Az utóbbi napokban a kínai hatóságok tucatjával fogták el a csempészeket, akik a hivatalos megjelenés előtt próbáltak iPhone 6 modelleket juttatni az országba. A mai fogás az eddigi egyik legnagyobb, az elkövetők 453 darab telefonnal buktak le. Csütörtöktől szombatig további több száz készülék akadt fenn a kínai határőrségen, a Kontinentális Kínában és Hong Kongban – [...]
Skarp
2014.09.28.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
676
Az elmúlt napok folyamán elvileg többen is panaszkodtak, hogy meghajlott az iPhone 6 Plus okostelefonjuk. A sajtóban és a közbeszédben csak Bendgatenek csúfolt botrány jelenleg komoly fejfájást okoz az Apple PR-osztályának. Tegnap már érkezett egy új videó, amelyben több készüléket is összehasonlítottak, és az is kiderült, hogy fel van fújva ez az egész dolog. Most pedig összeszedtük [...]
HusztiD
2014.09.26.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
2 639
A cég filozófiája mindig az volt, hogy a legjobbak legyenek, ne az elsők – ezt maga Tim Cook is megerősítette a közelmúltban. Úgy tűnik azonban, hogy a cég jelenleg kemény időszakát éli. Bár az iPhone 6 jól szerepel a teszteken és minden eddigi rekordot megdöntött eladásaival napi szinten érkeznek be kellemetlennél-kellemetlenebb hírek. A teljesség igénye [...]
Skarp
2014.09.25.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
2 839
Azt már tudjuk, hogy az Apple végre engedi, hogy a felhasználók külső forrásból származó billentyűzeteket telepítsenek, ha vették a fáradtságot vagy kockáztattak (a megfelelő aláhúzandó) és updateltek iOS 8-ra. Az elsöprő siker következményeképpen a szegmens nagy játékosai nagy ütemben haladnak felfelé az App Store ranglétráján. A dolog viszont biztonsági aggályokat is felvet, személyes információkkal kapcsolatosan, hiszen [...]
Skarp
2014.09.25.
Apple, iOS, Kiemelt hírek
1 422
Ezúttal ráadásul kétféle munkakörbe is keresünk embereket. Szervizes Már az oviban is csavarhúzó volt a jeled? Az iPhone-od nem csak játékra használod, és Mac-ed nem csak azért van, mert szép? Lehet, hogy téged keresünk! Ha van tapasztalatod az okostelefonok szervizelésében és szakszerűen szerelsz laptopot, akkor gyere szervizesnek az iDoki-ba! A megnövekedett ügyféligények maximális kielégítésének érdekében [...]
iDoki
2014.09.24.
Apple, iDoki, Kiemelt hírek
572
Már mindenki hallott az éppen aktuálisan futó, a csak gúnyosan Bendgate-nek csúfolt cirkuszról. A nagy alumíniumfelületű iPhone 6 Plusok elhajlanak, ha szoros zsebben hordva sokat ülünk velük. Pár gondolat az egészről: 1. Nem ez az első iPhone, ami hajlik. Csak eddig a vastagabb váz miatt kevésbé volt szembetűnő, meg hát ritkábban is fordult elő. Ez van. [...]
Skarp
2014.09.24.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
4 555
A hír pár napos, de még csak most kezdte el futni a köröket a világsajtóban: egy maszkot viselő, fegyveres csoport a berlini Apple Store előtt támadott meg egy biztonsági őrt, egy nappal a launch után. A Bloomberg beszámolója alapján az új iPhone 6-ért sorba álló emberektől se zavartatták magukat, pisztolyokkal fenyegették meg a biztonsági alkalmazottat, és [...]
Skarp
2014.09.23.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
616
A Bloomberg kimerítő cikket hozott le az Appleről. Szó esik a szervezeti kultúra változásairól, Tim Cook személyiségéről, az Apple Payről és az óra fejlesztéséről is. Cook, Ive és Jeff Williams érdekességeket is megosztott a projektről. A dizájnmágus elmondása szerint az Apple Watch fejlesztése három éve kezdődött, még jóval a viselhetőket körülvevő cirkusz kezdete előtt. Elmondása [...]
Skarp
2014.09.22.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
2 453
Hadd kezdjem azzal, hogy mennyire gyűlöletes a phablet kifejezés. Az a fajta műszó, ami már a kezdetektől idegesít minden jóérzésű embert, de ettől függetlenül megragad, addig irritálva szerencsétlen embereket, amíg a kategória el nem tűnik majd a feledés homályában, valamikor a távoli jövőben. Na de a tárgyra térve, gondolom mindenki találkozott az utóbbi időszakban a “Fáj az [...]
