hiba

iPhone 8 alaplap hiba miatt hirdet új szervizprogramot az Apple

iPhone 8 alaplap hiba miatt hirdet új szervizprogramot az Apple

Úgy tűnik, hogy egy évvel az iPhone 8 megjelenését követően, új hiba áll fenn, amely nagyon csekély készüléket érint. A hivatalos információk szerint nagyon minimális mennyiségben, de vannak olyan iPhone 8 modellek, melyek maguktól újraindulnak, lefagynak, vagy éppen nem reagálnak semmire. Ebből kifolyólag hirdetett szervizprogramot a kaliforniai vállalat, mely azon iPhone 8 készülékekre terjednek ki, [...]

HusztiD 2018.09.04. iPhone 1 db 693

Az Apple Watch magától leváló kijelzője miatt perlik az Apple-t

Az Apple Watch magától leváló kijelzője miatt perlik az Apple-t

Új pert nyújtottak be az észak-kaliforniai kerületi bíróságon az Apple ellen, hiszen a legújabb állítások szerint a vállalat lényegében selejtes okosórákat árul. A sértett fél szerint az eddigi összes Apple Watch modellnek megvan az a sorozathibája, mely alapján a kijelző automatikusan betörik, vagy leválik külső hatások nélkül. Az Apple több millió okosórát passzolt el csak [...]

HusztiD 2018.06.11. Apple Watch, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 987

Törölte a watchOS 5 első bétáját az Apple, hiszen a frissítés átmenetileg megölt bizonyos Apple Watch modelleket

Törölte a watchOS 5 első bétáját az Apple, hiszen a frissítés átmenetileg megölt bizonyos Apple Watch modelleket

Váratlan jelenséget produkált a hétfő este bemutatott watchOS 5 legelső bétája a fejlesztők körében, ugyanis a beszámolók szerint több Apple Watch modellt is kinyírt átmenetileg. Ennek hatására az Apple gyorsan eltávolította a frissítést, s megkezdték a kivizsgálást, de egyelőre arról nincs hír, hogy mikor lesz újra elérhető a rendszer. Jelenleg sajnos nem tudott, hogy mi [...]

HusztiD 2018.06.07. Apple Watch, watchOS 0 db 211

Itt az újabb hiba? Egyre több iPhone X kamera lencse törik be

Itt az újabb hiba? Egyre több iPhone X kamera lencse törik be

Az iPhone X tavaly november elején jelent meg, a statisztikák alapján pedig eléggé jól pörög az üzlet az almásoknak, ugyanis jelenleg ez a bestseller telefon a piacon. Eddig nem igazán volt tömeghibája a telefonnak, melyet felkapott volna a média, azonban az utóbbi hetekben érdekes felhasználói visszajelzések árasztották el a különféle fórumokat. Volt például egy olyan [...]

HusztiD 2018.05.25. iPhone, Kiemelt hírek 7 hozzászólás 1 326

Újabb idegesítő bug terjed, amely kifagyasztja az Üzenetek alkalmazást

Újabb idegesítő bug terjed, amely kifagyasztja az Üzenetek alkalmazást

Az elmúlt napok folyamán egy érdekes üzenet keringett a neten, melyekre első körben az Androidos felhasználók lettek figyelmesek. A fenti képen látható karaktersorozatot ha megkapták, akkor kifagyott a telefonjuk. Nos, voltak akik kíváncsiak voltak, hogy iOS-en szintén produkálható-e a folyamat, így kiderült, hogy minket, almásokat egyaránt érint a jelenség. Az EverythingApplePro csapata szokásához híven készített [...]

HusztiD 2018.05.11. Egyéb, iOS, Videók 1 db 475

Bassgate: problémával érkezett a HomePod számára az iOS 11.3

Bassgate: problémával érkezett a HomePod számára az iOS 11.3

Az Apple előző hét második felében tette elérhetővé a legújabb szoftverfrissítéseit, melyek között ott volt a régóta várt iOS 11.3. Úgy tűnik, hogy ennek a HomePod tulajai nem igazán fognak örülni, ugyanis mint korábban kiderült, magára az okoshangszóróra is ugyanaz a rendszer fog települni, mint iOS készülékeinkre. A legújabb információk szerint többen frissítették a hangszórót, [...]

