Egyszerűen nem [...]
Helme
2012.08.10.
Apple, Egyéb, Rövidhírek
1 499
A táblagépek kínai piacán 72,6 százalékos részesedést szerzett az Apple iPad-je a 2012-es év második negyedévében. Az Analysys International friss jelentése szerint az első negyedévhez képest az amerikai tablet eladása meghaladta a 20 százalékot. A Kínában is immár teljes névhasználati joggal rendelkező Apple táblagépe mögött – jelentős lemaradással – a világ második legnagyobb PC gyártója, [...]
KeleMan
2012.08.10.
Apple, iPad
429