Továbbra is gondot okoz az elektronikai hulladék kezelésének kérdése Kínában

KeleMan 2012.11.06. 17:23 Egyéb 1 db 690

A világ elektronikai hulladékának fele minden évben Kínában landol, komoly környezeti károkat okozva a kelet-ázsiai országban – írja összeállításában a Cajhszin gazdasági és pénzügyi magazin. Az újság a kínai tudományos akadémia kutatóit idézi, akik számítása szerint a világ 40 millió tonnás elektronikai hulladékából 28 millió végzi minden évben Kínában.

Az Egyesült Államok például e-hulladékának – így többek közt kidobott számítógépeinek, mobiltelefonjainak, mosógépeinek, televízióinak – 80 százalékát szállítja a kelet-ázsiai országba, de Európából és a szomszédos országból is komoly mennyiségek érkeznek. A mérgező anyagokat tartalmazó, környezetet károsító anyagok kezelése komoly gondot okoz a tartományi kormányzatoknak, amelyek központi tilalommal próbálják elejét venni a lerakásnak, a probléma megoldása azonban továbbra is várat magára.

Az elektronikus hulladék környezetkárosító hatása ellenére tömegek számára elsődleges megélhetési forrást jelent – emlékeztet a Cajhszin írása. Kínában egész városok élnek a kidobott elektronikai berendezések szétszereléséből és a bennük lévő anyagok hasznosításából. A dél-kínai Kuangtung tartomány két városa, Longtang és Kujjü is egyfajta újrahasznosító-üzemként működik, utóbbi családjainak több mint 80 százaléka, vagyis több mint 30 ezer ember dolgozik például az iparban.

Ők évente 15 millió tonna e-szemetet dolgoznak fel, melyből évente mintegy 5 tonna aranyat, egy tonna ezüstöt “termelnek ki”, 150 millió dollár értékben. Egy másik statisztika szerint ugyanakkor a 6 év alatti gyermekek 85 százaléka ólommérgezésben szenved, a föld és a talajvíz nehézfémekkel, ónnal, krómmal szennyezett. Az elektronikus hulladék újrahasznosítását illetően a kínai kormány 2011 elején léptetett életbe egy új rendelkezést, mely szerint az érintett vállalatok mindegyikét légszennyezés-biztosan kell kialakítani, s azoknak a dolgozók egészségét védő felszerelésekkel kell rendelkezniük.

A jogszabály betartatása mindezidáig nem sikerült teljes mértékben, a környezeti kérdések okozta egyre nagyobb társadalmi felháborodást kezelni próbáló tartományi kormányzatok ugyanakkor a korábbinál erélyesebben lépnek fel a gond megoldása érdekében. Jó példája ennek a Kujjü melletti Longtang, ahol az iparág a tartományi jogszabályi szigorítási miatt van hanyatlóban – írja a Cajhszin.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Attila - 2012.11.11. 08:05

    Szemetek

Szólj hozzá Te is!