HusztiD 2018.04.03. HomePod, iOS 0 db 201

Sokak számára problémás lehet a HomePod beüzemelése

Sokak számára problémás lehet a HomePod beüzemelése

Hivatalosan még egy hete dobta piacra első okoshangszóróját, a HomePod-ot az Apple, azonban még egy hét távlatából is úgy tűnik, hogy vannak, kiknek gondjaik adódtak a beüzemelésével. Az Apple Support fórumait és a Reddit-et elöntötték a felhasználók, kik egy bizonyos -6722-es hibára hivatkoznak. Először tudni érdemes, hogy maga a HomePod az iOS-ben lévő Home alkalmazással, [...]

HusztiD 2018.02.16. HomePod, Kiemelt hírek 0 db 728

Több száz iPhone X felhasználót érint a legújabb probléma

Több száz iPhone X felhasználót érint a legújabb probléma

Mikor az Apple kiadta az iOS 11-et, akkor jóformán senki sem volt elégedett az új rendszerrel, hiszen sorra jöttek elő zavaró hibái. Azóta eltelt hónapok alatt az almások megpróbálták foltozgatni a hiányosságokat, azonban úgy tűnik, hogy még mindig akadnak igen kellemetlen hibák, melyek kihatással vannak a felhasználói élményre. A Financial Times nem olyan rég arról [...]

HusztiD 2018.02.06. iPhone, Kiemelt hírek 11 hozzászólás 2 607

chaiOS – újabb súlyos biztonsági hiba, mely átmenetileg megöli az iPhone-od

chaiOS – újabb súlyos biztonsági hiba, mely átmenetileg megöli az iPhone-od

Úgy tűnik, hogy tovább folytatódik az iOS 11 körüli mizéria, ugyanis ma hajnalban egy újabb súlyos biztonsági hibára figyelt fel egy Abraham Masri nevű Twitter felhasználó. Súlyos hibáról beszélünk, így azonnal felkapták a hibajelenséget, az EverythingApplePro YouTube csatorna pedig egy videós demonstrációt csinált minderről. Lényegében ugyanarról van szó, mint korábban: van egy link, mely átmenetileg kinyírja [...]

HusztiD 2018.01.17. iOS, iPhone, Kiemelt hírek, Videók 0 db 819

Véletlenül súlyos hibát követett el az Apple, kis időre újra elérhetőek voltak a korábbi iOS kiadások

Véletlenül súlyos hibát követett el az Apple, kis időre újra elérhetőek voltak a korábbi iOS kiadások

Nagyon érdekes és egyben szokatlan hibát vétett az Apple a minap folyamán. Tudjuk nagyon jól, hogy az almások egy-egy iOS kiadást csak bizonyos ideig írnak alá, mondhatjuk, hogy igencsak meg vannak számlálva a szoftverek napjai. Többek között ezzel motiválják a felhasználókat arra, hogy mindig a legújabb rendszerek egyike fusson az iOS készülékeiken, valamint ezáltal kapják [...]

HusztiD 2018.01.12. Apple, iOS, Kiemelt hírek 3 hozzászólás 1 126

Nem működik a Face ID iOS 11.2 alatt? Íme a megoldás

Nem működik a Face ID iOS 11.2 alatt? Íme a megoldás

A hétvége folyamán nagyon érdekes eseményeknek lehettünk tanúi. Először ott kezdődött a hiba, hogy december másodikától egy dátum-hiba miatt több iOS eszköz megbolondult, így folyamatosan újraindították magukat a készülékek. Erre foltozást hozott a napokban megjelent iOS 11.2-es rendszer, azonban egyelőre úgy tűnik, hogy itt is akadtak kisebb gondok. Az elmúlt napok folyamán többen számoltak be [...]