Skarp
2014.09.22.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
5 327
Bár a defetizmus távol áll tőlünk, azért meg kell jegyeznünk, hogy sikerülhetett volna jobban is ez a kör. Az út kifejezetten kellemes volt, de Csaba tapasztalatai és a látottak lerombolták a német autópálya mítoszát. Bár alapjáraton tényleg nincs felső korlát, nagyon sok helyen nem lehet haladni, mert szinte teljesen indokolatlanul 100-ra, sőt 80-ra korlátoznak vissza. Emiatt [...]
Skarp
2014.09.21.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
1 192
00:22 – Hazaértünk Pestre szerencsésen. Többen megjegyeztétek és valóban nem volt egyértelmű, az előző bejelentkezésben az végül három verzió volt és mi a hazajövetel mellett döntöttünk. Én a tegnapi 5 órás alvásommal rottyon vagyok, úgyhogy tényleg zárom a közvetítést. Köszönjük, hogy velünk tartottatok, remélhetőleg legközelebb jobban sül el. Levontuk a következtetéseket, tanultunk ebből a körből. Abból [...]
Skarp
2014.09.18.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
13 597
Nyilvánvaló, de azért nem árt leírni, hogy – úgy ahogy az iOS 6 és a 3GS, illetve az iOS 7 és a 4 esetében – valószínűleg nem lesz zökkenőmentes az update a 4S tulajoknak. Bár a készülék támogatja az új iterációt, mindenképpen érdemes meggondolni az updatet – meg is mondjuk miért. Az iPhone-ok életciklusa nagyjából [...]
Skarp
2014.09.17.
Apple, iOS, Kiemelt hírek
10 137
Közszolgálati rovatunkat olvashatjátok. Először is: gondoltuk szólunk, hogy holnap felkerekedünk és Appleblog hatdanos hasonlatmesterével, Magyarósi Csabával vállvetve elzarándokolunk Augsburgba, hogy az első között szerezzük be a legújabb készülékeket egy iPhone 6 és egy iPhone 6 Plus formájában. A trip fontosabb eseményeiről holnaptól péntek délutánig-koraestig egy folyamatosan frissülő liveblog-posztból értesülhettek. A közvetítés szándékunk szerint csütörtök délutántól kezdődik, ám [...]
Skarp
2014.09.17.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
3 044
Szeptember hónap a születésnapok időszaka az iDokinál. Most ünnepli fennállásának első évfordulóját a Budagyöngye Bevásárlóközpontban nyílt boltunk és szervizünk. Ennek örömére újabb akciókkal kedveskedünk nektek. Az akció időtartama alatt a ZAGG iPad billentyűzeteket és a kihangosítókat 5%-os, míg az összes több kiegészítőt 10%-os kedveménnyel adjuk Nektek. Habként a tortán a Harman+Kardon Go + Play most [...]
iDoki
2014.09.16.
iPhone
615
Mint azt sokan tudjátok, Cook 1998 óta dolgozik a vállalatnak, az pedig már házasságból is hosszú. Jobs nem kisebb vállalattól csalta át, mint a Compaq-tól. Tim ottani állásával tökéletesen elégedett volt, ám az alapító addig ostromolta, amíg be nem adta a derekát és el nem ment Cupertinoba egy állásinterjúra. A négyszemközt zajló beszélgetésen Jobs elmondta a [...]
Az Apple a héten bejelentette, hogy az októberi indulásra 220 ezer eladóhelyen használhatják majd az észak-amerikaiak a mobilfizetési rendszerét, de a lista nem foglalja magában a Walmart vagy a Best Buy boltjait, mivel egy párnapos hír szerint egyikük sem érdekelt az Apple Pay támogatásában, helyette inkább platformfüggetlen megoldásokban gondolkoznak. Nélkülük evezve az Apple Pay hajója [...]
Skarp
2014.09.14.
Apple, iOS, Kiemelt hírek
1 625
A Mac-es világ hőskorától jelen levő, egyik legfontosabb folyóirata szűnik meg. A hír tegnap kezdett el terjedni a Twitteren, miután a szerkesztőség menesztett tagjai sorra twittelték ki leépítésük hírét. A printverzió a novemberi szám elkészülte után szünteti be működését. A nyomtatott Macworld magazin kiemelkedően fontos fóruma volt a Mac-tulajdonosoknak és rajongóknak az Internet előtti világban – a webes verzió [...]
Skarp
2014.09.12.
Apple, Kiemelt hírek, Mac
625