HusztiD 2017.12.04. iOS, iPhone 0 db 1 466

Zavaró probléma jelentkezett néhány Apple Watch 3-nál

Zavaró probléma jelentkezett néhány Apple Watch 3-nál

A 9to5Mac beszámolója alapján az Apple hivatalosan elismert egy problémát, amely a harmadik generációs Apple Watch modelleknél jelentkezhet. Ha nem aktív a kijelző, akkor észlelhető leginkább a probléma, mely az alábbi képen is remekül kivehető: a kijelző szélénél apróbb bordák láthatóak. A hivatalos információk szerint a probléma egyelőre csak az Apple Watch 3 GPS modelljeinél [...]

HusztiD 2017.11.08. Apple Watch 2 hozzászólás 997

Problémák adódtak a magyar App Store-ral

Problémák adódtak a magyar App Store-ral

Többen jeleztétek felénk, hogy gondok adódtak az App Store-ral, hiszen az Apple digitális áruháza egyszerűen képtelen betölteni. Az alkalmazás megnyitása után egy “Nem sikerült kapcsolódni az App Store-hoz” üzenet fogad, ami alatt található egy újra gomb, ami igazából nem oldja meg a problémákat. Ha hasonló hibával találkoztok, akkor van egy megoldás, amely elviekben segít. Többen [...]

HusztiD 2017.09.08. App Store, Apple 43 hozzászólás 14 102

Az iOS 10.2.1 megoldotta a véletlenszerűen kikapcsolódó iPhone 6s problémáját

Az iOS 10.2.1 megoldotta a véletlenszerűen kikapcsolódó iPhone 6s problémáját

Tavaly novemberben iPhone 6s akkumulátor csereakciót hirdetett az Apple, melynek keretein belül a 2015 szeptember és októbere között gyártott modellek aksijait cserélték. Népszerű volt a kezdeményezés, hiszen sokan vették igénybe, azonban a TechCrunch számára most megosztott pár újdonságot az almások csapata. A jó hír, hogy a kaliforniai vállalat nem csak hardveresen, de szoftveresen is megpróbál [...]

HusztiD 2017.02.27. iOS, iPhone, Kiemelt hírek 12 hozzászólás 871

Egyre több felhasználónak pattan le a festés a matt fekete iPhone 7-ről

Egyre több felhasználónak pattan le a festés a matt fekete iPhone 7-ről

Amikor tavaly szeptemberben megjelent az iPhone 7, akkor bizony a sima, vagyis a matt fekete szín tűnt a legjobb megoldásnak, mivel eléggé jól bírta a karcokat és a hétköznapi megviseltetéseket. Mint tudjuk, a kozmoszfekete modell nagyon szép volt, azonban ezzel együtt könnyen gyűjtötte a karcokat, amivel már mégsem nevezhető annyira szépnek. Az utóbbi időszakban egyre [...]

HusztiD 2017.02.10. iPhone, Kiemelt hírek 11 hozzászólás 2 704

Újabb végzetes hiba, ami átmenetileg kicsinálja az iPhone-od

Újabb végzetes hiba, ami átmenetileg kicsinálja az iPhone-od

Ez már-már hihetetlen. Szinte minden hónapban van egy olyan hírünk, amiből egy-egy újabb hibáról számolunk be, ami vagy kárt tesz valamilyen alkalmazásban, vagy ideiglenesen lebénítja a telefonunkat. Ilyen videókkal általában az EverythingApplePro csapata áll elő, akárcsak a mostanival. Lényeg, ha egy iPhone felhasználónak küldünk egy fehér zászló, nulla és szivárvány emojiből álló üzenetet, akkor az [...]

HusztiD 2017.01.18. iOS, iPhone 1 db 965

Gondok adódtak az iPhone 7 Plus kameráival

Gondok adódtak az iPhone 7 Plus kameráival

A Reddit fórumait elkezdték elárasztani a különféle iPhone 7 Plus topikok, melyben az újonnan felmerült kamera problémákra keresnek megoldást. Az utóbbi időben több olyan felhasználó akadt, akinek a telefonjának a szenzorai valamilyen érdekes módon bekrepáltak, egyelőre viszont nem tudni, hogy pontosan mi okozza a hibát. Többen számoltak be arról, hogy a kamera app elindítása után [...]

HusztiD 2016.12.27. iPhone, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 1 556